A pszichiátriai zavarok diagnózisa agyi képalkotó eljárásokkal

Ezt az axiómát ma már felül kell vizsgálni, gondosan mérlegelve az érveket és az ellenérveket. A Pennsylvaniai Egyetem kutatói kifejlesztettek egy olyan számítógépes mintázatosztályozó programot, amely képes skizofrén betegek és egészséges személyek agyáról készült mágnesesrezonancia-felvételek elkülönítésére (Davatzikos et al., 2005). A diagnosztikai program az agy térfogatának többfókuszú, kicsiny térfogateltéréseit veszi figyelembe, amelyek szabad szemmel nem vehetők észre. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy alkalmas arra, hogy a „nagyon normálistól” a „nagyon betegig” terjedő kontinuumot ábrázoló Gauss-görbe két szélső végén található eseteket elkülönítse. Az eljárás pontossága eléri a 80%-ot, ami figyelemreméltó teljesítmény.

A londoni King’s College munkatársai szomorú arckifejezéseket mutattak depresszióval diagnosztizált személyeknek, miközben funkcionális mágneses rezonancia segítségével mérték az agyi aktivitást. Az agyi aktivitás mintázatának követésével és számítógépes analízisével közel 90%-os pontossággal lehetett a depressziót meghatározni (Fu et al., 2008). Az újabb módszerekkel már azt is nyomon lehet követni, hogy a pszichózishoz vezető tünetek kibontakozása és az agy finomszerkezetének változása hogyan kapcsolódik egymáshoz: az agykéreg felszínén lejátszódó néhány tizedmilliméternyi változásnak is jelentősége lehet.

Ki lehet-e küszöbölni a szubjektumot ezekkel az eljárásokkal? Lehetséges-e, hogy pszichiátriai zavarok diagnózisát kimondjuk pusztán képalkotó eljárások vagy laborvizsgálatok segítségével? Ez igen nehezen elképzelhető. Egyrészt, a tünetek sokfélesége és időbeli változékonysága makacs módon ellenáll mindenféle standardizációs törekvésnek. A pszichózisok esetében például egy páciensnél könnyen felfedezhetjük a skizofrénia tüneteit: kommentáló hangokat hall a fejében, üldöztetéses téveszméi vannak, asszociációi pedig fellazultak. Közel sem biztos, hogy ezek a tünetek időben állandóak: következő alkalommal a páciens felhangolt érzelmi állapotban jelentkezik, hiperaktív, gondolatai csaponganak, vagy éppen ezzel ellentétben, mélyen depressziós. Ez arra utal, hogy a pszichózisok klasszikus két csoportja (skizofrénia és bipoláris zavar [régi neve: mániás depresszió]) nem mindig szétválasztható. Egyesek szerint a pszichózisok három dimenzió mentén írhatóak le: (i) a realitás torzítása (hallucinációk és téveszmék), (ii) dezorganizáció (a gondolkodás és viselkedés szétesettsége, inadekvát érzelmi reakciók), (iii) mánia-depresszió. A súlyosság mértékét a mindennapi életvitelben jelentkező károsodás és az életminőség romlása jelzi.

A másik jelentős probléma, hogy a képalkotó eljárások során használt mintázatosztályozó-programok könnyen zavarba hozhatóak, ha a tüneti kontinuum (Gauss-görbe) nem extrém eseteivel tesszük próbára őket, vagyis nem nagyon „beteg” és nagyon „normális” eseteket hasonlítunk össze. Végül talán a legkritikusabb pont: mi a teendő, ha az objektív teszt eredménye és a páciens által megélt panaszok nem egyeznek? Beszéljük rá a betegségre a lelet alapján, vagy, éppen ellenkezőleg, cáfoljuk meg panaszainak létjogosultságát? Olyan etikai kérdések ezek, amelyekkel lehet, hogy a belátható jövőben szembe kell néznünk.

Forrás: Kéri Szabolcs, Magyar Tudomány