Felszámolt pufferzónák generálják a világjárványokat
Az emberiség maga számolja fel azt a pufferzónát, amely védené a vadállatokban megtalálható kórokozóktól, derül ki a 24.hu összeállításából.
A tudomány régóta kongatja a vészharangot, de a koronavírus-járvány a gyakorlatban is mindenki számára igazolta, hogy a természetet károsító emberi tevékenység bizony nagyban elősegíti járványok kialakulását, de új kórokozók megjelenését is.
Dr. Rodics Katalin kutatóbiológus, a Greenpeace Magyarország biodiverzitáskampány-felelőse évtizedekig dolgozott az állami természetvédelemben, többek közt hazánkat képviselve a legmagasabb nemzetközi szakmai fórumokon.
A közbeszédben nem vetett komoly hullámokat, de nagyon fontos és remekül összefoglalja a problémát az Egészségügyi Világszervezet (WHO), az Állategészségügyi Világszervezet (WOAH) és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) közös tanulmánya, amelynek lényege, hogy csak egy egészségünk van.
A természet, az ember és a gazdasági haszonállatok egészsége egyetlen komplex egység, így is kellene kezelni – mondja a 24.hu-nak Rodics Katalin.
Az ökológiai sokféleség csökkenése (élőhelyek és fajok eltűnése), valamint a klímaválság miatt ma már olyan helyzet állt elő, hogy muszáj változtatnunk. Sorra jönnek a figyelmeztető jelek – a legutóbbi és talán legerősebb a mostani pandémia –, hogy végső soron maga az emberi civilizáció kerül veszélybe.
Visszatérve eredeti témánkhoz, nézzük most a természetpusztítás és a zoonózisok (potenciálisan emberről állatra terjedő kórokozók, élősködők) terjedésének veszélye közti összefüggést.
A természet egészségét annak fajgazdagsága adja, másként fogalmazva az ökológiai sokszínűség alkot olyan élő rendszert, amely annál stabilabb, minél több tagja van, és ezek mind teszik a maguk dolgát. A természetes élőhelyeket mára annyira felszabdaltuk, területüket oly mértékben csökkentettük, hogy minden mocsár lecsapolásával, erdőrészlet kivágásával vagy rét felszántásával fajok kipusztulását kockáztatjuk.
Egy friss amerikai kutatás rámutatott például, hogy több vírus „felhígul”, mikor egymással rokon fajok közt terjed, csökken az emberi fertőzés esélye. A vizsgálatban madarakról lévén szó, egy-egy madár természetesen megfertőződik, de a jól működő rendszerben a kórokozó el is vész a „tömegben”, nem okoz járványt. Nem éri el a baromfit, az embert. Ehhez persze fajgazdagságra van szükség.
Ide tartozik az is, hogy míg egyes állatok az emberi terjeszkedés hatására eltűnnek a Föld színéről, addig mások alkalmazkodnak, képessé válnak életvitelszerűen megtelepedni az emberi környezetben. Itthon a rókákat említhetjük példaként, a veszettség potenciális hordozóit, de Óbudán épp rókában kimutatott szopornyica-fertőzésre figyelmeztették a kutyatartókat. Trópusi, szubtrópusi területeken pedig közvetlen humán egészségügyi kockázatot jelenthetnek az emberközelbe kényszerült vadon élő állatok, köztük a majmok is.
