hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.
hirdetés

Kiemelt kockázatú csoportba tartozunk

Idén 74 szakmai szervezet összefogásával tovább folytatódik a Megelőzés éve 2018-2019 elnevezésű szűrőprogram a már nyolc éve futó, Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja kampány részeként, írja a Napi.hu.

Az elmúlt nyolc év alatt 1500 helyszínen több, mint 6 millió vizsgálatot végeztek, 500 ezer látogatót fogadtak, a kitöltött kérdőívek száma elérte a 15 milliót, derül ki a program összesítéséből. Az eddigi adatok szerint a magyar lakosság a kiemelten nagy kockázatú csoport tartozik. Minden második ember szív- és érrendszeri, valamint daganatos megbetegedésben hal meg. Legalább hárommillió embernek magas a vérnyomása, egymillióan cukorbetegek, a lakosság 40 százaléka pedig túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képeset az emberek jóval többet dohányoznak, és több alkoholt fogyasztanak, viszont sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, ugyanakkor a legtöbben mozgásszegény életmódot folytatnak.

A szűréseken résztvevők átlagéletkora 36-48 év volt, a megjelentek 69 százaléka nő. A legaktívabbak Budapesten és Pest megyében voltak a látogatók, a fővárosiakat a Veszprém, Heves, Fejér megyei lakosok követték. A szív és érrendszeri szűrővizsgálatok a megjelentek 10 százalékánál találtak eltérést. A nőknél átlagosan 132/81 higanymilliméter,  férfiaknál 138/91 higanymilliméter  vérnyomást mértek. A vércukorszint vizsgálata közel 9 százalékban mutatott kóros értékeket.

Noha az emberek többsége tisztában van a magas koleszterinszint kockázatával, mégsem tesz semmilyen konkrét lépést a megelőzés érdekében, a mért koleszterinértékek 24-32 százalékban tértek el a normál értéktől.

A nők és a férfiak körében közel egyforma volt a krónikus vesebetegség (2-3 százalék), a diabetes mellitus (5 százalék), légúti betegség, allergia (24 százalék) előfordulási gyakorisága, míg laktózintolerancia a látogatók közel 10 százalékát érintette. Jelentős volt a szembetegség (15-16 százalék) mértéke, valamint gyakori volt az emelkedett húgysavszint (25-28 százalék).

A családi anamnézisben a néma gyilkosként ismert magasvérnyomás a szűrtek 68 százalékánál fordult elő , a szívinfarktust 27 százalékuk, nők 30 százaléka, a férfiaknál 24 százaléka érintett, a stroke-ot 22 százalékuk, daganatos megbetegedést közel 50 százalékuk, anyagcsere-betegséget pedig 40-44 százalékuk említette.

Az inkontinencia és a vizeletürítési zavar rizikó felmérés a szűrtek 6 százalékánál jelent meg, a visszérbetegség kockázati tesztje pedig 22 százalékuknál tért el a normálistól.

A daganatos megbetegedések a lakosság  50 százalékát, az anyagcsere betegségek pedig 43 százalékát érintik. A középkorúak vastagbéldaganat rizikó tesztjének eredménye alapján 20 százalék, a neuropathia rizikót illetően 4 százalék érintett.

További részletek

(forrás: Napi.hu)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés