hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.

Csató Gábor egyeztetett

Egyeztetést kezdeményezett az OMSZ főigazgatója a szakszervezetek vezetőivel, a két meghívott közül azonban csak az egyik ment el a tárgyalásra.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvívőjének tájékoztatása szerint a találkozón Csató Gábor arról beszélt, hogy a kinevezése óta eltelt nyolc hónapos időszakban komoly lépéseket tett a mentődolgozók anyagi-erkölcsi megbecsültségének, munkakörülményeinek javítása érdekében. Az OMSZ a dolgozók számára előnyösen módosította a béren kívüli juttatás módját és mértékét, szakmai protokollokat adott ki és készít folyamatosan a helyszíni betegellátást végzők munkájának támogatására.

A fejlesztések során a mentőszolgálat a bajtársak hivatalos ügyintézését segítő "elektronikus szolgálati lapot" vezetett be, a gyermekes mentődolgozókat támogató nyári tábort szervezett, megállapodást kötött a mentődolgozók gyermekeinek részvételéről az Erzsébet-táborokban, a legnagyobb munkaterhelésű mentőállomásokon foglalkoztatottaknak fizetési bónuszrendszert alkotott, és újabb források bevonásával az évek óta húzódó munkaruha-beszerzést is elindította - sorolta a szóvivő, hozzátéve: Csató Gábor további sikerként emelte ki a szakdolgozói kamarai tagdíjak átvállalását, amelyet a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) ért el az ágazati egyeztetéseken.

Az OMSZ főigazgatója sajnálatosnak és érthetetlennek nevezte, hogy miközben a minden mentődolgozó számára fontos döntésekhez kérte volna az érdekképviseletek véleményét, a megbeszélésen csupán Toma Lajos, a MÖSZ elnöke jelent meg, a Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége nem képviseltette magát.

Csató Gábor felkérte a MÖSZ vezetőjét, hogy akár új javaslatokkal, akár konstruktív együttműködéssel továbbra is járuljon hozzá a mentődolgozók javát szolgáló célok megvalósításához.

(forrás: MTI)
hirdetés

Könyveink