hirdetés
2020. december. 03., csütörtök - Ferenc, Olívia.
hirdetés

Csókay András a jogállásról szóló törvényről

A bejelentés akkor lesz történelmi jelentőségű tett, ha elfogadják a kamara módosító javaslatait, írja Csókay András a Magyar Nemzetben.

Pár szó a jövőről.

Jézus legyőzte a sátánt a kereszten azzal, hogy nem szállt le és nem takarította el földi módon az ellenségeit, hanem megbocsátott nekik, és harmadnapra feltámadt. De látjuk, hogy az utóvédharcok azóta is folynak a keresztényüldözések különböző formáiban és magukban a magánbűnökben, a közerkölcsök romlásában. Ne higgyük naivan azt, hogy a bejelentett kormányzati stratégiai béremelések többlépcsős programját a most nagyon „megkárosított” orvosbárók szűk rétege csak úgy hagyni fogja. Ők ugyanis a kijelölt maximum többszörösét szedték be a hálapénzből. A magánrendeléseken valódi gyógyító tevékenységet végző orvosokra ez nem vonatkozik (fogorvosok, szemészek, fül-orr-gégészek stb.), de sok szakma a magánrendelésen csak elbeszélget a betegekkel, miközben a kórházban megtörténtek a méregdrága vizsgálatok és kezelések, műtétek, egyebek, majd a gyógyító elteszi az állam által finanszírozott kezelésért a kikényszerített hálapénzt.

Mindenesetre a stratégiai kormányzati bejelentés akkor lesz történelmi jelentőségű tett, ha elfogadják a kamara módosító javaslatait. A becsületesen vitt magánpraxist pedig nem szabad megszüntetni, mert az a betegek és az orvosok kárára lenne.

A folyamatot csak szeretettel lehet végigvinni, az „érted haragszom, nem ellened” elvével, ami sajnos magában hordozhat egyfajta büntetést, ellenőrzési rendszert. És itt nem elég csak az orvossal szemben fellépni, mert ő azt ki tudja játszani. Például hivatalosan megemeli a privát rendelés díját. A betegtől többszörös megjelenést kér addig, amíg ki nem jön a műtéti tarifa, és helyben van. A betegeket is figyelmeztetni kell, hogy ne menjenek bele ebbe a játékba, ellenőr betegeket, orvosokat kell beengedni a rendszerbe, ahogy a villamoson is van ellenőr, és valóban fel kell számolni ezt a fajta társadalmi korrupciót.

Spanyolországban megcsinálták az 1980-as évek végén: eltűnt a hálapénz. Nehéz lesz, de a kezdeti lépés megtörtént, és megtörténhet a csoda. Az orvosbárók láthatatlanok, tudniillik mindegyik tagadja, hogy az. Jó tudni: soha egyetlenegy beteget nem gyógyított meg még orvos. Isten gyógyít azzal, hogy belénk ültette az öngyógyító testi, lelki energiákat, amelyek földi életünk végére ugyan„elfáradnak”, de az örök életben újra velünk lesznek. Az orvos és az egészségügyi személyzet csak segíti itt, a földön ezeknek a képességeinknek az érvényre jutását, tehát csak kezel. Ez alázatra nevel, és tiltja a hálapénz kikényszerítését mindenféle fizetésemelés nélkül is.

Csókay András írását a Magyar Nemzet közli.

(forrás: Magyar Nemzet)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!

Könyveink