2024. április. 20., szombat - Tivadar.
hirdetés

Egy brit nő lehet a világ legkomplikáltabb Covid-esete

Tavaly év végén került a cambridge-i Addenbrooke's Kórházba egy brit nő, miután koronavírus-fertőzés következtében agykárosodást szenvedett és lebénult, írja a hvg.hu a BBC nyomán.

A BBC szerint az ötvenes éveiben járó nő koronavírus miatti esetét a világ legkomplikáltabbjának tartják a szakértők, ugyanis továbbra sem tudni, mi legyen vele.

Az orvosok gépeken tartják életben a beteget, ám a vizsgálatok szerint már egyáltalán nem lehet rajta segíteni. Így szerintük az lenne a leghumánusabb, ha a családja engedné, hogy távozzon az élők sorából. Ezt a döntést később azonban bírósági úton is megtámadták a hozzátartozók, akik úgy vélik, nem szabad hagyni, hogy rokonuk így végezze. Míg az ügyben eljáró egyik bíró arra a következtetésre jutott, hogy a nő kezelését be kell fejezni, november elején viszont másikuk kimondta, hogy további bizonyítékokra van szükség.

A túlsúlyos nő a hivatalos (orvosi) információk szerint tavaly decemberben lett koronavírusos. Állapota azonban az alapvető egészségügyi problémái miatt gyorsan romlott, súlyos kognitív károsodást szenvedett, és mára szinte teljesen lebénult – írja a hvg.hu.

(forrás: hvg.hu)
hirdetés

Könyveink