hirdetés
2024. március. 28., csütörtök - Gedeon, Johanna.
hirdetés

 

A bűnöző kora

Egyetlen vércsöppből, amit a tett helyszínén hagyott, megbecsülhető az elkövető életkora. A Current Biology című szaklapban megjelent eredmény azért is ritkaságnak számít, mert roppant kevés fenotípusos jegy következtethető ki a genotípus adataiból.

Mint a cikk szerzői, a hollandiai Erasmus Egyetem munkatársai írják, a tudomány új területe foglalkozik azzal, hogy a genotípus információi alapján előre jelezze a fenotípust – erre a személyre szabott gyógyászat és az igazságügyi orvostan területén nagy szükség van.

A kutatók egyetlen csöpp vérből nyerhető 5–50 nanogramnyi DNS-t amplifikálnak polimeráz láncreakció segítségével, és a T-sejtek genomja alapján következtetnek az illető életkorára. A becslés első látásra nem tűnik valami pontosnak: 20 évnél biztos nem tévednek többet. Azonban már ez is nagy eredmény az eddigiekhez képest, sőt, míg az eddigi becslések csak 20 éves életkor fölött voltak használhatók, a mostani már másfél éves kor után szolgáltat információt.

Az eddigi genetikai módszerek a mitokondriális DNS töréseinek felhalmozódásából vagy a telomerák rövidüléséből próbáltak következtetni az életkorra, azonban egyetlen olyan eljárást sem sikerült kifejleszteni, ami a gyakorlatban is használható lett volna. A biokémiai módszerek például a D-aszpartátsav felhalmozódásán alapulnak, azonban végrehajtásukhoz szükség van bizonyos testszövetekre, csontokra, fogakra, és a biodegradáció is megnehezíti használatukat.

A holland kutatók módszere – a New Scientist beszámolója szerint – tehát az eddigi legjobb; az eljárás a T-sejtek azon sajátosságát használja ki, hogy az immunvédekezés során a nagyobb diverzitás érdekében újrarendezik DNS-üket, és ennek melléktermékeként az életkor előrehaladtával a sejtekben egyre kevesebb DNS-fragmentum lesz található (sjTREC/signal joint T-cell receptor rearrangement excision circles).

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés

Könyveink