hirdetés
2019. szeptember. 22., vasárnap - Móric.
hirdetés

 

Hazugság, nyomulás, kreativitás

A hazugságkutatók szerint ahogy idősödünk, megváltozik a mód, ahogy hazudunk, míg mások azt vizsgálják, hogyan függ össze a barátságtalan, ellenségeskedő személyiség és az innovatív erő.

hirdetés

Bruno Verschuere, forenzikus pszichológus, az amszterdami egyetem munkatársa azt kutatja, hogyan hazudnak és milyen módokon csapják be egymást az emberek (idén megjelent könyve: Detecting Deception: Current Challenges and Cognitive Approaches). Mint a New Scientistnek adott interjújában elmondja, mivel e képesség a prefrontális kéreg fejlettségéhez kötött, a különböző életkorú emberek különböző ügyességgel tudnak hazudni. Legügyesebben a fiatal felnőttek hazudnak, majd idősödve a képesség fokozatosan romlik.

Verschuere munkájában a hazugság kognitív oldalára összpontosít (ezen kívül sok tényező játszik szerepet e komplex folyamatban, így pl. a motiváció, az érzelmek, a szociális tényezők stb.), arra, hogy milyen nehéz hazudni, ami tudományosan mérhető, és úgy lehet vizsgálni, hogy megnézzük, mennyi időbe telik valakinek egy hazugság kitalálása. A pszichológus szerint kognitív szempontból sokkal könnyebb igazat mondani, a hazudás határozottan igénybe vesz minket.

Meglepő módon a hazugság gyakoriságát önkitöltős kérdőívekkel is lehet vizsgálni, mert azok, akik azt állítják magukról, hogy sokat hazudnak, független feladatokban kideríthető módon többet is csalnak. Így kiderült pl., hogy az átlagos hazugság-frekvencia napi kettő; gyerekek saját bevallásuk szerint naponta másfélszer hazudnak, fiatal felnőttek naponta háromszor, az idősebbek pedig visszajutnak a gyerekek szintjére. A fiatal felnőttek nagy hazugság-frekvenciájának az lehet az oka, magyarázza Verschuere, hogy ez az az életkor, amikor a személy igyekszik megszerezni autonómiáját, elkülöníteni magát a szüleitől és tanáraitól – valószínű, hogy a fiatalok gyakrabban hazudnak hatalmi helyzetben lévő személyeknek.

A hazugságkutató célja feltárni azokat a körülményeket, amelyek között nehéz hazudni, és ennek tudatában hazugságdetektáló teszteket fejleszteni, azonban a fiatalokkal nehezebb dolga van, mert a számukra könnyebben megy a hazugság kitalálása, és jóval meggyőzőbbek is tudnak lenni, mint az idősebbek. Az egyik hazugságdetektáló módszer számítógép segítségével méri, milyen gyorsan válaszol az illető, míg más módszerek arra bazíroznak, hogy megnehezítik a hazugságot, pl. meglepő kérdéseket tesznek fel vagy arra kérik az illetőt, hogy fordított időrendben mondja el a történetét. A korábbi módszerek, amelyek a stressz mérésén alapultak, nem működnek, mert túl sok fals-pozitív eredményt adnak, mondja Verschuere, mivel azok, akik igazat mondanak, ugyanolyan stresszt élnek meg a vizsgálat közben, mint a hazugok.

 

Nyomulni vagy nem nyomulni?

Samuel Hunter és Lily Cushenbery amerikai pszichológusok azt vizsgálják, hogy ahhoz, hogy valaki eredeti ötletekkel tudjon előállni, szükséges-e, hogy undok, mogorva alak legyen? (Is Being a Jerk Necessary for Originality? Examining the Role of Disagreeableness in the Sharing and Utilization of Original Ideas; Journal of Business and Psychology).

Mint nyilatkozatában Hunter és Cushenbery elmondja, a köztudatban az él, hogy a Steve Jobshoz és Thomas Edisonhoz hasonló innovátorok szakmai sikerét az alapozta meg, hogy erőszakos, egotisztikus, túlzottan magabiztos, domináns emberek voltak, akik gyakran vitatkoztak másokkal és mogorván viselkedtek embertársaikkal.

E közkeletű hit igazságtartalmát megvizsgálandó – innovatívabbak-e a mogorva emberek, illetve a mogorvaság segít-e abban, hogy innovatív ötletünket mások elfogadják -, a pszichológusok két kísérletet folytattak. Az elsőben 201 egyetemi hallgató töltött ki személyiségtesztet, majd ennek alapján hármas csoportokban vettek részt egy marketing kampány kifejlesztésében. A második kísérletben egy online chat-környezetben vizsgálták, hogy a részt vevő 291 egyetemi hallgatónak milyen könnyen megy az ötletek megosztása, ha kreatív és támogató kollégák veszik őket körül.

Az első kísérlet során kiderült, hogy nem csak a mogorva embereknek vannak jó ötleteik, azonban az agresszív személyiségűek könnyebben átviszik ötleteiket a megvalósítási stádiumba. A második kísérlet arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen fontos az a társadalmi közeg, amelyben az új ötletek megjelennek. Az erőszakosság segít akkor, ha az innovátor olyan környezetben van, ami nem nyitott az újdonságokra és a változásra. Az egotisztikus hozzáállás azonban visszaüt abban az esetben, ha valaki támogató, kreatív környezetben dolgozik, olyan viszonyok között, amely vevő az ötletek szabad megosztására.

A kutatók hozzáteszik: az erőszakos, idegesítő embereknek érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen közegben prezentálják az ötleteiket, és tudniuk kell, hogy a nyomulás nem mindig hasznos. Azonban a kooperatív személyiségeknek is tudniuk kell, hogy vannak olyan szituációk, amikor egy kis harcra van szükség ahhoz, hogy mások meghallják az eredeti ötleteiket.

 

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink