Bodnár Krisztina cikkei

Jövő évtől kötelező az akadálymentesség

A testi fogyatékkal élők a legtöbb hazai egészségügyi intézményben jelenleg kizárólag segítővel tudnak közlekedni. Pedig a mozgáskorlátozottak esélyegyenlőségének biztosításáról szóló törvény csaknem hat éve elkészült, és a jogszabályt 2005. januárjától minden közintézményben végre kell hajtani.

A fogyatékkal élők jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló, 1998-ban elfogadott törvény szerint legkésőbb 2005. január 5-ig minden közintézményt akadálymentesíteni kell. A jogszabály végrehajtása azonban mind a mai napig nehézségekbe ütközik, mivel nem elegendő az akadálymentesítéshez szükséges állami költségkeret. Nem véletlen, hogy a kormány megpróbálta az előírt határidőt 2008-ra módosítani, ettől azonban az Országos Fogyatékosügyi Tanács elzárkózott.

Beszédes számok

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségétől (MEOSZ) kapott – becsült – adatok szerint a középületek mintegy 20-22 százalékában biztosított az akadálymentes bejutás és belső közlekedés. Ez az arány a nagyvárosokban jobb (30-32 százalék), a kistelepüléseken viszont kedvezőtlenebb (8-10 százalék). A fővárosi közintézmények 25-28 százaléka akadálymentes. Az átlagosnál is rosszabb a helyzet az egészségügyi létesítményekben. Többségükbe már bejutniuk is nehéz a kerekes székkel, járókerettel vagy bottal közlekedő embereknek. Az akadálymentesített háziorvosi rendelők aránya 20 százalék alatt van, az egyéb, alapellátást biztosító intézményeké 12-13 százalék. A kórházak, klinikák esetében valamelyest kedvezőbb a kép: csaknem 40 százalékuk akadálymentes. Azonban itt is kizárólag a bejutásról és esetleg a belső közlekedéséről mondhatjuk ezt el – mondja Hegedűs Lajos, a MEOSZ elnöke, aki egyben az Országos Fogyatékosügyi Tanács társelnöke is. Az akadálymentesítés fogalma ugyanis nem merül ki a rámpák és a kapaszkodók kiépítésében, tágabb értelemben vett „hozzáférést” jelent. Bejutást, belső közlekedést, az orvosi vizsgálatok igénybevételének megkönnyítését.

Nehéz helyzetben a betegszervezetek

A civil társadalom anyagi támogatás nélkül nehezen boldogul. A segítségükre siető cégek azonban nem egy esetben saját érdekeiket is igyekszenek érvényesíteni. A betegszervezetek kiharcolt önállósága – szerény költségvetésük miatt – naponta veszélybe kerül, és ezzel együtt az érdek-képviseleti munka, az érdekérvényesítési folyamat is gyakorta megkérdőjeleződik.

Betegszervezetek alakítását az egyesülési jogról szóló 1989. évi II. törvény tette lehetővé. Korábban magát a szervezést is engedélyhez kötötték, a működést pedig csak egészségügyi intézményben vagy a Vöröskeresztben engedélyezték. Hivatalosan csak a fogyatékkal élők szervezetei léteztek, amelyek azonban nem valódi érdekképviselők, inkább szolgáltatók voltak.

A hetvenes években orvosok, egészségnevelők szerveztek klubokat, csoportokat, majd az 1980-as évek közepén, a demokratizálódási folyamat részeként sorra alakultak a betegszervezetek. Mára legtöbbjük autonóm, többnyire betegek által alapított érdekvédelmi közösség. Mindez azért fontos, mert mint azt Mikéné Bodor Mária, a Rákbetegek Országos Szövetségének elnöke hangsúlyozza, az önszerveződés következtében kialakult kohézió erősíti az önsegítő csoportokat, a kölcsönös segítségnyújtást, az érzelmi támogatást, a betegek egymás iránti felelősségét.