hirdetés
2021. december. 08., szerda - Mária.
hirdetés

Az új egészségügyi államtitkárról

Nemcsak a betegágy mellett bizonyított, az egészségügy gazdasági vonatkozásait is jól ismeri, írja dr. Nagy Anikóról a Weborvos.

Az eddig róla megjelent írások és vele készített interjúk tanúsága szerint dr. Nagy Anikó, az egészségügy tegnap kinevezett új vezetője nagy munkabírású, magát folyamatosan képző, csendes, de határozott szakember, aki nemcsak a betegágy mellett, hanem vezetőként, menedzserként is bizonyított már. Elég példaként említeni, hogy utóbbi hat évben a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatójaként sikerült a korábban nagy adósságokat felhalmozó intézményt egyensúlyba hoznia, írja a lap.  

Dr. Nagy Anikó 1962-ben Szolnokon született, és mint ahogy egy interjúban elmondta, már 7-8 évesen tudta, orvos szeretne lenni, méghozzá gyermekorvos. A szolnoki érettségi után felvételizett is a Szegedi Orvostudományi Egyetemre, ahol 1987-ben summa cum laude végzett. Egy korábban megjelent portréja szerint a fiatal orvost az államvizsga után egy rövid időre elcsábította a tudomány, élettani kutatásokat folytatott, de végül erősebb volt benne a vágy, hogy gyógyítson.

Szegedről 1992-ben került a fővárosba, a Heim Pál Gyermekkórházba, ahol egészen mostanáig, államtitkári kinevezéséig dolgozott. A kórházban eltöltött 26 év alatt végigjárta a klinikum összes grádicsát. Itt lett csecsemő-gyermekgyógyász szakorvos (1992.), itt szerezte meg második szakvizsgáját gastroenterológiából (2001). Innen ment el továbbképzésekre Amszterdamba, Genfbe és Madridba is. Miközben gyakorló orvosként gyógyított, egyre nagyobb feladatokat kapott a kórházban. Szakmai érdeklődése fókuszába mindinkább a gyomor-bél rendszeri betegségek, az endoszkópos vizsgálatok kerültek, ezt a fajta tudását 2002-ben már az Endoscopos Laboratórium vezetőjeként kamatoztathatta.

Az orvoslás mellett dr. Nagy Anikót egyre jobban kezdte érdekelni az is, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a gyógyítást. Ahogy egy interjúban fogalmazott: "úgy alakult az életem, hogy a gyógyítás mellett elkezdett érdekelni az eredményesség is. Egyre fontosabbá vált számomra az, hogyan lehetne a gyógyítás folyamatát hatékonnyá tenni, jobb eredményeket elérni, jobban kihasználni a rendelkezésre álló forrásokat, hogyan lehet a gyógyítók teljesítményét megmérni és összehasonlítani. Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre válaszokat találjak, új szakmát kellett megtanulnom. Három, különböző közgazdasági másoddiplomát szereztem a Soproni Egyetemen, köztük az orvos-közgazdászt."

A három másoddiploma szerint az új államtitkár nemcsak orvos-közgazdász, hanem egészségügyi menedzsment szakértő, és okleveles Európa szakértő is, sőt 2013-ban az egészségügy finanszírozásával foglalkozó egészségbiztosítás szakvizsgát is tett. Igazolva fenti szavait egészségügyi gazdasággal foglalkozó diplomamunkái is a feltett kérdéseire keresik a választ: "Teljesítménymérés a fekvőbeteg ellátó intézményekben", "Hatékonyság mérések a fekvőbeteg ellátó intézményekben", "Gazdasági hatékonyság".

Érdekességként a napidoktor.hu összefoglalója szerint dr. Nagy Anikó már a 2000-es évek elején olyan tréningekre is járt, amelyeknek valószínűleg most mint államtitkár veszi nagy hasznát.  Ilyen tréningek voltak például: "Hatékony kommunikáció, tárgyalás technikák", "Sikeres előadás fortélyai", "Prezentációs technikák", "Projektmenedzsment", "Változásmenedzsment".

Munkabírásáról sokat elárul az, hogy főigazgatóként a kórházba minden nap reggel 8 előtt érkezett és általában este 7-8-ig volt bent. Férje üzletember, egy lányuk és egy unokájuk van. Mint nyilatkozta kevés szabad idejében szeret sportolni, festeni és írni, legutóbb a gyermekbántalmazásról írt könyvet több szerzővel közösen.

(forrás: WebOrvos)

cimkék

hirdetés

Könyveink

  • learn more Onkológiai ismeretek gyógyszerészeknek

    Az orvostudomány rohamos fejlődésével napról-napra növekednek az onkológiai ismeretek a daganatos megbetegedések számának...

  • learn more Az Önök Bizottsága

    Ebben a sorsfordító korszakban mit jelentett az amerikai pszichoanalitikusok kezdeményezésére 1938-ban létrehozott szervezet, az Emergency Committee on...

  • learn more Marketing pirula recept nélkül

    A könyv az egészségügy speciális, de sokakat érintő területét vizsgálja, és az elméletet egyben konkrét gyakorlati példákkal...

  • learn more Sürgősségi kardiológia

    A Kadix Press Kiadó új könyve az Oxford University Press méltán népszerű kézikönyv sorozatában nagy sikert aratott, akut kardiológiai eseteket...

  • learn more Pszichiátriai interjú a klinikai gyakorlatban (3. kiad.)

    A könyv a Magyarországon 2010-ben megjelent kiadvány bővített, aktualizált kiadása, ami Amerikában az...

  • learn more A hasnyálmirigy daganatai

    A hasnyálmirigy daganatai az elmúlt négy évtizedben gyakoribbá váltak, és a hasnyálmirigyrák ma már a vastagbél- és a gyomorrák után az...

  • learn more Kórtani alapismeretek

    A tankönyv a kórtani alapok ismertetése után részletesen foglalkozik az egyes szervek, szervrendszerek kórtani alapismereteivel. Ez az...

  • learn more Az ízületek élettana 1-3. (6. kiadás)

    "Az ízületek élettana" című kézikönyv közel negyven éven át gyűjtött és rendszerezett anyaga a biomechanikát állítja a...

  • learn more Korszerű orvosi diagnosztika és terápia

    A CURRENT Medical Diagnosis & Treatment 2015-ös kiadása több mint 1000 betegség és működési rendellenesség hiteles, tényeken...

  • learn more A légzésrehabilitáció elmélete és gyakorlata

    A rehabilitáció fontosságát nem szükséges hangsúlyozni. Az elmúlt években Magyarországon három jelentõs...

  • learn more Gyermekszemészet

    A könyv összegzi mindazon tapasztalatokat, amelyek az utóbbi évtizedek során felhalmozódtak a gyermekkor szemészeti betegségeinek ellátásában. A szakemberek...

  • learn more Orvoslás pénzért és hivatástudatból

    „Különös sorsa van minden olyan tevékenységnek, a­mely a hivatás nevet kiérdemelte.” Olvashatjuk a könyv előszavában. S...

  • learn more The Etiological Role of Hepatitis C Virus in Lymphomagenesis

    The acute inflammation of liver in patients (acute hepatitis) can be produced by different chemicals...

  • learn more Aszklépiosztól a betegjogokig

    Tizenkét év telt el azóta, hogy a nagy fehérköpenyes varázslóra felnéző „ketteske”, a gyógyítás tárgyaként kezelt beteg az orvos...

  • learn more Trauma-eredetű disszociáció

    A gyermekkori bántalmazás és elhanyagolás, ahogyan más traumatikus élmények is, bármely korban és bárhol előfordulhatnak. Ugyanígy nem...

  • learn more Mi is emberek vagyunk

    A húsz interjút és egy szívinfarktus személyes történetét tartalmazó könyv orvosok nyilatkozatai alapján mutatja be a száz sebből vérző magyar...

  • learn more Transzfúzió

    A könyv a hazai palettáról évek óta hiányzó munkát pótol. A vérátömlesztés a mindennapi klinikai/kórházi munka során napjainkban is gyakori (olykor...

  • learn more Bevezetés az addiktológiába

    A könyvben a multidiszciplináris megközelítés iránti igényt nem feledve, a beteget ellátó orvos szemével tekint a szerző a kémiai...

  • learn more A gyógyszerészet kialakulása és fejlődése

    A könyv átfogó képet nyújt a gyógyszerészet kialakulásáról és fejlődéséről az őskortól napjainkig. A szerző...

  • learn more Diabeteses neuropathia

    A diabeteses neuropathiáról szóló, jelenleg rendelkezésre álló könyvek nagy része terjedelmes és nincs olyan zsebkönyv, mely a diabeteses...