Balogh Zoltán: „Ez egy lehetetlen küldetés volt”

– Csalódott?

– Igen. De ma már belátom, hogy lehetetlen küldetést vállaltunk.

– Miért?

– Mert a döntéshozók egyáltalán nem voltak hajlandóak kommunikálni a kamarával. Október 4-én délben kaptuk kézhez az Egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény tervezetét, és mindössze négy órát kaptunk a munkaanyag áttekintésére. Onnantól számítva másfél hónap telt el, mire szóba álltak velünk. A november 18-ai volt az első és egyben utolsó egyeztetés, amelyre – a társkamarákkal és az ágazati szakszervezetekkel, érdekképviseletekkel együtt – berendeltek bennünket az Emberi Erőforrások Minisztériumába, ahol az egészségügyért felelős és a közigazgatási államtitkár hallgatta meg az észrevételeinket. Akkor újabb fordulót ígértek, ám erre nem került sor. A törvény szövegén nem módosítottak, ellenben november 29-én, szombaton késő este a Magyar Közlönyben megjelentek a törvényhez kapcsolódó rendeletek, amelyek szinte semmit nem változtattak a kritikus pontokon, és a törvény hatálya kiterjed a szakdolgozókra is.

– Számos levelet írtak a közjogi méltóságoknak, az egészségügyért felelős erőforrás miniszternek, a belügyi tárca vezetőjének, lehetőséget kérve, hogy előterjesszék az észrevételeiket. Ezek mind válasz nélkül maradtak?

– Érdemi reakció nem érkezett. Elég nehéz egyeztetéseket folytatni úgy, hogy egyoldalúan levelezünk.

– Miért érzik úgy, hogy a szakdolgozók az egészségügyi szolgálati jogviszony legnagyobb vesztesei?

– A korábbi jogviszonyban meghatározott előnyöket az egészségügyi dolgozók kiemeltem az egészségügyi közfeladatokat ellátók elismeréseként kapták. A kollégáink több évtizedes szerzett jogoktól esnek el, amelyek a közalkalmazotti jogviszonnyal járnak, és a törvény megszünteti a kollektív szerződéseket is. A legtöbb helyen ezekbe a szerződésekbe foglaltak bele különböző pótlékok, ügyeleti díjak mértékét, számos intézményben életpályamodell-szerű elemeket is kiharcoltak maguknak a dolgozók. Mindezek nyomán végképp kiszámíthatatlanná válik a szakdolgozói hivatás. A béren kívüli juttatásokról az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetője dönt majd, de azt egyelőre senki nem tudja, hogy mi alapján állapítja majd meg a díjtételeket. Eddig az ágazati és a helyi kollektív szerződésekben rögzíteni lehetett olyan többletjuttatásokat és ezek elszámolását, kifizetésének sajátos folyamatát, amelyek jogszabályokban nem voltak lefektetve. Hozzáteszem, a kollektív szerződés korábbi tárgyalása során volt ígéret a szaktárca részéről a pótlékok emelésére is, amiből semmi nem valósult meg ez új rendelkezésekben.

– A megszűnés az ágazati kollektív szerződésre is vonatkozik?

– Nem mondta senki, hogy arra nem…

– Találkozott már Jenei Zoltán országos kórház-főigazgatóval?

– Korábban nem találkoztunk, de azonnal írásban bejelentkeztem, amint kinevezték. Egyelőre az OKFŐ is éppen csak megalakult.

– Azt is sérelmezik, hogy míg az orvosok jelentős béremelést kaptak az új jogálláshoz kapcsolódó szigorúbb feltételekért cserébe, a szakdolgozóknak viszont csak a már korábban ígért fizetésemelés jár, amely 2022-ig – a kormányzati kommunikáció szerint – 72 százalékkal lesz több mint 2018-ban. Azért ez nem kevés.

– Nem kevés, de az emelések mértékét az egészségügyi ágazatban is egységesen kellene szemlélni, hiszen itt mindennek alapja a csapatmunka, a kollegiális kapcsolatok. Ha a bérfelzárkózás második, 2020-2022 közötti fázisának összehasonlítását nézzük a szakdolgozóknál, akkor önmagában a 72 százalékos növekményt jelentős eredménynek érezzük, különösen az évtized első feléhez viszonyítva. Viszont a szakdolgozói illetmény emelkedésének időszakával szinte azonos periódusban 2021-2023 között az orvosi és nem orvosi egyetemi végzettségű egészségügyi dolgozók esetén ez az emelkedés 300 százalékos lesz, ami teljesen más szemléletet vetít előre.

Megkeseríti a szánk ízét, hogy a többlépcsős béremelés utolsó etapja 2022-ben nem 30 százalék lesz, hanem 21, ahogy a mostani 20 százalékosnak mondott emelés is csak 16,5 százalékos többletet jelent az előző fizetésekhez képest. Ugyanis mindig a 2018. év végi illetmény az emelések alapja.

Azt is érdemes megnézni, hogy honnan indultunk. 2018-ban az érettségire épülő szakképzésből kilépő kollégánk kezdő illetménye nem érte el a garantált bérminimumot sem, és 2019. II. félévében haladta meg ezt az összeget csak valamivel több mint 6 százalékkal (ez volt az első, 2016-2019 között zajló bérfelzárkóztatási periódus utolsó szakaszának az eredménye). Idén januárban pedig nettó 11 százalékkal, azaz 23,5 ezer forinttal múltuk felül a garantált bérminimumot. Ez igen szerény mérték ahhoz, hogy az ágazat versenyképes legyen, és vonzó a fiatal generációk számára, akik az új szakképzési modell nyomán összesen hat évet tanulnak szakképzésben.

De vegyünk egy másik viszonyítási alapot. Egy nem orvosi diplomás egyetemi végzettségű egészségügyi dolgozó ugyancsak az orvosi bértábla hatálya alá tartozik, néhány év után 1,8 millió forintot vihet haza havonta. Ezzel szemben egy gyógytornász-fizioterapeuta, egy mentőtiszt, vagy egy ápoló szintén egyetemi végzettséggel ennek csupán a töredékét: negyedét, vagy harmadát. Egy-egy műszakban hat orvosra két ápoló jut, akikre számos feladatot delegálnak a meglévő kötelezettségeik mellé. Nagyon kedvezőtlen folyamatok indulnak el azzal, hogy ilyen nagyra nyílik a bérolló az ágazaton belül az egy egyre fokozódó munkaterhelés mellett.

– Az ilyen összevetések nem a feszültséget gerjesztik tovább?

– Nem ez a szándékom, de azt tudomásul kell venni, hogy a szakdolgozók esetében nincs olyan terület, ahol ne lenne hiány. Tömegek mennek nyugdíjba, tízből csupán ketten kérnek továbbfoglalkoztatást. A szakképzésben nincs utánpótlás, már a 2016-17-es év sem volt túl sikeres, az idei év a szakgimnáziumi átállás miatt igazi mélypont, és várhatóan a 2021-22-es tanév sem fog nagyobb sikerrel zárulni.

– A szakdolgozóknál is fennáll annak a lehetősége, hogy a kirendelések, vagy a másodállások engedélyhez kötése nyomán elhagyják a közfinanszírozott egészségügyet?

– A törvényt előkészítő hatástanulmányokat – ha voltak ilyenek egyáltalán – nem láttuk. Az biztos, hogy sok egészségügyi szolgáltatást nyújtó cég ellehetetlenül, mert például az otthonápolásban szinte kizárólag főállás mellett vesznek részt szakdolgozók, és van a másodállások terén egy nagyon lényeges különbség a szakdolgozók és az orvosok között: az ápolók csak a munkaidejükön kívül tudnának többletmunkát vállalni.

A jogállási törvény nyertese a magánellátás lesz, hiszen tudunk olyan szolgáltatásokról a szektorban, amelyet eddig azért nem tudtak elindítani, mert nincsen hozzá kellő számú szakember. A 20-40 év közötti korosztály könnyedén fog elhelyezkedni akár külföldön is. Amint feloldják a koronavírus-járvány miatti korlátozásokat, az uniós országok gőzerővel fogják lapátolni a pénzt abba, hogy minden hadra fogható kollégát odacsábítsanak.

– Évek óta igyekeznek felhívni a döntéshozó figyelmét mindezekre, ám most, ebben a kiélezett helyzetben is hiába gyűjtöttek aláírást, mutatták meg, hogy akár több ezren is elhagyják az egészségügyet, nem jártak sikerrel…

– Dehogynem!

– Hogy érti?

– Gyors intézkedés született válaszként végrehajtási rendeletben, hogy veszélyhelyzetben nem lehet felmondani az egészségügyben. A múlt héten már a próbaidőben történő felmondást sem engedték számos helyen. És ez fáj a legjobban a szakdolgozóknak. Elvették a szabadságjogaikat. Egy óriási tömeget próbálnak úgy kezelni, hogy nem látnak biztos jövőképet. Fő értékként legfeljebb annyit kínálnak, hogy havonta egyszer egy szabad hétvégét kötelező megadni a szakdolgozóknak.

– A felmondási tilalom február 8-áig érvényes.

– Várjuk ki a végét. Meglátjuk, a kollegáink hogyan reagálnak. Nagyon mély sebeket kaptunk az elmúlt hónapokban. A törvény preambulumában például az olvasható, hogy az orvosok milyen nagy szerepet vállaltak a járvány kezelésében. A szakdolgozókról egyetlen szót sem ejtett a jogalkotó, miközben 2020 az ápolók éve volt az Egészségügyi Világszervezet által meghirdetett kampány szerint. A kirendelések tavasszal főként az ápolókat érintették, és orvosok mondják el, hogy a COVID-betegek ellátásának legalább 70 százaléka az ápoláson, az ápolókon múlik. Vannak olyan területek is, például az intenzív osztályok, ahol ez az arány akár magasabb.

– Még mindig gyakori a kirendelés?

– Most, hogy gyakorlatilag már mindenütt van COVID-ellátás, mindenki kéri vissza az embereit. De tavasszal és most sincsen erre rendes szabályozás. Máig ostromoljuk a hatóságot, hogy legyen egységes COVID-pótlék, de hiába. A kollégák szűrése a legtöbb helyen megoldott, de a például azt, hogy miként mehetnek vissza dolgozni, ha átesnek a koronavírus-fertőzésen, abban eltérőek a helyi munkáltatói rendelkezések és a hatósági intézkedések. Nagyon heterogén, hogy hány nap után és milyen típusú negatív teszteredménnyel állhatnak ismét munkába a kollégák, mert egy ápolói fizetés mellett egyáltalán nem mindegy, hogy tíz, vagy 21 napot kell otthon tölteni 60 százalékos táppénzen.

A tavaszi terhelés tíz-hússzorosát éli meg az ágazat, és nincs elismerés. A félkatonai szervezetként működő kórházak szigorú szabályozása mellett jó szóra és támogatásra lenne szükségük a szakdolgozóknak a munkaadótól és az államtól egyaránt. Mert szakdolgozók nélkül nem működik a rendszer!

– Mik a következmények?

– Kritikus időszakban van a hazai egészségügy. Rendkívüli pszichés teher nehezedik az ellátókra. Ilyen körülmények, a szinte lehetetlennek tűnő betegellátás és a napi veszteségek miatti lelki károsodás mellett, a jövőtől való rettegés árnyékában kell dönteniük a kollégáinknak az új szerződések aláírásról. Ez több mint erkölcsi dilemma! Kollégáink a betegért és egymásért állnak helyt annak ellenére, hogy egy méretes pofont kaptak. Az igazi következményeket a veszélyhelyzet elmúltával lehet majd látni és érezni.

– Számít arra, hogy végül mégis korrigálni kényszerül majd a kormány?

– Míg tíz évvel ezelőtt ugyanezzel a kormánnyal még az életpályamodellről egyeztettünk, 2015-ben már elvetették ezt a tervet, egy évvel később már a kollektív szerződés irányába tereltek bennünket, és nincs egy éve, hogy ismét az ágazati életpályamodell kérdésében egyeztettünk hosszú hónapokon át. Most se életpályamodell, se kollektív szerződés, marad egy, a munkavállalói jogokat semmibe vevő szolgálati jogviszony, amelyben tollvonásokkal lehet megvonni bármit, kirendelni, folyamatos munkára kényszeríteni bárkit, kellő ellentételezés nélkül. Kevés ilyen nagy horderejű törvény született az elmúlt években, ami – ahelyett, hogy nyerne rajta – óriási tehertétel lesz végül a politika számára.