– banza – cikkei

Israeli Joshua Singer: Az Askenázi fivérek

Az 1893-ban született, Lengyelországban és Oroszországban élt, 1934-ben az Egyesült Államokba emigrált és ott 1944-ben elhunyt írót nálunk megelőzte legendája. Most, első magyarul megjelent regénye alkalmával ellenőrizhetjük, vajon tényleg nagyobb író-e, mint ahogy azt öccse, a Nobel-díjas Isaac Bashevis Singer folyvást hangoztatta. A kétkötetes nagy munka elolvasása után a kérdés eldöntetlen marad, mindenesetre annyi bizonyos, hogy az idősebbik Singer a szó legjobb értelmében vett olvasmányos, fordulatos, hamisítatlan nagyregényt tett le az asztalra 1937-ben.

A színhely: Lengyelország, közelebbről Lodz, a nagy fellendülés előtt álló lengyel-német-zsidó textilgyártás központja. Az idő: nagyjából a 19. század közepétől az első világháború végéig, a szovjet forradalomig és aztán a bolsevik diktatúra kezdetéig. Hőseink egy ikerpár, az Askenázi fiúk, Ábrahám Hers Askenázinak, a német Heinz Huntze üzletkötőjének gyermekei: Szimchá Meir és Jákob Bunem, aki öccsénél néhány perccel előbb látta meg a szövetgyárak füstjétől kormos lengyel eget. Hőseink? Itt már meg is állhatunk, hiszen e két fiú tökéletes megtestesülése Thackeray régi intelmének, miszerint a realista regény a legjobban teszi, ha hős nélküli hősöket állít epikus színpadára. Természetesen ez csak ironikusan igaz, mert mi sem heroikusabb, mint felnőni, szerelmesnek lenni, családot alapítani, meggazdagodni, nevetni, szomorkodni, enni-inni, és egyáltalán élni egy zsidónak a múlt század, teljesen archaikus, a feudális viszonyok bornírtságát az őskapitalista bestialitással elegyítő lengyel világában. A két fiúnak – egy ideig! – mégis sikerül, bár életútjuk merőben más. Singer nagy leleménnyel – olykor szinte népmesei elemekkel tarkítva – alkotja meg ennek a már-már ideáltipikusan eltérő két életpályának az állomásait. Fizikumuk is elválasztja őket: Jákob erős, magas, mintegy duplaágyékú férfi, ekként a nők kedvence; szeretetreméltó, nem túl eszes, de nem is ostoba; amolyan naturbursch, aki a telerakott asztalnál érzi elemében magát. Szimchá Meir viszont okos, már-már zseni; vékonydongájú, gyér szakállú, karikatúra-zsidó, aszkéta; alkoholhoz, asszonyhoz csak a szigorúan engedélyezett keretek között nyúl, aki rendkívüli szellemi adományait korántsem a Tóra, viszont igenis az üzlet rejtelmeinek kibogozására használja, szűk látóköre nem terjed túl a „tartozik és követel” rovat sivár lapályán.