hirdetés
2019. szeptember. 22., vasárnap - Móric.
hirdetés

A béta-blokkolók végnapjai

Új szerepkörben a dopamin

Negyven éve kezeljük béta-blokkolókkal a szívelégtelenséget, most mégis úgy tűnik, hogy nem működnek. Mi romlott el? Van azonban egy másik szercsoport, amelyik a közeljövőben elterjedhet a magas vérnyomás kezelésében, az élet meghosszabbításában: a dopamin.

Nagyon ritka, hogy egy régóta használt, bevett gyógyszercsoportról derülnek ki olyan tények, amelyek szerint hatásuk megkérdőjelezhető, sőt egyenesen úgy tűnik, hogy egyáltalán nem működnek. Már pedig egy héten belül két olyan tanulmány is megjelent, amelyek szerint a béta-blokkolókkal ez a helyzet – írja a New Scientistben Josh Bloom, a New York-i székhelyű, a fogyasztók oktatásával foglalkozó szervezet, az Amerikai Tudományos és Egészségbizottság kémiai és gyógyszertani igazgatója.

Az első béta-blokkolót, a propranololt Inderal néven 1964-ben kezdték forgalmazni angina kezelésére, majd olyan sikere lett, hogy kifejlesztője, a tavalyelőtt elhunyt James Black a XX. század jelentős orvosi eredményének felfedezéséért 1988-ban megkapta a Nobel-díjat (a gyomorfekély kezelésére használt cimetidine-t is Black fejlesztette ki).

Mint Josh Bloom megjegyzi, jelenleg legalább 20 féle béta-blokkoló van a piacon, és csak az USA-ban évi 200 millió receptre írják fel – ezzel a gyógyszercsoporttal kezelik a legtöbb szívelégtelenségben vagy magas vérnyomásban szenvedő beteget. Úgy néz ki, hogy ez a közeljövőben meg fog változni.

Októberben jelent meg a The Journal of the American Medical Associationben Deepak L. Bhatt és munkatársainak cikke (β-Blocker Use and Clinical Outcomes in Stable Outpatients With and Without Coronary Artery Disease), amelynek eredményei szerint a béta-blokkolók nem hosszabbítják meg a betegek életét. A kutatók 45 ezer pácienst követtek három és fél éven keresztül, míg kiderült: a béta-blokkolók nem csökkentették sem a stroke, sem a kardiovaszkuláris események valószínűségét, sem a halálos szívinfarktus előfordulását.

A második tanulmány a Journal of the American Geriatrics Society-ben jelent meg (Ilene H. Zuckerman és munkatársai, Effect of Exposure to Evidence-Based Pharmacotherapy on Outcomes After Acute Myocardial Infarction in Older Adults), és eredményei szerint ha a betegnek jó az együttműködése (a páciensek fele volt ilyen), a sztatinok, az antikoagulánsok és az antihipertenzív szerek (30 százalékkal) csökkentik a szívinfarktus utáni halálozást, a béta-blokkolóknak azonban nincs ilyen hatásuk – teljesen mindegy, hogy a betegek szedik-e vagy sem.

A béta-blokkolók megakadályozzák, hogy a szívizom reagáljon az adrenalin és a noradrenalin hatására, csökkentik a szívfrekvenciát és a szívizomösszehúzódások erejét, így hatásukra alacsonyabb lesz a vérnyomás. Miért nem mutatnak tehát hatékonyságot a legújabb kutatásokban? A New Scientist cikkírója leszögezi: nem arról van szó, hogy már megint egy olyan szer kapott idejekorán forgalomba hozatali engedélyt, amiről a hosszabb, nagyobb vagy alaposabb klinikai vizsgálatok kideríthették volna, hogy nem hatásos, vagy egyenes káros mellékhatásai vannak. Jelen esetben egy új orvosi felismerésről van szó. A JAMA-tanulmány szerzői ésszerű magyarázattal szolgálnak a korábbi és a mostani eredmények közötti jelentős eltérésre.

A béta-blokkolókkal kapcsolatos legtöbb klinikai vizsgálat azelőtt történt, hogy standard terápiává vált a szívinfarktus utáni reperfúziós terápia, az eldugult artéria sebészi vagy gyógyszeres megnyitása, aminek következtében a szívizom jelentősen kisebb mértékben károsodik.

A károsodott szívizomban könnyebben kialakul végzetes szívritmuszavar, aminek a kontrollálásában igen hasznosak a béta-blokkolók. Azonban a reperfúziós terápia elterjedésével a szívinfarktust túlélt emberek szívizmai kevesebb károsodást szenvednek, így kevesebb a végzetes aritmia is. Vagyis a béta-blokkolók hasznosak voltak a reperfúziós terápia elterjedése előtt, mára azonban hatásuk elenyészett, nem szignifikáns.

Vese-specifikus dopaminrendszer

A Journal of Clinical Investigation egy tavalyi számában jelent meg Ming-Zhi Zhang és munkatársainak cikke (Intrarenal dopamine deficiency leads to hypertension and decreased longevity in mice), amely szerint a vesében termelődő dopamin (a dopaminnak jelenleg leginkább csak az agyban kifejtett hatásai közismertek) alapvető a vese és a vérnyomás-szabályozás megfelelő működéséhez. A Vanderbilt University Medical Center kutatói szerint a vese-specifikus dopaminrendszer új terápiás célpont lehet a hipertónia és a vesebetegségek, így a diabéteszes nefropátia kezelésében.

Mint a ScienceDaily online tudományos portál beszámol róla, a vizsgálatban olyan kísérleti állatokat használtak, amelyekben kiiktatták a vese-specifikus dopamin termelődéséért felelős gént (knock-out egerek), így az állatok hipertóniássá váltak, és nagyobb vérnyomás-növekedést produkáltak nagy sótartalmú diéta hatására, mint a normális egerek. Megnövekedett a renin-termelésük is, az ezáltal aktivált angiotenzin-rendszer pedig megnövelte a só- és vízvisszatartásukat, ami szintén közreműködött a magas vérnyomás kialakításában. Ráadásul a módosított egerek csak feleannyi ideig éltek, mint a normálisak, a veséjükön kívül károsodott a szív-érrendszerük is, ami arra utal, hogy a vese dopaminrendszerének az egész szervezetre kiterjedő hatása van.

Dr. Kazai Anita
a szerző cikkei

(forrás: MedicalOnline)
hirdetés
Olvasói vélemény: 0,0 / 10
Értékelés:
A cikk értékeléséhez, kérjük először jelentkezzen be!
hirdetés