hirdetés
hirdetés

DR. SZILLER ISTVÁN cikkei

  #1
2008-07-01 00:00:00
A gyógyszertárakban is kapható diagnosztikai és terápiás csomag mellett új megközelítés lehetőségével kecsegtet a partnerkutatás korábbi elveinek módosulása. A bejelentésre kötelezett nemi betegség esetén a fertőzött partnereket egyidejűleg kell kezelni, újdonságnak számít azonban, hogy a partner önállóan is dönthet a diagnosztikai eljárás igénybevételéről.
  Az elmúlt évtizedben szinte minden közlemény megállapította, hogy a genitalis C. trachomatis- fertőzés gyakorisága világszerte folyamatosan emelkedik. A számos lehetséges ok mellett ebben az egyszerű és igen érzékeny diagnosztikának is oroszlánrésze van.
  A diagnosztika fontosságát évtizedek óta az a körülmény hangsúlyozza leginkább, hogy a baktérium antibiotikummal könnyen kezelhető. Az 1980-as évtized végéig az elsődlegesen választott készítmények főként a tetracyclin és a makrolid antibiotikumok voltak. Hátrányuk a hosszú adagolásból származott, ami a tünetszegény kezeltek egy részében az antibiotikum-adagolás idő előtti felfüggesztéséhez vezetett. Az utóbbi időben már az azythromycin az első választandó antibiotikum a C. trachomatis-fertőzés kezelésére. Egyszeri 1000 mg-os dózissal lényegében 100 százalékos mikrobiológiai gyógyulás érhető el.
  A Chlamydia-fertőzés diagnosztikáját újabban megkönnyíti a modern molekuláris biológiai módszerek (nukleinsav-amplifikálás) elterjedése és költségeik mérséklődése. A néhány baktérium kimutatására is alkalmas eljárás megteremtette annak lehetőségét, hogy a veszélyeztetett nők orvosi segítség nélkül vegyenek mintát a hüvelybemenetből. Férfiak a vizelet első részéből vett mintát küldhetik laboratóriumba, ahol néhány órán belül felállítják a diagnózist.
  A metodikai szempontból újdonságnak számító diagnosztikai eljárások jelentősége nem abban rejlik, hogy a kimutatás érzékenyebb és lényegesen gyorsabb, mint a tenyésztés alapú meghatározásé. Előnyük elsősorban az, hogy az egészségügyi személyzet mellőzésével csökkenthető a szűrés társadalmi költsége, a vizsgálat elvégzéséhez nincs szükség arra, hogy a veszélyeztetettek felkeressék az orvost, elégséges, ha a médiumok felvilágosító munkája kellő motivációt teremt az önállóan végzett vizsgálathoz.
  Magyarországon a közelmúltban a gyógyszertárakban diagnosztikai csomagot vásárolhattak azok a nők, akik a több hónapig tartó médiakampány üzenetei alapján veszélyeztetettnek minősítették magukat a fertőzés szempontjából. Egy év leforgása alatt mindössze 2000 nő vette igénybe a lehetőséget, ami a reproduktív életkorú hazai női lakosságnak mindössze egy százaléka. A fertőzés gyakorisága 4,5 százalék volt – ez megfelel a fejlett ipari országok városi lakossága körében tapasztaltnak. Az alacsony részvételi hajlandóság arra utal, hogy az új, saját kezű vizsgálaton alapuló diagnosztikai eljárás eredményes, széles körű hazai alkalmazásáig még jelentős felvilágosító munkára lesz szükség.
  #2
2008-07-01 00:00:00

Rendkívül fontos a genitális traktus fertőzésére utaló tünetekkel jelentkező nők szakszerű ellátása, mert a kezelés nélkül kialakuló szövődmények rontják a fogamzóképességet, veszélyeztetik a terhesség kihordását, növelik a daganatok kialakulásának esélyét. A következmények elkerülésének ideális útja a primer prevenció lenne, ennek feltételei azonban napjainkban korlátozottak. Az évszakok váltakozása némileg módosítja az egyes fertőzések egymáshoz viszonyított gyakoriságát.

Nemcsak a szülész-nőgyógyászok, hanem a nők elsődleges ellátásával foglalkozó egyéb szakorvosok – háziorvosok, bőrgyógyász-venerológusok, urológusok és gyermekgyógyászok – számára is egyértelmű, hogy a fertőzésre utaló panasz az egyik leggyakoribb oka a nők orvosi vizsgálatának. A női genitális traktus fertőzése két lehetséges veszéllyel jár. Közülük a vertikális terjedés miatt a szervrendszer felsőbb, a reprodukcióban fontos szerepet játszó szakaszában alakulhat ki gyulladás és maradandó károsodás. A másik lehetséges szövődmény inkább népegészségügyi jelentőségű, mert a kórokozó(k) partnerek közötti (horizontális) terjedése a primer fertőzés és a lehetséges szövődmények egyre nagyobb számát jelenti. A kockázati tényezők egy része évszakonként változik, ami részben magyarázza a fertőzések összetételének időnkénti módosulását.

Horizontális baktériumok...

A tavaszi–nyári szezonban fontos körülmény a nemzetközi turizmus élénkülése, ami elsősorban a nem házasságban élő, fogamzásképes nők fertőzéskockázatát növeli.
  A szexuális úton terjedő betegségek közül a baktériumok által létrehozott infekciók (Chlamydia trachomatis, Neisseria gonorrhoeae, Treponema pallidum) a találkozás után néhány nappal (legfeljebb 1-2 héttel) markáns klinikai tünetekkel járnak, ami megkönnyíti a diagnózis felállítását. Ez alól talán a genitális Chlamydia- fertőzés kivétel, mert az intracelluláris baktérium emberi szervezeten belüli szaporodása lényegesen lassúbb, mint a többi kórokozóé, így megnehezül a fertőzés korai felismerése. Az első vizsgálatot végző szakember felelőssége nagy, mert a kezelés nélkül maradó chlamydiás cervicitisek 40 százaléka felfelé terjed, előbb endometritist, majd salpingitist hoz létre, ami jelentősen rontja a későbbi fogamzás, sőt egyes adatok szerint a megfogant terhesség eredményes kihordásának esélyét is.
  A szexuális úton terjedő kórokozók között említést érdemel az elsősorban afrikai országokban endémiás Trichomonas vaginalis. Akut fertőzés esetén a húgyúti és a genitális panaszok egyaránt kifejezettek, sőt a klinikai kép is a legtöbb esetben súlyos infekció lehetőségére hívja fel a figyelmet. A fertőzöttek ellátását diagnosztikai problémák hátráltathatják. Ideális esetben a kórokozó kimutatása a fiziológiás sóoldattal kevert hüvelyváladék azonnali fáziskontraszt- mikroszkópos vizsgálatával biztosítható, méghozzá a mintavétel utáni néhány percen belül. Bár a kórokozó tenyésztése is lehetséges, ez a módszer a világon sehol sem tartozik a rutinszerűen alkalmazott eljárások közé. További lehetőség a protozoon specifikus nukleinsavszakaszainak polimeráz láncreakció (PCR) segítségével végzett amplifikálása és kimutatása is. E szenzitív és specifikus módszer azonban költséges, és a fertőzés viszonylag ritka előfordulása is korlátozza alkalmazását. A natív hüvelykenet mikroszkópos értékelése látszólag egyszerű feladat, teljesítése mégsem egyszerű a hazai gyakorlatban. A nőgyógyászati rendelők felszerelésének egyelőre nem része a fáziskontraszt- mikroszkóp, így a vizsgálat elvégzésének mindkét lényegi (tárgyi és a személyi) eleme hiányzik. A felismert fertőzés gyógyszeres kezelése megoldott, jelenleg két, viszonylag gyors eredménnyel kecsegtető nitro-imidazol vegyület (metronidazol és tinidazol) is rendelhető.

Vírusok...

Míg a primer herpes genitalis kialakulásáért a fertőzött partnerrel kialakított szexuális kapcsolat felelős, a régebbi fertőzés kiújulását a szezon meteorológiai sajátosságaiból adódó nagyobb megterhelés, az utazással járó lelki és fizikai igénybevétel segíthetik elő. Felismerése egyszerű, kezelése megoldottnak tekinthető, problémát elsősorban akkor jelent, ha a fertőzés terhesnél alakul ki. Ilyenkor a megfelelő szakorvosi konzílium elkerülhetetlen.
  A nyári szezonban emelkedik a HPV-fertőzés kockázata is, de ennek klinikai hatása általában később, hetek vagy évek múlva jelentkezik. A klinikai tünetekkel járó infekció – legyen szó benignus vagy onkogén HPV-típusokról – általában terápiás nehézséget okoz. A kis onkológiai potenciálú típusok által okozott condyloma lokális kezelése általában nehézkes, hosszú és költséges. Az érintettek kellemetlenségét fokozza, hogy jelentős a recidiváló esetek aránya. Az onkogén típusok az érintettek egyharmadában hámdiszpláziát okozhatnak a szeméremtesten, a hüvelyben vagy a méhszájon.
  A HPV-fertőzéssel kapcsolatban új lehetőség a profilaktikus védőoltás. Több tízezer önként jelentkező 16–26 éves nő placebokontrollos, 5-6 éves követéssel végzett vizsgálata alapján elfogadott tény, hogy mindkét jelenleg forgalomban lévő vakcina 90 százalékot meghaladó védettséget biztosít a méhnyaki dysplasia kialakulásával szemben.
  Ritkábban gondolunk rá, de a szexuális úton terjedő vírusok közé tartozik a hepatitis B és a cytomegalovírus is, ezek gyakoribb előfordulásával szintén számolni lehet és kell a tavaszi–nyári szezonban. A 12 éves korukban védőoltásban részesült nők védettek a hepatitis B ellen, de egyelőre magas azok aránya, akiket gyermekkorban nem oltottak.
  A szexuális úton kialakuló fertőzések ellen a leghatékonyabb védelmet az óvatos magatartási formák elsajátítása és következetes alkalmazása jelentheti, aminek fontos része az óvszer rendszeres alkalmazása alkalmi együttlétekben vagy a tartósnak ígérkező kapcsolatok kezdeti szakaszában is.

...és gombák

A női genitális fertőzések jelentős része nem a fertőzött partnertől származik, hanem az alsó genitális traktusban vagy annak közvetlen környezetében természetes körülmények között előforduló mikroorganizmusok összetételének megváltozásából adódik (endogén fertőzések). Leggyakoribb formája a tavaszi–nyári szezonban halmozottan előforduló gombás hüvelyfertőzés (vulvovaginalis candidiasis). Ez elsősorban az étrend változásával magyarázható. A szénhidrátokban gazdag táplálkozás (fagylalt, édességek, édes gyümölcsök) kedvező a gombák testüregen belüli szaporodásához, ami előbb-utóbb klinikai tünetek megjelenésével jár. A fertőzés felismerése könnyű, kezelésére számos lokálisan és szisztémásan alkalmazható vegyület ismert. A szokások változásával ma egyre inkább olyan kiszerelésű hatóanyag alkalmazása jön szóba, amivel egyszeri vagy néhány napos kezelés valósítható meg. A hosszú ideig tartó kezelés általában rontja a betegek terápiás együttműködését, így emeli a recidiváló fertőzések számát.
  A gombás fertőzéseken belül mintegy öt százalékra tehető a krónikusan recidiváló fertőzések aránya. Az ismétlődő esetek kivizsgálása általában a kérdésben jártas szakember feladata, gyakran teszi szükségessé az érintettek részletes- alapos kivizsgálását, a fertőzés hosszas gyógyszeres kezelését.

hirdetés
hirdetés
hirdetés

A december végén megjelent jogszabály változások, így a fix díj elvonása, és az új indikátor rendszer bevezetése korántsem segíti a magyar közfinanszírozott alapellátás működését.