2022. január. 18., kedd - Piroska.
hirdetés
hirdetés

Anya–gyermek egység és szülő–csecsemő konzultáció

Dr. Németh Tünde gyermekgyógyász, pszichoterapeuta, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) Perinatális és Koragyermekkori Prevenciós Osztályának vezetője azt tanítja, hogy legjobb, ha a megelőzés már a megfoganás előtt kezdődik, ha a leendő szülők átírják esetleges patológiás kötődési mintáikat, így segítve gyermeküket a biztonságos korai kötődés kialakulásában és az egészséges fejlődésben – azaz a szakember a személyiségfejlődésben nyújt számukra segítséget. Interjúnkban a csecsemők és a pszichés megbetegedésben szenvedő szülők együttes kezelése is szóba kerül.

Vannak arról adatok, hogy Magyarországon a párok hány százaléka vesz részt szülői hivatásra való felkészítésben?

–  Prekoncepcionális gondozás egyelőre kevés helyen működik, szülésre felkészítő kurzus ma már szinte minden kórházban van, szülői hivatásra való felkészítést azonban csak az OGYEI végez. A Hermann Imre megkapaszkodási ösztönelméletére alapozva dr. Kelen Ilona professzor által kidolgozott és a Családbarát Team által továbbfejlesztett kurzus során a várandóssággal, a szüléssel és az azt követő periódussal egyaránt foglalkozunk, beszélünk az otthoni élet megváltozásáról, arról, hogy ez nemcsak örömteli állapot, hanem nehézségek is előfordulhatnak. Maga a kurzus zárt csoportban, 12+1 alkalommal szülők és 4–5 állandó szakember – szülész, gyermekorvos, védőnő, pszichológus, gyógytornász – találkozása. A következőket foglalja magába: rejtett tematika szerint filmek megtekintése és megbeszélése, speciális érintéses relaxáció és megbeszélése, saját élmények mobilizálása és verbális úton történő átépítése, gyakorlati ismeretek, információk, szülésre felkészítő gyakorlatok, kismamatorna. A kurzus biztosítja a leendő szülők számára, hogy traumatikus élményeiket feldolgozzák, önmagukat megerősítsék, igényeiket, szükségleteiket definiálják. Képessé válnak születendő gyermekükre figyelni, elfogadni őt kompetens embernek, és megteremtik a lehetőségét egy testileg- lelkileg egészséges generáció indításának – megvalósítva a primer prevenciót. Amikor kidolgoztuk a Szülői Hivatásra Felkészítő Kurzust, Veldman, Brazelton, Stern új utat nyitó munkássága és a kísérletes bizonyítékok még nem álltak rendelkezésre. Az elmúlt időben – mivel ezek a bizonyítékok megszülettek – felértékelődött a módszerünk. A várandós időszakban megtanítjuk az édesapáknak is, hogyan tudnak lelassulni – a mai fiatalok hallatlanul fel vannak pörögve – és kapcsolatot teremteni a magzattal. Ezek óriási élmények az apukák számára, akik így nem kerülnek kívülre, hanem képesek ott lenni a folyamatban a magzati kortól, résztvevőkké válnak a szülésben és azt követően is. Ezeknek a pároknak új dimenziót nyer a kapcsolatuk, a szexuális életük is sokkal kiegyensúlyozottabb, mivel annak az apukának, aki benne van gyermeke ritmusában, hasonlóvá válik a szexuális igénye az édesanyáéhoz. A gyerek biztonsága a párkapcsolat stabilitásán is múlik.

 „A családközpontú szülészeti gyakorlat lehetőségei a lelki egészség megőrzésében” című cikkében a Nőgyógyászati és Szülészeti Továbbképző Szemle 2008. decemberi számában dr. Szeverényi Péter azt írja, hogy tapasztalatai szerint a nők szexuális funkciózavarainak jelentős része a terhesség során vagy a szülés utáni hónapokban kezdődik, mégis alig teszünk valamit a megelőzés érdekében.

– A szülői hivatásra való felkészítés során fontos, hogy szóba kerüljön a várandósság alatti szexuális élet, és az is, hogyan tud majd a pár visszatérni egymáshoz a szülés után. Ezt a visszatérést megzavarhatja például a perinatális veszteség. A szülészek sok esetben azt mondják az anyának, felejtse el, minél hamarabb essen újra teherbe. Holott nagyon fontos a veszteség feldolgozása – akkor is, ha abortusz történt, mivel az kihat a párkapcsolatra, az anya életminőségére és rávetülhet a következő gyerekekre. A szülőknek azzal is meg kell barátkozniuk, hogy milyen nemű gyerekük születik. Ha semmi probléma sincs, akkor is el kell köszönniük a képzeletükben lévő gyermektől és meg kell ismerkedniük a valóssal.

– Az intézetükben foglalkoznak úgynevezett szülő–csecsemő konzultációval is. Mit takar ez az elnevezés?

– Mint mondtam, a legfontosabb a megelőzés – ez a gyermekgyógyászatnak hivatalosan is a részét képezi –, ha lehet, már prekoncepcionálisan vagy a várandós korban, vagy legkésőbb a jó korai anya–gyerek interakció kialakításával. A szülő–csecsemő terápia azon a feltevésen alapul, hogy a kora gyermekkorban nem létezik önmagában álló, individuális pszichopatológia. Ennek megfelelően a csecsemő- és a kisgyerekkori tünetek leginkább úgy kezelhetők, ha a szülő–csecsemő kapcsolatot kezeljük mindkettőjük jelenlétében. A szülő–csecsemő konzultáció során a szülő is lehetőséget kap személyiségének fejlődésére, ami például segít megelőzni a kóros ismétlődési mintákat, a gyermek pszichoszomatikus has- és fejfájását, regulációs zavarait: az elalvás- és átalvászavarokat, evésproblémákat, a későbbi beilleszkedési és magatartászavarokat. Ezt a szemléletet oktatjuk az intézetünkben és a Pázmány Péter Katolikus Tudományegyetemen akkreditált posztgraduális képzés keretében. Jó lenne, ha a csecsemőgondozók, bölcsődei, óvodai szakemberek, a nevelési tanácsadókban, családsegítőkben, gyerekjóléti rendszerben és a gyámügy keretén belül dolgozók is megtanulnák ezt a szemléletet.

– A szakirodalom 8–15 százalékra becsüli a terhesség alatti súlyos depresszió gyakoriságát. A szülés utáni zavarok közül a gyermekágyi lehangoltság gyakorisága eléri a 70–80 százalékot. Vagyis a perinatális pszichiátriai kórképek gyakran előfordulnak, azonban, mint Szeverényi Péter megjegyzi már idézett írásában, sok esetben nem kerülnek felismerésre, mert egyszerűen nem gondolunk rá. Ha pedig felismerjük, akkor sem megfelelően kezeljük. Az önök „Együtt” programja ezen próbál változtatni.

– „A szülés előtti, szülést követő mentális zavarok felismerése és kezelése az anya–gyermek egységben” című modellprogramunk, ami két éve az OGYEI és a Szent János Kórház pszichiátriai- és gyermekosztályának együttműködésében valósul meg, azt a célt tűzte ki, hogy együtt ápolhassuk a poszt partum depresszióban és más pszichiátriai megbetegedésben szenvedő anyákat gyermekükkel. A németországi Heppeinheimben, dr. Hans Peter Hartmanntól tanultam meg, hogy bár sok pszichiátriai tankönyv az antipszichotikumok mellékhatásaira hivatkozva még ma is azt írja, a pszichotikus anyát el kell választani csecsemőjétől, ez idejétmúlt szemlélet. Az új kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy a szoptatás egyenesen védőfaktor: a neurotranszmitterként felszabaduló oxitocin csökkenti a szorongást. Természetesen, ha gyógyszer szedése szükséges, akkor a várandós vagy a szoptató nőnek olyan antipszichotikumot kell adni, ami mellett a szoptatás fenntartható. Amennyiben a gyógyszer szedése elkerülhetetlen, és e mellett nem folytatható a szoptatás, akkor is biztosítani kell az anya és gyermeke együttlétét. A gyermeknek így nincs része szeparációban, és nagy motivációt jelent, hogy ahogy az édesanya állapota javul, egyre inkább át tudja venni a gondozói feladatokat, anyai és női funkcióiban megerősítést nyer.

A teljes interjú a Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle 2010/2-es számában olvasható.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: Gyermekgyógyászati Továbbképző Szemle)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

„Ezt nem lehet felfogni. Én sem hittem el, mi következik majd”, mondja Kollár István, az Alzheimer című dokumentumfilm készítője, aki a forgatás során személyesen is érintetté vált.

„Amíg nem adom fel, legyőzhetetlen vagyok” mottója már-már szállóigévé vált. Ezt írta fel egy saját molinóra, amikor üzenetet küldött a sorstársaknak.