Bach: Zenekari szvitek

Barokk diszkó

Az 1999-ben kiadott, Konrad Küster által szerkesztett Bach Handbuch nem tudja eldönteni, hogy vajon mikor, hol keletkezett a négy zenekari szvit, melyek a Bach-jegyzék (BWV) szerint a 1066–1069-es számot viselik. Ám annyi kiderül, hogy a mester – miként a kor más nagyjai is, például festők – nagyvonalúan dolgozott és fölöttébb praktikus megfontolásokkal: ha kellett, más műveiből átdolgozott, vagy teljes egészében, változtatás nélkül egész tételeket vett át – a későbbi zenetudomány számára ezért a sok bizonytalanság. Ami jó volt egy kantáta bevezetőjeként, miért ne lenne jó egy szvit nyitányának? A hallgatót, persze, ez nem különösebben érdekli, hiszen nyugodtan élvezhet ártatlanul, mindig lenyűgözik e csodás remekművek. A Bach-féle szvit legkivált táncok sorozata, courante, gavotte, menüett, gigue, sarabande, passepied váltogatja egymást, de olykor (legszebb példa a h-moll szvit) egy-egy hatalmas dimenziójú nyitány (ouverture) vezeti be a mulatságot. A barokk tánc hallatán felvethetjük a kérdést: vajon milyen volt őseink időérzéke? Mi volt a gyors számukra, és mi számított lassúnak? A félelmetes, hogy ezt soha nem fogjuk megtudni. Többek közt ezért is annyira vitatható a historikus előadás gyakorlata, hiszen hiába játszunk bélhúrokon, hiába más hangolásban, hiába eredeti hangszereken vagy azok kópiáján, a tempóérzék kérdését nem fogjuk tudni eldönteni. Márpedig ez a zene egyik lényege.