hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A só a mumus vagy sokkal inkább mi magunk?

Amint a MedicalOnline is beszámolt róla, néhány napja az Ecologist cikket közölt arról, hogy a só finomítása szükségtelen, sőt helytelen – a jódozásnak kockázatai vannak. Tény, hogy az élelmiszerekbe rejtett só több millió ember halálát okozza világszerte: egy 2007-es tanulmány szerint felhasználásának 15 százalékos csökkentésével 2015-ig közel 9 millió életet menthetnének meg. Ez gyakorlatilag megegyezik a koleszterin és a dohányzás csökkentésének közegészségügyi előnyeivel.

Kézenfekvő, olcsó és egyszerű lehetőségnek mutatkozik tehát az étkezési só csökkentése. Így gondolták ezt New York közegészségügyi hatóságai is, ezért az év elején bejelentették: a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében összehangolják a szövetségi szintű erőfeszítéseket arra, hogy 20 százalékkal csökkentsék a fűszer használatát az éttermekben és az előre csomagolt élelmiszerekben a következő öt év alatt.

Nem ez az első a hasonló próbálkozások terén: Angliában 2004-ben egyértelmű címkézéssel elérték, hogy 9,5 gramm helyett 8,6-ra essen vissza a fogyasztás. Japán, Finnország és Portugália pedig a csomagoláson feltűntetett információkkal és felvilágosító programokkal több mint 5 grammos csökkentést értek el.

New York jelenlegi kezdeményezését természetesen nem mindenki fogadta kitörő lelkesedéssel, hiszen gazdasági érdekeket is sért, ugyanakkor reményre adhat okot, hogy olyan nagy cégek vállalták a partnerséget, mint H.J. Heinz Co., a Kraft Foods., a Starbucks és a Subway.

Fontos azonban hangsúlyozni azt is hogy bár a táplálkozással foglalkozó szakemberek a negatívumokra hívják fel a figyelmet, valójában nem jelenti, hogy a fűszer tiltólistán van. Nem a só a mumus – hiszen nélküle nem működnének az izmaink, gyengülne a gondolkodási képességünk, cserbenhagyna a memóriánk, és a szívünk megszűnne dobogni -, hanem mi magunk az étkezési szokásainkkal és túlzásainkkal. A probléma okairól a MedicalOnline korábbi cikkében részletesen olvashat!

 

Mennyi (lenne) elég és mennyi a valóság?

Egy átlagos brit felnőtt nagyjából 8,6 gramm sót fogyaszt el egy nap. Az amerikaiknál ez az érték 10 gramm fölött mozog, ami duplája az USA-ban ajánlott mennyiségnek, és hatszorosa annak a mennyiségnek, amire a testnek valójában szüksége lenne. Magyarországon a napi sóbevitel elérheti a 15-20 grammot is. Az Egészségügyi Világszervezet iránymutatása szerint legfeljebb 5 gramm sót lenne szabad egy nap elfogyasztanunk.

Testünk szükséglete még ezeknél a számoknál is alacsonyabb: mindössze 1,5 gramm egy felnőtt esetében.

(forrás: MedicalOnline)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés