T. G. cikkei

Filmajánló

Az újévi fogadalmak között feltétlenül szerepelnie kell annak, hogy többé egy jó filmet sem hagyunk ki. A hiánylistát pedig pótoljuk gyorsan. Elsősorban a Némó nyomában című animációs filmet tervezzük be, amit gyerekkel és felnőttel egyaránt megnézhetünk. Annak idején itthon is népszerű volt – számomra inkább kínos moziélmény – Az oroszlánkirály, ám a Némó nyomában teljesen más, minden tekintetben felülmúlja Disney utolsó sikerét. Egyrészt képileg kiforrott és ízléses, másrészt a történet sem sovány, a mese sem bugyuta.

A kritikusok nem igazán tudtak mit kezdeni Lone Scherfig keserédes komédiájával, holott az Olasz nyelv kezdőknek az év egyik legkellemesebb filmje. Tény, hogy romantikus, és az is igaz, hogy a Dogma-filmek többségéhez képest (kézikamera, dokumentarista eszközök) happy enddel zárul, ám aki az ír Lottózsonglőröket szerette, az értékelni és élvezni tudja ezt az alkotást is. A közösség összetartása, az emberség ábrázolása így télidőben igazi – és igaz – élmény.

Francia szemmel

Nyaralók Szocsiban, kaukázusi parasztok és magyar forradalmárok. Elevenség és emberszeretet a színes és fekete-fehér felvételeken. Szovjetunió – Budapest 1956. címmel december 23-áig látható kiállítás Jean-Pierre Pedrazzini fotográfiáiból a Magyar Nemzeti Múzeumban.

Jean-Pierre Pedrazzini huszonegy éves korában kezdett az egyik legismertebb képes hetilapnál, a Paris Match-nél dolgozni, és rövidesen a lap egyik vezető fotóriporterévé vált. Olyan világeseményekről tudósított, mint II. Erzsébet angol királynő koronázása, vagy Faruk egyiptomi király lemondása, de fényképezett az indokínai háborúban és az Északi-sarkon is. Állítólag Tito közbenjárására sikerült engedélyt szereznie arra, hogy 1956 nyarán többedmagával – egy francia újságíróval, valamint a feleségekkel – körutazást tehessen a Szovjetunióban. Az ország korábban zárt terület volt a nyugati fotóriporterek előtt, Pedrazzini képei elsőként tudósították Európát a szovjet hétköznapokról. A mintegy 15 ezer kilométeres út fotográfiáit most először láthatja a magyar közönség.

Találkozási pontok

Monika Bulaj színésznő, forgatókönyvíró, a Gazeta Wyborcza riportere – valamint fotográfus. Huszonegy éves korától, 1987 óta járja Közép-Kelet-Európa határvidékeit, kihalófélben lévő népcsoportokat, ritka vallási közösségeket fotografál. Isten gyermekei címmel november végéig látható kiállítása a Lengyel Intézetben. Belorusszia, Ukrajna, Lengyelország, Szlovákia, Románia és Moldávia – a Balti-tengertől az Adriáig Monika Bulaj számos ország határvidékét járta be. Útjait sokszor gyalogosan tette meg. Megfordult a lenkók és a hucsulok földjén, felkeresett olyan ortodox keresztény közösséget, amely Illés próféta eljövetelét várja, s előfordult, hogy azzal szembesült, két világvallás határa esetenként nem csupán egy falu, hanem egy ház közepén is meghúzódhat. Találkozási pontok után kutatott, a kaukázusi térségben a három nagy világvallás összhangját is megtalálta – kis falvakban. Az optika révén intim közelségbe hozza a fogyasztói civilizáció által érintetlen, mesebeli világokat, s azok lakóit.