Kétmillió EU-állampolgár kért tartós brit letelepedési engedélyt

A brit belügyminisztérium szerdán ismertetett friss adatai szerint elérte a kétmilliót azoknak a külföldi EU-állampolgároknak a száma, akik letelepedett státusért folyamodtak a brit hatóságokhoz. A magyarok közül eddig csaknem 54 ezren kértek tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyt.

A brit kormány döntése alapján azok a külföldi EU-polgárok, akik törvényesen és életvitelszerűen az Egyesült Királyságban laknak, a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után is maradhatnak az országban, és érvényben maradnak jelenlegi jogosultságaik is, de letelepedett jogi státusért, vagyis meghatározatlan időre szóló tartózkodási engedélyért kell folyamodniuk a brit belügyminisztériumhoz.

A tárca szerdai tájékoztatása szerint ezt a 27 EU-tagország Nagy-Britanniában élő 3,2 millió állampolgára közül szeptember végéig 1,86 millióan tették meg.  A minisztérium közölte, hogy saját belső, a statisztikában egyelőre nem szereplő nyilvántartása szerint a letelepedett státusért folyamodók száma azóta elérte a kétmilliót.

A szeptember 30-i állapotot mutató lista élén a lengyelek állnak 347 300 folyamodvánnyal. Őket a románok követik 280 600 benyújtott kérvénnyel. A magyarok közül 53 600-an kértek tartós letelepedési engedélyt a múlt hónap végéig. A nagy EU-tagországok állampolgárai közül az olaszok 200 700, a spanyolok 115 700, a franciák 70 700, a németek 53 500 folyamodványt nyújtottak be.

A brit belügyminisztérium szerdai kimutatása szerint a hatóságok az eddig feldolgozott 1,52 millió kérelem csaknem mindegyikét kedvezően bírálták el, a folyamodványok közül mindössze kettő esetében született elutasító döntés. Az elbírált folyamodványok 61 százalékában a kérelmezők végleges, az esetek 38 százalékában előzetes letelepedett státust kaptak. Ez utóbbit azok a kérelmezők kaphatják, akik a benyújtás idején még nem töltöttek el öt évet életvitelszerűen az Egyesült Királyságban, de ők is megvárhatják az öt év leteltét, és utána megkapják a végleges tartózkodási engedélyt. Az addig eltelő időszakban őket is maradéktalanul megilletik eddig megszerzett jogosultságaik.

Az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgároknak a brit belügyminisztérium szerint legalább 2020. december 31-éig van idejük tartós letelepedésük engedélyeztetésére. Ez a határidő mindenképpen érvényben marad, akár lesz megállapodás London és az EU között a Brexit feltételeiről, akár nem. Az Egyesült Királyságban élő és a Brexit után is maradni kívánó külföldi EU-állampolgároknak a letelepedett jogi státus megszerzéséhez személyazonosságukat kell igazolniuk és azt, hogy életvitelszerűen tartózkodnak az országban. Emellett be kell jelenteniük, ha korábban elmarasztaló bírósági ítélet született ellenük valamely bűncselekmény miatt.

Független londoni szakértői vélemények a külföldi EU-állampolgárok tömeges távozását valószínűsítik megállapodás nélküli Brexit esetére. Az Institute for Fiscal Studies (IFS) londoni pénzügyi kutatóműhely különböző Brexit-forgatókönyveket modellező, e héten ismertetett tanulmányában közölte: azzal számol, hogy rendezetlen kilépés esetén az Európai Unióból érkező, jelenleg évi nettó 60 ezer fős bevándorlás nettó 150 ezer fős kivándorlássá fordulna át, és a távozó külföldi EU-állampolgárokhoz évente 50 ezer brit is csatlakozna, akik uniós országokba vándorolnának ki.

(forrás: MTI)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Márti és a kettős identitás

    Márti 1933-ban született Budapesten, kispolgári zsidó családban. Élete kezdetén rögtön két olyan esemény is történik, ami végérvényesen...

  • learn more Reflective recovery

    In this book we invite the reader to take a few steps into the “multiverse” of 12-step fellowship recovery cultures. These fellowships exist in many different...

  • learn more Diabéteszlexikon

    A cukorbetegek száma világszerte – így sajnos hazánkban is – rohamosan növekszik. Magyarországon mintegy 700 ezer diagnosztizált cukorbeteg van, a...

  • learn more Sportélettani kislexikon

    A sportélettan a sportnak és általában az emberi test mozgásainak az életfolyamatokra gyakorolt hatásaival, és a teljesítőképesség lehető...

  • learn more Gipsz- és kötéstechnika

    A konzervatív töréskezelés sikere ma is a csonttöréseket rögzítő kötések megfelelő kiválasztásától és alkalmazásától függ. A hosszú...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Visszhang - Lengyel Mária élete

    A kötet a magyar echokardiográfia nagy alakja, dr. Lengyel Mária emberi és hivatásbeli portréját jeleníti meg a hitves, a barátok és a...

  • learn more Wagner: A Nibelung gyűrűje - Zene-pszichoanalitikus tanulmány

    Richard Wagner monumentális ünnepi színjátéka, A Nibelung gyűrűje a mítoszokra jellemző...

  • learn more Pirula a patikamanó - Marci elesik

    A Galenus Kiadó – a Patika Magazin kiadója - mesesorozatot jelentett meg Pirula, a patikamanó  sorozatcímmel 2-4 éves gyerekek...

  • learn more Méregtől a gyógyszerig

    Az író legjelentősebb cikkeiből történt válogatás mind az értő, mind a laikus olvasó számára értékes és érdekes ismeretanyagot nyújt. A...

  • learn more Tic-taktika

    „A Tourette-szindrómás gyermekek napi gondozása/nevelése nem sokban különbözik más gyermekekétől, azonban a Tourette-szindróma és az esetlegesen ezzel együtt...

  • learn more A magyar festőművész-géniuszok sorsa

    A szerző a kötetben orvosi szempontból értékeli a festőművészek testi és lelki egészségének általános szabályszerűségeit,...

  • learn more Hogyan vizsgáljunk ultrahanggal?

    Az ultrahang-diagnosztikai protokollokat bemutató szakkönyv átdolgozott, bővített, új kiadása a vizsgálatokat végző szakemberek...

  • learn more A spiritualitás pszichológiája

    Az elmúlt években a „spiritualitás” fogalma elképesztő karriert futott be mind elterjedését, mind jelentésének bővülését tekintve...

  • learn more Mitől tudomány a pszichológia? - A tudományos és statisztikai következtetés alapjai

    Mitől tudomány a pszichológia? Milyen logika húzódik meg a...

  • learn more Nyílt lábszártörések

    A Traumatológia Témakörök sorozatban újdonságként egy monográfia is megjelent, mely egyben egy tudományos munka összefoglalója is. A 222 oldalas...

  • learn more A születéstől az élhető filozófiáig

    Bagdy Emőke Professzor asszony ajánlásából az NKA pályázati támogatásához: Tornyossy Mária könyve nagy tapasztalatú...

  • learn more Recept nélkül kapható gyógyszerek

    Ez a könyv gyógyszerekhez nyújt segítséget, a recept nélkül kapható gyógyszerek a témája. A gyógyszerész ismeri a hatóanyagokat,...

  • learn more A gyógyszerkutatás kémiája

    A gyógyszerkutatás értékteremtő folyamat, amit a legkülönbözőbb kémiai, biológiai és orvosi szak- és részterületek sokaságának...

  • learn more Motivációs interjú a klinikai gyakorlatban

    Nagyszerű könyv mind a tapasztalt szakemberek, mind a kezdő klinikusok számára. Klinikusként gyakran kerülünk olyan...