hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Hospice a Dél-pesti Centrumkórházban

Az elmúlt nyolc évben, több mint 41 százalékkal bővült a hospice ágyak száma Magyarországon, jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár szerdán Budapesten, amikor hospice osztályt avatott a Dél-pesti Centrumkórházban (DPC).

Ónodi-Szűcs Zoltán úgy vélekedett: megfelelően működő onkológiai osztály nem működhet hospice ágyak nélkül, ezért fontos a hospice ellátás fejlesztése. Hozzátette, hogy Magyarországon még száz hospice ágy kialakítása szükséges ahhoz, hogy az európai átlagnak megfelelő legyen az ellátás.

Vályi-Nagy István, a DPC főigazgatója hangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban teljesen megújult a labort és a képalkotó ágazatot is magában foglaló onkológiai szakprofil az intézményben. Az új hospice osztályt, egy onkológiai osztály helyén alakították ki, utóbbi egy új épületbe került át. Az 50 millió forint értékű felújítást az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, az intézmény és alapítványok finanszírozták, közölte a kórházvezető.

Bodoky György, a DPC onkológiai osztályának vezetője elmondta, hogy az osztályon öt kétágyas és öt egyágyas kórtermet, külön kegyeleti és szakpszichológusi szobát alakítottak ki. Az osztályon, amely jelenleg az egyetlen olyan onkológiai központ Budapesten, ami hospice osztállyal együtt működik, speciális orvoscsoport tevékenykedik.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink