hirdetés
2024. március. 29., péntek - Auguszta.

A kamara nem kér a nyílt levelekből

Sajnálatos tény, hogy a Magyar Orvosi Kamara a közeli napokban csak a sajtó útján értesült a bíróság jogerős marasztaló döntéséről az elhíresült veszprémi onkológus-nőgyógyász ügyében – írja közleményében a MOK.

 

Mint eddig minden alkalommal, ezúttal is elítélünk bármely, az etikai kódexbe ütköző orvosi magatartást – írja közleményében a MOK. A korábbi politikai döntéshozatal kamarára hátrányos jogalkotása teremtett lehetőséget, amely a kamarai törvényt úgy alkotta meg, hogy az orvosok köztestületének alig teremtett lehetőséget kellő időben kellő erővel fellépni a soraiból kivetni valók ellen.

Így történhetett meg, hogy miután annak idején sem a büntetőfeljelentést eszközlő kórházigazgató, sem az ügy sértettjei nem fordultak a MOK etikai bizottságához, és a bíróság sem értesítette még a kamarát az illető orvos elítéléséről, vele szemben etikai vizsgálat a jogerős bírósági döntésig nem indulhatott.

Kamaránk vezető testületei tisztában vannak felelőségükkel és a szükséges teendőikkel is, anélkül, hogy erre bárkik – főként az orvosi kamara tagjai, az alapvető kamarai szabályokat sem ismerve – nyílt levélben szólítsák fel őket, különösen akkor amikor az aláírók között a veszprémi kórház orvosa is fellelhető.

Mint eddig minden alkalommal, ezúttal is elítélünk bármely, az etikai kódexbe ütköző orvosi magatartást, és megtesszük a szükséges és jogkövető lépéseket.

hirdetés

Könyveink