hirdetés
2019. november. 23., szombat - Kelemen, Klementina.
hirdetés

 

Elmeműködés – képek nélkül

Egy kórkép, amiről kevesen hallottak, és sokunk elképzelni sem tudja: afantázia. Az érintettek egy része addig nem is tudja, hogy nincs képzelete, amíg nem hall arról, hogy ez lehetséges. Néhányan előnyt kovácsolnak fantázia-vakságukból, és kivételesen ügyes koncepcionális gondolkodást építenek ki.

hirdetés

Dustin Grinell, aki maga is érintett a kórképben, arról számol be a New Scientistben, hogy akkor döbbent rá saját agyműködésének furcsaságára, amikor egy interjút látott Craig Venterrel, a biológussal, akinek oroszlánrésze volt a humán genom szekvenálásában, majd az első szintetikus organizmus létrehozásában. Az interjúban Craig Venter elmondta, hogy akadémiai sikerét szokatlan gondolkodásmódjának tulajdonítja, ugyanis gondolkodása során egyáltalán nem használ képeket, hanem tisztán koncepciókkal dolgozik. Ma már Grinell is rendelkezik koncepcióval azzal kapcsolatosan, hogyan is működik saját agya. Mint írja, agyműködése olyan, mint egy számítógépé, ami raktározza az információt, de nem kapcsolódik képernyő hozzá. Hogyan lehet ilyen agyi üzemmóddal mégis elboldogulni a világban? Lehetséges-e megtanulni az egyik vagy a másik agyműködés-fajtát annak, aki eredetileg nem azt használja?

A tudományt csak napjainkban kezdte igazán érdekelni ez a terület, és a képzelet nélküliek tanulmányozása sok újdonságot tárt fel azzal kapcsolatosan is, hogy a vizuális fantáziával rendelkező többség agya hogyan bánik a látott dolgok képével. Francis Galton már több mint egy évszázada, 1880-ban beszámolt egy kísérletéről, amiben a képzelet működését tanulmányozta, írja Grinell. A kísérleti alanyoknak el kellett magukat képzelni, ahogy ülnek a reggeliző asztalnál, és osztályozniuk kellett az elméjükben megjelent kép, az asztalon feltűnő tárgyak fényességét, színeit. Némelyik kísérleti alany – pl. Charles Darwin, Galton unokatestvére - számára egyszerű volt a feladat (Darwin ezt mondta: „Olyan pontosan kivehető, mintha fotón látnám magam előtt”), míg néhányan csak teljes feketeséget láttak.

A vizuális imagináció betegségei

Napjainkban a képzelet élességét a Vividness of Visual Imagery Questionnaire segítségével mérjük, aminek során különböző helyszíneket kell elképzelni, majd osztályozni a mentális kép tisztaságát. A felmérések szerint az emberiség 2-3 százalékára tehető azok aránya, akik teljesen képek nélkül működtetik az elméjüket. Mint a New Scientistnek Adam Zeman neurológus (University of Exeter) elmondja, a tudományt sokáig nem érdekelte, mi okozhatja e mentális képnélküliséget, „a tudomány vakfoltjára esett a téma”. Zemant akkor kezdte érdekelni a jelenség, amikor találkozott egy beteggel, aki arról számol be, hogy szívsebészeti beavatkozás után veszítette el képzeletét.

A neurológus fMRI-vel kezdte vizsgálni az MX monogrammal jelzett beteget, és azt találta, hogy MX agyának vizuális kérge a szokásos módon felvillan, amikor lát dolgokat vagy embereket, pl. amikor az aktuális miniszterelnököt vagy annak képét látja, a képhez hasonló mintázatban tüzelnek látókérgének neuronjai, azonban amikor arra kérik MX-et, hogy képzelje el a miniszterelnököt, látókérge sötét marad. Azaz, ha kívülről jön az inger, működnek MX agyában a vizuális áramkörök, azonban azokat MX nem képes akarattal begyújtani. További meglepetések is kiderültek ezen első modern kori tudományos vizsgálat során: bár MX nem volt képes elképzelni a miniszterelnököt, képes volt olyan feladatokat végrehajtani, amelyekről azt gondolnánk, szükséges hozzájuk a képzelet, így pl. ha megkérdezték tőle, milyen színű a miniszterelnök szeme (és eközben nem láthatta az illető képét), helyes választ tudott adni, vagy ha megkérték, képzelje magát a saját otthonába, és számolja meg az ablakokat, képes volt a számolásra.

Miután Zeman publikálta MX-szel kapcsolatos eredményeit (Blind imagination: Neuropsychologia, 2010;48:145-155), és azok a Discover magazinban is megjelentek, 21 másik ember jelentkezett nála, akik MX-hez hasonló tünetekről számoltak be, azzal a különbséggel, hogy ők sosem voltak képesek vizualizálásra. Mint Zeman elmondja, a vizuális imagináció veleszületett és szerzett betegségeinek hátterében neurológiai és pszichiátriai okok egyaránt állhatnak (pl. agyvérzés, stressz), és tanulmányozásuk kiváló lehetőséget nyújt az elme és az agy integrált vizsgálata számára.

Craig Venter szerint egyébként nem kell ahhoz az elme szemével látni az eseményeket, hogy újraéljük azokat, ugyanis a vizuális információt nem csak képek formájában lehet elraktározni. Visszatérve az ablakszámolós példára, az aphantasia diagnózissal élők nem elképzelik a házukat, inkább egyfajta ottlét-érzésük van, magyarázza Grinell, és a kutatók is arra jöttek rá, hogy a vizuális képzelet nem egyetlen módon generálódik az agyban. Mivel az alak, a szín, a térbeli viszonylatok különböző hálózatokon képeződnek le, úgy tűnik, az is lehetséges, hogy ezek közül a hálózatok közül csak egyik vagy másik nem működik, továbbá a vizuális körök helyett pl. a fizikai mozgást kontrolláló agyi területek is beszállhatnak a képzeleti működésbe. Sok afantáziás pl. tud választ adni arra a kérdésre, hogy milyen forma alkotja a nyomtatott nagy A betű felső részét, mivel elméjükben elképzelés helyett lemozogják, és közben ujjukkal lerajzolják a háromszöget.

Zeman szerint egyébként nemcsak arról van szó, hogy a vizuális információ processzálásának nemcsak egyetlen módja lehetséges, hanem esetenként egyéb módszerek egyenesen hatékonyabbak. Venterhez hasonlóan vannak olyan afantáziás művészek is, akik szokatlan és erős művészi teljesítményüket alternatív gondolkodásmódjuk számlájára írják. És bár sok olyan afantáziás van, aki addig nem is volt azzal tisztában, hogy hiányzik valami a számára, amíg nem hallott az afantázia létéről, olyanok is vannak, akik számára igencsak zavaró az állapot.

Mint Zeman egyik páciense panaszolja: „Nagyon szeretném, ha képes lennék visszaidézni a gyermekkori nyaralások helyszíneit, vagy a lány arcát, akivel először csókolóztam. Olyan lenne, mint felébredni a vakságból.” A kutatók szerint erre egyébként bizonyos esetekben van esély, mivel egyes afantáziások álomban és speciális körülmények között (pl. az ébrenlét és az alvás határán) képesek képeket látni, vagyis ők nem vesztették el a képzelet képességét, csak arra képtelenek, hogy tudatosan kontrollálják azt. Ezt felismerve Joel Person ausztrál kutató kifejlesztett egy olyan módszert, aminek a segítségével e két féle afantázia megkülönböztethető (Frontiers in Psychology vol 3 p 224), és az is kiderült, hogy azok, akik csak a tudatos fantáziakontroll képességét veszítették el, tréning révén elkezdhetnek tudatosan is hozzáférni képzeletükhöz.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink