hirdetés
2024. április. 19., péntek - Emma.
hirdetés

 

Az enyhe fertőzés is növeli a diabétesz kialakulásának rizikóját

A koronavíruson átesettek körében egy év elteltével is magasabb a cukorbetegség kialakulásának kockázata, mint azoknál, akik sosem fertőződtek meg a vírussal, közli az InfoStart.

A pandémia végeztével annak örökségével, a koronavírus-fertőzés után kialakuló krónikus betegségekkel kell majd az orvostudománynak megküzdenie Ziyad Al-Aly, a kutatás társszerzője szerint. A Nature-ben ismertetett tanulmányba bevont, koronavíruson átesett emberek adatait 4 millió olyan emberével vetették egybe, akik sosem voltak koronavírusosak. Az elemzés megállapította, hogy a fertőzésen átesett személyeknél egy évvel a betegség után 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki cukorbetegség, mint a kontrollcsoportok tagjainál. Majdnem minden észlelt eset kettes típusú cukorbetegség volt.

Az esély a diabéteszre annál nagyobb volt az érintetteknél, minél súlyosabb volt betegségük: a kórházban kezelt vagy intenzív osztályra került betegeknél megháromszorozódott a cukorbetegség kialakulásának esélye. Azoknál is emelkedett ugyanakkor a diabétesz esélye, akik enyhe megbetegedésen estek át: amikor a kórházi kezelést nem igénylő eseteket vizsgálták, azt találták, hogy ezer emberre vetítve nyolccal többnél alakult ki diabétesz a korábban koronavíruson átesettek csoportjában.

A betegek világszerte magas számára való tekintettel nagyon sok új diabéteszest jelenthet ez a felfedezés, ha a trendet máshol is megfigyelik. A kutatásba egy amerikai veteránokat ellátó kórház egészségügyi rendszerében szereplőket vettek fel: ők többségében idősebb fehér férfiak, akik közül magas vérnyomással és túlsúllyal élnek, ami már eleve nagyobb diabétesz-rizikófaktor. 

A fertőzés és az egyes típusú cukorbetegség újonnan diagnosztizált esetei közötti kapcsolatra vonatkozó adatok továbbra is vegyesek, közli a lap.

(forrás: Infostart)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink