hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Beáldozta a háttérdolgozókat az EDDSZ

Kilenc évet vártak, most sem kaptak semmit

Még senki nem indokolta meg, miért nem kaptak béremelést az egészségügyben gazdasági-műszaki területen dolgozók. Molnár Attilát, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének (EGVE) elnökét mindez azért lepte meg, mert a tárgyalások kezdetén valamennyi érintett fél kijelentette: e nélkül nem születhet megállapodás.

A műszaki-gazdasági területen dolgozók érdekében évek óta szót emelő EGVE elnökeként már a 2012-13-as béremelést is diszkriminatívnak tartotta, mert ezeket a munkatársakat akkor is „elfelejtették”. Most hogy értékeli a helyzetet?

– Bizakodó voltam, amíg folytak a tárgyalások, hiszen amikor az oktatási és a szociális szférában emelték a fizetéseket, a területekért felelős humán tárcánál belátták, hogy a háttérszemélyzetről sem szabad megfeledkezni. Ugyanez az egészségügyben elmaradt, és egyelőre senki nem indokolta meg, hogy miért. Meglepett a döntés azért is, mert a tárgyalások kezdetén valamennyi résztvevő fél úgy nyilatkozott, hogy a gazdasági-műszaki területen dolgozók bérének emelése feltétele lesz a megállapodás aláírásnak. Ezek a kollégáink kilenc éve nem kaptak béremelést!  

Ha ezek a dolgozók abbahagyják a munkát nem áll le a betegellátás?

– Ilyen még soha nem fordult elő, de e nélkül is nagyon súlyos helyzet van kialakulóban. Ezeknek a munkatársaknak a fizetése most már olyan jelentős mértékben különbözik a közszférában hasonló munkakörben foglalkoztatottakétól, hogy érezhetően hagyják el az egészségügyet. Máshol 150–180 százalékkal fizetnek többet ugyanezekért a feladatokért. Azok, akik döntöttek a béremelésről, akkor szembesülhetnek majd a következményekkel, ha ellátásra szorulnak, és nem működik a gyógyításhoz nélkülözhetetlen eszköz, vagy csapnivaló az élelmezés. De a bértárgyalások valamennyi résztvevője pontosan tudja, hogy e nélkül a csapat nélkül nincs betegellátás.

Régóta kiáll ezért a 25 ezer kollégájáért; de nem lehet, hogy a bértárgyalások alatt kellett volna markánsabban képviselnie az érdekeiket az EGVE-nek?

– Amikor megkezdődtek a tárgyalások, az államtitkárságnál kezdeményeztem, hogy részt vehessünk az egyeztetéseken, azonban Ónodi-Szűcs Zoltántól azt a választ kaptam, hogy ebben az MSZ EDDSZ dönt. Két ízben is írtam ebben a tárgyban levelet Cser Ágnes elnök asszonynak, de választ sem kaptam. Számomra nincsen más olvasata a kialakult helyzetnek, csak az, hogy az MSZ EDDSZ egyszerűen beáldozta a gazdasági-műszaki terület bérelemelését a létrejött megállapodás érdekében. Az egészségügyért felelős államtitkár – nyilvánvalóan keresve a megoldást –, egy konferencián nemrégiben arról beszélt, hogy jó megoldás lenne, ha más ágazatokkal közösen bértábla készülne a háttérterületeken dolgozóknak, amely az egészségügyisekre is vonatkozhatna. Erre vonatkozóan az MSZ EDDSZ-től kért javaslatot, de nem kapott. Most viszont már azt mondja, hogy az intézményi menedzsmenteknek maguknak, saját hatáskörben kell kezelniük ezt a problémát.

És tudják kezelni?

– Se jogszabályi keret, se elkülönített forrás nincs erre.

Az ellátás biztosításának érdekében orvosoknak, speciálisan képzett szakdolgozóknak tudnak többet fizetni az intézmények. Nem lehet ugyanezt megtenni a háttérdolgozókkal valamiféle közreműködői szerződéssel?

– Ez is lehet a végtelen rossz helyzet egyik megoldása.

Nem lehetséges, hogy a döntéshozók azzal számolnak, hogy a kancelláriák megalakulása után úgyis összevonják a háttérellátásokat, csökkenhet a műszaki-gazdasági területeken dolgozók száma, és esetleg ugyanannak a bértömegnek az elosztása több fizetést jelenthet egy-egy dolgozónak?

– A kormányzat egyelőre csak annyit hagyott jóvá, hogy egyetemi mintára kancellári rendszert alakítanak ki, a részleteken pedig még dolgoznak a szaktárcánál; szakmai egyeztetés ebben az ügyben nem volt. Az EGVE ugyan tett érdemi, szakmai javaslatot a kancellári rendszer kialakításával kapcsolatban, de arra érdemi választ nem kaptunk. Így nem ismerem behatóan a terveket, ebből eredően erre a kérdésre nem tudok választ adni.

Tarcza Orsolya
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés

Könyveink