hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Ismét agyhártyagyulladás

Újabb fiatalt kezelnek fertőző agyhártyagyulladással a Szent László Kórházban – adta hírül a Híradó.hu.

A 20 éves fiút az intenzív osztályon ápolják, állapota jelenleg is nagyon súlyos. Múlt héten egy fiatal gimnazista halt bele a fertőzésbe – emlékeztetett a Híradó.hu.

Mint kiderült, a múlt héten újabb budapesti fiatalnál mutatták ki a laborvizsgálatok a fertőző agyhártyagyulladást. Őt az Egyesített Szent István és Szent László Kórház intenzív osztályán ápolják. Az intézmény osztályvezető főorvosa a Híradónak elmondta: a fiatal állapota továbbra is súlyos, és még nem tudni, hogy életben marad-e vagy lesz-e maradandó károsodása. Jelenleg altatják és lélegeztetik. Bobek Ilona szerint a klinikai képből és a laboreredményekből az látszik, hogy még zajlik a gyulladásos folyamat a betegnél, de azt nem tudta elmondani, hogy ez mennyi ideig tart majd és milyen irányba fog változni az állapota.

Póta György a Házi Gyermekorvosok Szövetségének elnöke azt mondta: mint minden betegségnél, itt is a megelőzés a legfontosabb, ugyanis a fertőző agyhártyagyulladás B és C törzse ellen is van védőoltás. A legveszélyeztetettebbek a csecsemők és a tinédzserek. Aki csecsemőkorban kapott vakcinát, azoknál is ismétlőoltásra van szükség, 12-14 éves kor között úgy a B, mint a C típus ellen érdemes beoltatni a tinédzsereket – figyelmeztetett a szakember.

Évente 30-50 gyerek kerül kórházba fertőző agyhártyagyulladással.

(forrás: Híradó Online)
hirdetés

Könyveink