hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

Az MSZP és a Fidesz közös fellépése a dohánytermelőkért

Kiegyensúlyozott, az egészségügyi, a foglalkoztatási és a költségvetési szempontokat egyaránt figyelembe vevő, a dohánytermékek szabályozását szolgáló új EU-s irányelvre, és a Dohányellenőrzési Keretegyezmény módosításához kialakítandó új uniós álláspontra van szükség – így foglalható össze az üzenete annak a találkozónak, amelyet Tabajdi Csaba, az EP Mezőgazdasági Bizottságának tagja rendezett Brüsszelben június 29-én este, a számos munkahelyet biztosító európai dohánytermelés jövőjéről.

A rendezvény célja annak a kérdéskörnek a megtárgyalása volt, amelynek ügyében a képviselő korábban az Európai Bizottsághoz fordult. Ebben felhívta a figyelmet a tervezett szabályozás foglalkoztatáspolitikai következményeire. A tervezet kedvezőtlenül befolyásolhatja és alapjaiban kérdőjelezi meg az európai mezőgazdaság egyik ágazatát, a mintegy háromszázezer főt foglalkoztató dohánytermelés jövőjét. 
A megbeszélésen részt vett többek közt Kieran Dooley, az Európai Bizottság Dohánytermelési és Borászati Osztályának helyettes vezetője, továbbá a dohánytermesztők több fontos érdekképviseletének képviselője. A Nemzetközi Dohánytermelők – ITG; a Dohánytermelők Nemzetközi Szövetsége, UNITAB; a COPA-COGECA; valamint a Magyar Dohánytermelők Szövetsége vezető személyiségei, valamint az Európai Parlament több képviselője – köztük Glattfelder Béla, a Fidesz képviselője is. 
Az Egészségügyi Világszervezet tervezett új szabályozásával a dohányzás „vonzóságának” csökkentését célozza. Tabajdi a Magyar Kormány álláspontjára hivatkozva kifejtette, hogy a „vonzóság” nem jó megközelítés, hiszen ez a fogalom tudományosan mérhetetlen. Helyette a dohánytermékek toxicitásának csökkentésére kell helyezni a hangsúlyt, szigorúan tudományos érvrendszerre alapozva. „A népegészségügyi érdek valóban megkívánja a dohányzás visszaszorítását, de egy indokolatlanul szigorú szabályozás tönkreteheti a dohánytermelőket. Végzetes hiba volt a kevert dohánytermékben használatos Burley és Orientál dohányfajtákat az adalékanyagok közé sorolni, hiszen azok fogyasztása semmivel sem károsabb a legnagyobb mennyiségben felhasznált Virginia dohánynál.” 
„Az Európai Unióban havonta több mint százezer munkahely szűnik meg. Nem engedhetjük meg, hogy az európai dohánytermelés 55%-át kitevő Burley és Oriental dohánykeverékek betiltása következtében további háromszázezer ember maradjon munka nélkül.” – hangsúlyozta Tabajdi. A munkanélküliség elsősorban az alacsonyan képzett és hátrányos társadalmi helyzetű emberek körében nőne meg, többek között Magyarországot is súlyosan érintené ez a probléma. A képviselő elmondta, a dohányzás élvezetének csökkentése legitim cél az Egészségügyi Világszervezet részéről, s ezért támogatja a cigaretták gyártásakor felhasznált, függőséget okozó ízesítőanyagok alkalmazásának betiltását. A szabályozásnak a jelenleg tervezett változata azonban több negatív, mint pozitív hatást hordoz. Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő is hangsúlyozta, a szabályozás nem az egészségről, hanem a protekcionizmusról szól, ezért veszélyt jelent az európai gazdálkodókra nézve. 
„A túl szigorú szabályozás negatív következménye, hogy a tagországok költségvetési bevételektől esnek el. A túlzott szigor emellett ösztönzőleg hat feketekereskedelemre, és így lehetetlenné válna a dohánytermékek egy részének egészségügyi ellenőrzése.
A megbeszélést összekötötték az Európai Parlamentben a képviselő által szervezett tizenegyedik magyar borkóstolóval is. Kiss István, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet a Tokaji bor eredetvédelmével kapcsolatos problémákra is, az Európai Bizottsággal és Szlovákiával fennálló vitás kérdések rendezésének fontosságára.
Háttér:
2005-ben ratifikálták az Egészségügyi Világszervet (WHO) belül a Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményt (FCTC). Ennek célja a dohányfogyasztás mérséklése. Idén jutott el a nemzetközi egyeztetési folyamat abba a szakaszba, hogy a dohánytermékekben felhasználható termékösszetevők szabályozását tárgyalják. Az EU dohánytermékek szabályozását szolgáló irányelvét 2010. novemberében kellene elfogadni. A termékösszetevők szabályozásánál egy tavaly elfogadott kanadai törvényt vesznek példaként, amely megtiltja az összes adalékanyag használatát, és a különböző dohányfajták keverését a cigarettákban. Ennek következtében gyakorlatilag megszűnhet a kevert cigarettákban használt dohányfajták közül a Magyarországon is termelt termelése. Mindez Európa-szerte 68 ezer gazdaságot és mintegy 300 ezer munkahelyet érinthet.

A rendezvény célja annak a kérdéskörnek a megtárgyalása volt, amelynek ügyében a képviselő korábban az Európai Bizottsághoz fordult. Ebben felhívta a figyelmet a tervezett szabályozás foglalkoztatáspolitikai következményeire. A tervezet kedvezőtlenül befolyásolhatja és alapjaiban kérdőjelezi meg az európai mezőgazdaság egyik ágazatát, a mintegy háromszázezer főt foglalkoztató dohánytermelés jövőjét. A megbeszélésen részt vett többek közt Kieran Dooley, az Európai Bizottság Dohánytermelési és Borászati Osztályának helyettes vezetője, továbbá a dohánytermesztők több fontos érdekképviseletének képviselője. A Nemzetközi Dohánytermelők – ITG; a Dohánytermelők Nemzetközi Szövetsége, UNITAB; a COPA-COGECA; valamint a Magyar Dohánytermelők Szövetsége vezető személyiségei, valamint az Európai Parlament több képviselője – köztük Glattfelder Béla, a Fidesz képviselője is.

Az Egészségügyi Világszervezet tervezett új szabályozásával a dohányzás „vonzóságának” csökkentését célozza. Tabajdi a Magyar Kormány álláspontjára hivatkozva kifejtette, hogy a „vonzóság” nem jó megközelítés, hiszen ez a fogalom tudományosan mérhetetlen. Helyette a dohánytermékek toxicitásának csökkentésére kell helyezni a hangsúlyt, szigorúan tudományos érvrendszerre alapozva. „A népegészségügyi érdek valóban megkívánja a dohányzás visszaszorítását, de egy indokolatlanul szigorú szabályozás tönkreteheti a dohánytermelőket. Végzetes hiba volt a kevert dohánytermékben használatos Burley és Orientál dohányfajtákat az adalékanyagok közé sorolni, hiszen azok fogyasztása semmivel sem károsabb a legnagyobb mennyiségben felhasznált Virginia dohánynál.”

„Az Európai Unióban havonta több mint százezer munkahely szűnik meg. Nem engedhetjük meg, hogy az európai dohánytermelés 55%-át kitevő Burley és Oriental dohánykeverékek betiltása következtében további háromszázezer ember maradjon munka nélkül.” – hangsúlyozta Tabajdi. A munkanélküliség elsősorban az alacsonyan képzett és hátrányos társadalmi helyzetű emberek körében nőne meg, többek között Magyarországot is súlyosan érintené ez a probléma. A képviselő elmondta, a dohányzás élvezetének csökkentése legitim cél az Egészségügyi Világszervezet részéről, s ezért támogatja a cigaretták gyártásakor felhasznált, függőséget okozó ízesítőanyagok alkalmazásának betiltását. A szabályozásnak a jelenleg tervezett változata azonban több negatív, mint pozitív hatást hordoz.

Glattfelder Béla fideszes európai parlamenti képviselő is hangsúlyozta, a szabályozás nem az egészségről, hanem a protekcionizmusról szól, ezért veszélyt jelent az európai gazdálkodókra nézve. „A túl szigorú szabályozás negatív következménye, hogy a tagországok költségvetési bevételektől esnek el. A túlzott szigor emellett ösztönzőleg hat a feketekereskedelemre, és így lehetetlenné válna a dohánytermékek egy részének egészségügyi ellenőrzése.

A megbeszélést összekötötték az Európai Parlamentben a képviselő által szervezett tizenegyedik magyar borkóstolóval is. Kiss István, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója felhívta a figyelmet a Tokaji bor eredetvédelmével kapcsolatos problémákra is, az Európai Bizottsággal és Szlovákiával fennálló vitás kérdések rendezésének fontosságára.

Háttér:
2005-ben ratifikálták az Egészségügyi Világszervet (WHO) belül a Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményt (FCTC). Ennek célja a dohányfogyasztás mérséklése. Idén jutott el a nemzetközi egyeztetési folyamat abba a szakaszba, hogy a dohánytermékekben felhasználható termékösszetevők szabályozását tárgyalják. Az EU dohánytermékek szabályozását szolgáló irányelvét 2010. novemberében kellene elfogadni. A termékösszetevők szabályozásánál egy tavaly elfogadott kanadai törvényt vesznek példaként, amely megtiltja az összes adalékanyag használatát, és a különböző dohányfajták keverését a cigarettákban. Ennek következtében gyakorlatilag megszűnhet a kevert cigarettákban használt dohányfajták közül a Magyarországon is termelt fajták termelése. Mindez Európa-szerte 68 ezer gazdaságot és mintegy 300 ezer munkahelyet érinthet.

Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja

(forrás: Országos Sajtószolgálat)
hirdetés

Könyveink