hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.

Innováció a gyógyításban

Az egészségügy és a gyógyszeripar újdonságai állnak a második think.BDPST régiós innovációs konferencia fókuszában.

A think.BDPST konferencia 2017. március 29–31.  között immár második alkalommal hozza Magyarországra az innováció legfontosabb szereplőit. Az évente megrendezésre kerülő stratégiai fórum célja, hogy elősegítse a közép-európai régió fejlesztését, valamint, hogy a legnevesebb politikai, tudományos és gazdasági szereplők bevonása révén erősítse az üzleti, kormányzati és civil szféra közötti együttműködést. „A régió legjelentősebb, a magyar fővárosban rendezett szakmai eseménye lehetőséget teremt hazánk, a térség, valamint az Európai Unió innovációs lehetőségeinek újragondolására” – hangsúlyozta Antall Péter, a főszervező Antall József Tudásközpont (AJTK) igazgatója.

A háromnapos esemény témái között megtalálható a digitális technológia szerepe és lehetőségei a társadalmi viszonyok alakításában, a jövő foglalkozásai, valamint a munkaerőpiac változása. Emellett a big data és a mesterséges intelligencia, valamint az egészségügy és a gyógyszeripar újdonságai, mint a személyre szabott gyógyítás, illetve a rákkutatás és -kezelés innovációi állnak az idei konferencia fókuszában. A digitalizáció és az egészségügyi innováció olyan megkerülhetetlen tényezőkké váltak a globális innovációs világban, amelyek Magyarország és az egész régió számára kiemelt fejlesztési területet jelentenek. Magyarország ugyan eddig is jelentős eredményeket ért el az innováció területén, a folyamatos globális versenyben az együttműködés hatalmas versenyelőnyt jelenthet a térség országai számára.

Az esemény visszaigazolt előadói között szerepel többek között George Friedman geopolitikai elemző, dr. Mohamad Sabah Al-Salem Al-Sabah sejk, Kuvait egykori miniszterelnök-helyettese és Daniel Hershkowitz professzor, Izrael korábbi tudományos és technológiai minisztere, valamint Ronald de Bruin, a COST igazgatója. Az eseményen felszólal többek között Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, dr. Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke, dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár és dr. Mikola István korábbi egészségügyi miniszter.

A think.BDPST konferencia évente megrendezésre kerülő innovációs stratégiai fórumként segíti a közép-európai régió fejlesztését, a visegrádi országok együttműködését és ebből eredő versenyelőnyét. „A politikai és tudományos párbeszéd előmozdítása mellett a think.BDPST célja az is, hogy az esemény margóján üzleti találkozókra is sor kerülhessen. Tágabb értelemben a konferencia hozzájárul a teljes V4 régió gazdasági és innovációs potenciáljának bemutatásához, hiszen a térség az innovatív és jövőorientált beruházások ideális célpontja. Magyarország elkötelezett amellett, hogy a digitalizáció területén a nemzeti és az EU-szintű stratégiák mellett aktív regionális együttműködés alakuljon ki.” – tette hozzá dr. Balogh Csaba.

Az AJTK névadójának szellemiségét követve régóta kiemelten kezeli a hazai innováció és tehetséggondozás problémáját. A V4-es országok közös munkájának alapja az üzleti, kormányzati és civil (tudományos) szféra összekapcsolása, a hosszútávú együttműködés kialakítása lehet. Az AJTK a márciusi think.BDPST konferencia megszervezésével  éppen ezt, a regionális és nemzetközi közös gondolkodást, illetve cselekvést kívánja működésbe hozni.

A konferenciát Szijjártó Péter fővédnökségével rendezi meg az AJTK, együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal (KKM), illetve a Nemzetközi Visegrádi Alappal. A rendezvény főtámogatója az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.

(forrás: MedicalOnline)

cimkék

hirdetés

Könyveink