hirdetés
2020. április. 06., hétfő - Vilmos, Bíborka.
hirdetés

Egészségügyi struktúraváltás: most kell igényelni a támogatást!

Hivatalosan október elsejéig a miniszternek, valójában azonban szeptember 25-ig a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) referenseinek nyújthatják be az egészségügyi intézmények az államosítással és a struktúraváltással kapcsolatos egyszeri támogatási igényeiket. Figyelni azonban nem csak a határidőre kell: az elsősorban támogatni óhajtott cél, a szakmai minimumfeltételeknek való megfelelés szabályai időközben ugyanis megváltoztak.

hirdetés

Mindössze néhány napjuk maradt azon egészségügyi szolgáltatók vezetőinek, akik élni kívánnak a kormány nyújtotta lehetőséggel, és némi pénzt is szerezni kívánnak az állam által rájuk kényszerített változások elősegítésére. Mindez azonban kellő odafigyelést és alapos átgondolást igényel – és nem csak a közelgő határidő miatt.

Arról, hogy a kormány módosította az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásának részletes szabályairól szóló korábbi rendeletet, és ennek nyomán mód nyílik az intézmények állami tulajdonba vételével és a struktúraváltással összefüggő költségek egyszeri támogatására, Török Krisztina, a GYEMSZI főigazgatója szeptember 18-ai levelében tájékoztatta az érintetteket. A jogszabály szeptember 14-ére datálódik, és egyebek között kimondja, hogy az egészségügyért felelős miniszter a döntés során előnyben részesíti majd azokat a kérelmeket, amelyek a 2012. június elsejétől előírt új minimumfeltételek biztosítására, illetve az egészségügyi szolgáltatás céljára szolgáló ingatlan felújítására vonatkoznak.

A gond csupán az, hogy a szeptember 18-ai Magyar Közlönyben időközben új szabályok és új határidők jelentek meg a szakmai minimumfeltételekről, azt követően, hogy számos többen  több helyütt hangoztatták: pillanatnyilag egyetlen intézmény sem felel meg a szakma által megfogalmazott új szabályoknak.

Az ellenőrzést lefolytatni hivatott hivatal feje, az országos tiszti főorvos múlt csütörtökön, a járóbeteg-szakellátási konferencián maga is megerősítette: az ÁNTSZ tapasztalatai is igazolják, hogy Magyarországon egyetlen kórház sem felel meg minden tekintetben az új minimumfeltételeknek, ezért úgy vélik, a hatósági ellenőrzések és az esetleges engedélyek megvonása előtt módosítani kellene a rendeletet…

Ez történt meg most azzal, hogy a Magyar Közlönyben megjelent módosítás értelmében a minimumfeltételeknek való megfelelést kórházak esetében 2013. március 31-ig, a járóbeteg-szakellátást és diagnosztikai szolgáltatást nyújtó szolgáltatók esetében  május 1-jéig ellenőrzi majd az ÁNTSZ.

A határidők mellett azonban változtak az  egészségügyi szolgáltatások ellátáshoz szükséges személyi és tárgyi feltételek is, ezért a struktúraváltásnak támogatási lehetőséget biztosító kormányhatározatban foglaltakkal szemben érdemes az újabb jogszabályban foglaltaknak megfelelő követelmények elérésére koncentrálni.

A két, miniszter által kiemelten kezelt célon kívül egyszeri támogatás kérhető még az adott szolgáltatás, valamint a betegek komfortérzetének javításával összefüggő fejlesztésekre, kérdés azonban, hogy mire mennyi juthat majd. Török Krisztina maga is jelzi az intézményvezetőknek írt levélben, hogy az igényeket kellő részletességgel indokolva, prioritási sorrendet felállítva, részletes szöveges magyarázattal várják a GYEMSZI-ben, hogy a hatóság a “fenntartói szinten összegzett” anyagot mielőbb eljuttathassa a döntéshozónak.

A szaktárca egészségügyért felelős államtitkársága korábban arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy 2011. év végén az úgynevezett „kasszaseprés” keretében 21 milliárd, illetve a lejárt szállítói tartozások rendezésére további 27 milliárd forint támogatásban részesültek a szakellátást végző járó- és fekvőbeteg szolgáltatók. Az utóbbi forrást azonban egy részük nem tudta teljes mértékben felhasználni, ezért a különbözetet vissza kellett fizetniük az E-Alapba. Az eddig ily módon képződött 6,8 Mrd Ft idei többlet sorsáról döntött a kormány, lehetővé téve, hogy az a 2012-13-ban zajló strukturális átalakuláshoz kötődő egyszeri lépések (épületek átalakítása, felújítása, új eszközök beszerzése, stb.) fedezetét szolgálhassa.

A kedvezményezettek az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött támogatási szerződést követően juthatnak a megítélt forráshoz. Mivel az önálló járóbeteg szolgáltatók 2012-ben nem vettek részt közvetlenül a struktúraátalakítás folyamatában, a nekik 2011-ben juttatott összeg fel nem használt maradványát közvetlenül, a miniszteri tartalék keretbe emelve és abból kifizetve kapják meg.

 A GYEMSZI főigazgatója levelében maga is jelzi, hogy a keret korlátozott; számításaik szerint a támogatásra rendelkezésre álló forrás nem haladja meg a GYEMSZI-hez tartozó intézmények összes éves kiadásának három százalékát.

A jogszabály alapján egyébként az egészségügyi szolgáltató jövő év június 30-ig használhatja majd fel az elnyert összeget, és erről szeptember elsejéig fenntartója, azaz a GYEMSZI útján számol majd el a miniszter és az egészségbiztosítási pénztár felé. A támogatás felhasználását a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) 2013. december végéig ellenőrzi.  

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés
hirdetés

Könyveink