hirdetés
hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

A fiatalkori elhízás kétszeresére növeli a halálozást

Az elhízott fiatal férfiak halálozási kockázata a duplája egészséges súlyú társaikénak. A túlsúlytól ráadásul zömmel sohasem szabadulnak meg, tehát egész életüket végigkíséri a megnövekedett kockázat – hangzott el kedden Stockholmban, egy elhízással foglalkozó nemzetközi konferencián.

A dán Preventív Orvostudományi Intézet tudósai több mint 5000 hadköteles fiatal adatait elemezték húszéves koruktól nyolcvan éves korukig. Ez az első tanulmány, amelyben az elhízás ilyen hosszú időszakra vonatkozó befolyását vizsgálták. Közben az eredményeket megszűrték olyan egyéb rizikófaktoroktól, mint például a dohányzás – mondta el a Koppenhágai Egyetemi Kórházban dolgozó Esther Zimmerman, a kutatás vezetője.
A vizsgálat szerint az egészséges, 25 pontos testtömeg-index (BMI) fölötti minden további BMI-pont 10 százalékkal növelte a halálozási kockázatot. Az elhízottak a negyvenes-ötvenes éveik elérése után átlagban 8 évvel korábban haltak meg, mint a normál testsúlyú társaik. „Manapság az elhízás szinte járványszerű, ezért is rendkívül fontos a huszonéves korosztály körében jelentkező túlsúlyosság egy életen keresztül ható következményeinek pontos felmérése” – fogalmazott Zimmermann.
A kutatók az 1930 fős elhízott férfi adatait a 3601 fős normál testsúlyú sorkötelezett fiatal egészségügyi adataival vetették össze. Amíg a normális súlyúak 70 százaléka, addig az elhízottaknak mindössze 50 százaléka érte meg a 70 éves kort. Ráadásul a korai években jelentkező túlsúly több mint 70 százalékuknál a későbbi években is megmaradt.

A dán Preventív Orvostudományi Intézet tudósai több mint 5000 hadköteles fiatal adatait elemezték húszéves koruktól nyolcvan éves korukig. Ez az első tanulmány, amelyben az elhízás ilyen hosszú időszakra vonatkozó befolyását vizsgálták. Közben az eredményeket megszűrték olyan egyéb rizikófaktoroktól, mint például a dohányzás – mondta el a Koppenhágai Egyetemi Kórházban dolgozó Esther Zimmerman, a kutatás vezetője.

A vizsgálat szerint az egészséges, 25 pontos testtömegindex (BMI) fölötti minden további BMI-pont 10 százalékkal növelte a halálozási kockázatot. Az elhízottak a negyvenes-ötvenes éveik elérése után átlagban 8 évvel korábban haltak meg, mint a normál testsúlyú társaik. „Manapság az elhízás szinte járványszerű, ezért is rendkívül fontos a huszonéves korosztály körében jelentkező túlsúlyosság egy életen keresztül ható következményeinek pontos felmérése” – fogalmazott Zimmermann.

A kutatók 1930 elhízott férfi adatait 3601 normál testsúlyú sorkötelezett fiatal egészségügyi adataival vetették össze. Amíg a normális súlyúak 70 százaléka, addig az elhízottaknak mindössze 50 százaléka érte meg a 70 éves kort. Ráadásul a korai években jelentkező túlsúly több mint 70 százalékuknál a későbbi években is megmaradt.

(forrás: MTI)
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés