LOSONCI GERGELY cikkei

A jelenlegi 460 labor helyett 150–200 is elegendő volna a feladatok ellátására – egyebek mellett erről beszélt lapunknak az Orvosi Laboratóriumi Vizsgálatok Szakmai Kollégiumának új elnöke. A testület vezetését szeptemberben átvevő dr. Kappelmayer János egyetemi docens szerint ma számos helyen még a minimumfeltételeknek sem felelnek meg a laborok, amelyek sokszor szakemberhiánnyal küzdenek.
Egyes állítások szerint a hazai mintegy 200 millió laborvizsgálat negyede felesleges.
– Korábban ez valóban helytálló becslés lehetett, de ma már biztosan nem így van. Friss országos adataim nincsenek, de a debreceni egyetem laboratóriumának forgalmi adatai azt mutatják, jelentősen csökkent a vizsgálatok száma. Nálunk az elmúlt fél évben 20–25 százalékkal kevesebb vizsgálatot végeztünk, mint egy évvel ezelőtt.
A csökkenés a finanszírozási rendszer változásának köszönhető?
– Elsősorban ennek tudható be. Ám a változás nem feltétlenül pozitív, mivel a volumenkorlát fölött teljesítő intézmények jelentősen ráfizetnek a vizsgálatokra. Több olyan laborról tudunk, ahol a finanszírozási korlátok miatt egyszerűen megtagadják a diagnosztikai eljárások elvégzését. A házi- és szakorvosok sok esetben kénytelenek szembesülni azzal, hogy nem fogadják pácienseiket. A fűnyíróelvszerű csökkentés egy másik problémát is okoz: gyakran nem tudjuk a betegeket megfelelő alapossággal kivizsgálni. Pedig van, amin nem szabad és nem is lehet spórolni. Gondoljon például a molekuláris diagnosztikára, vagy az áramlási citometriára, amelyek nélkül nem tudjuk kizárni azt, hogy egy adott beteg és annak családja érintett-e valamilyen súlyos genetikai rendellenességben.
A felesleges vizsgálatok száma csökkenthető a protokollok alkalmazásával?
– A Magyar Labordiagnosztikai Társaság több más szervezettel együtt kidolgozott több protokollt, de ez önmagában nem elég, be is kellene tartani azokat. Irányelveink figyelembe veszik az ellátás elvárt színvonalát, de a gazdasági racionalitást is. Egy dologra azonban fel szeretném hívni a figyelmet: sokszor nincs összhangban az egészségbiztosító ellenőrzése a protokollokban lefektetett szabályokkal. Pajzsmirigybetegségek esetében például egyetlen fronttesztet kell végezni (TSH), s ennek eredményének ismeretében – szükség esetén – folytatni a további vizsgálatokat. Ilyenkor azonban az egészségbiztosító ellenőrei azt firtatják, miért történt meg valamely vizsgálat, mikor azt nem is kérte klinikus. Ők a pénz, mi sokkal inkább a szakmai szempontok alapján közelítünk egy-egy esethez. Ebből adódnak a véleménykülönbségek.
A laborszakma helyzetének elemzésekor sokszor felvetődik, hogy nem csak a vizsgálatok, a laborok számát is csökkenteni kellene.
– Nagy-Britanniában 60 millió lakost körülbelül 300 laboratórium lát el. Ezzel szemben a 10 millió lakosú Magyarországon tavaly több mint 460 labor jelentett vizsgálatokat, de több mint 900-nak van ÁNTSZ-engedélye. Tehát, ha ebben az évben kétszer annyi labor jelentene, akkor sem szólhatna senki. A laborok gombamód szaporodtak az elmúlt években, csaknem minden egészségügyi intézmény nyitott valamilyen diagnosztikai egységet, amelyek egy része ma már egyáltalán nem felel meg a minimumfeltételeknek. Kollégiumi elnökként a laborhálózat felülvizsgálatára és ésszerűsítésére törekszem. Nincs még egy olyan orvosi szakma, mint a labor, ahol 460 „szereplővel” kellene foglalkozni.
Mennyi laborra lenne szükség a biztonságos ellátáshoz?
– Megyénként 5–6 elegendő lenne, ezenkívül Budapesten körülbelül 20 szükséges, ezt egészítenék ki az országos intézményekben, illetve az egyetemeken működő laboratóriumok. Mindent figyelembe véve 150–200 labor teljesítménye biztosan fedné a magyar igényeket. Ha ezek területi elhelyezkedése megfelelne a szükségleteknek és ezzel párhuzamosan átgondoltan szerveznénk meg a minták szállítását, akkor nem sérülne az ellátási érdek. Sokkal átláthatóbb lenne a laboratóriumi diagnosztikai szakma.
Az átalakítást nyilván nem lehet a most zajló struktúraátalakítástól függetlenül végrehajtani...
– Valóban, ez teljes mértékben függ a szerkezetátalakítástól. Nyilvánvaló, hogy 460 laboratóriumot nem lehet a felére csökkenteni úgy, hogy kulccsal bezárjuk. Az intézményeket és a háziorvosokat, illetve szakorvosi rendelőket összekötő informatikai hálózat nélkül nem szabad hozzáfogni az ellátáshoz. Ma az a legnagyobb probléma, hogy az egészségügyi szolgáltatók és a laboratóriumok közötti munkakapcsolat nem mindig földrajzi racionalitás, sokkal inkább üzleti érdekek mentén zajlik. Nem ritka, hogy a mintákat az ország egyik feléről a másikra utaztatják. Sokkal jobb lenne, ha régiócentrumokat hoznánk létre, és ezekben próbálnánk meg a megfelelő speciális vizsgálatokat elvégezni.
Befolyásolja ezt, hogy a laborok 15–20 százaléka magánkézben van?
– A magánosítást – ezen a területen – nem látom jelentős problémának: a befektetők saját hálózataikban már végrehajtották a megfelelő szervezeti átalakításokat. Igazából az lenne a feladat, hogy bizonyos privatizált laborok mintájára ez az állami ellátásban is megtörténjen: olyan beküldő hálózatot kell kialakítani, amely hatékonyabbá teszi a rendszert.
Az elmúlt időben mintha megcsappant volna a laborok működtetése iránt a befektetők érdeklődése...
– Korábban volt egy „robbanás”, amikor sok labor működtetése került magáncégekhez. A kiszámíthatatlan piaci környezet lelassította a folyamatot, de nem kizárt, hogy egyszer újra elindul.
Ha dönthetne róla, privatizálna most labort?
– A kórházbezárásokról szóló bizonytalan hírek engem is óvatosságra intenének. Nyilvánvaló, hogy akik ezzel foglalkoznak, még várnak néhány hónapot, amíg valamelyest tisztul a kép.
Az informatikai fejlesztések, a mintaszállítás logisztikájának megteremtése nyilván pénzbe kerül, nem beszélve az esetleges laborbezárások költségéről. Mennyibe kerül az átalakítás?
– Konkrét számot nem tudok, de más megközelítésből talán választ adhatok kérdésére. A 150 magyar kórházban működő laboratóriumok az intézmények szerves részei. Ez kész helyzetet teremt: ha azt mondjuk, hogy 200 labor ki tudná elégíteni a szükségleteket, akkor ezzel azt is állítjuk, hogy a laborok egy része felesleges. Ahol lesz aktív ellátás, ott szükség van helyi vizsgálati lehetőségre. De az nem biztos, hogy a labort önálló egységként kell működtetni. A racionalizálást a járóbeteg-ellátásban lenne érdemes megkezdeni. Négy-öt dunántúli megyében ma egyáltalán nincs járóbeteg-laboratórium, de nem csak az elhelyezkedésből adódó anomáliákkal kell foglalkoznunk. A revízióra szoruló minimumfeltételek betartására is nagy hangsúlyt kell fektetnünk. Ma van olyan városi kórházi labor, ahol egyetlen főállású szakorvos, vagy egyéb egyetemi végzettségű munkatárs sincs. Előfordul, hogy a megszorítások miatt hetente végzik az egyébként naponta kötelezően előírt minőségi kontrollt. Várhatóan december elejére készül el az a felmérés, amelyből kiderül, hogy a jelenleg hatályos előírásoknak mennyire tesznek eleget a laborok. Csakhogy a szakmai kollégium és a szakfelügyelő hiába jelzi a hiányosságokat; az elmúlt években nem hallottam arról, hogy az ÁNTSZ bármely labor engedélyét visszavonta volna.
Ha nincs döntési lehetőségük, mit kezdenek majd az elkészült vizsgálattal?
– Mandátumunk arra szól, hogy felhívjuk a szaktárca figyelmét, mely intézményekben színvonalon aluli a szolgáltatás. A mi dolgunk a biztonságos betegellátás feltételeinek meghatározása, ellenőrzése; nem rendelkezünk hatósági jogosítványokkal. A labordiagnosztika a gyógyítás olyan területeire is kiterjed, amelyre kevesen gondolnak, vagy nem veszik figyelembe a szakma szabályait a hétköznapok során. A Point-of-Care (POC), vizsgálatok esetében fontos lenne, hogy az EU gyakorlatához hasonlóan ezek is a laborszakma felügyelete alá kerüljenek. Ma ugyanis egy POC vizsgálat általában úgy történik, hogy a betegágy melletti készülékről kijövő eredményt leolvassák, felírják a lázlapra, majd a regisztrátumot kidobják a szemétkosárba. Nem archiválják, így az adatok nem visszakereshetők és nincs belső vagy külső minőségi kontroll. A labor dolgozói általában ritkán vesznek részt a POC vizsgálatokban: talán meglepő, hogy a debreceni egyetemen a banálisnak tekinthető vércukorvizsgálatoknak 2005-ben csak a felét végeztük a központi laboratóriumban, a másik fele az osztályokon történt, POC vizsgálatként.
A területi egyenlőtlenség a szakorvos-ellátottságra is igaz?
– 2006 történelmi dátum: az idén első alkalommal a nem egészségügyi diplomával rendelkezők is megszerezhetik a „klinikai biokémikus” szakképesítést. Ezzel olyan kiváló vegyész, biológus, biokémikus munkatársaknak ismerjük el akár több évtizedes munkáját, akik eddig nem tudtak szakképesítést szerezni, mert nem volt rá lehetőségük. Hogy kevés-e a szakember? Évek óta vannak olyan kisebb városi laborok, amelyeknek nincs főorvosuk, mert nincs értékelhető laborvezetői pályázat. Megyei kórházak működnek úgy, hogy a főorvoson kívül csak egykét orvos és vegyész van főállásban, mellettük nyugdíjasok vagy gyesen lévők cserélődnek. Ha 200 labor működne, kb. elegendő lenne a létszám, s a jobban felszerelt, racionalizált laborhálózatba könynyebb lesz rezidenseket csábítani.
Augusztusban vette át a szakmai kollégium vezetését Kovács L. Gábortól. Mi indokolta a váltást, hiszen a professzor mandátuma még nem járt le.
– Kovács professzor már tavasszal jelezte, hogy a pécsi egyetem megbízott centrumelnöke lett és a két posztot egyidejűleg nem vállalja tartósan. Ő javasolt utódjául. Kissé meglepett, mivel a labordiagnosztikai társaságban elnökségi tag vagyok, s engem jelöltek elnöknek 2009-től. Mivel rendkívüli helyzet alakult ki, elvállaltam a megbízatást. De 2009-től szívesebben lennék a társaság elnöke.