dr. Bedő Csaba cikkei

Mivel a diabéteszes betegek esetén magasabb a stroke/szisztémás emboliás szövődmények kockázata, ezért a NOAC kezelés hasonló relatív kockázatcsökkenés mellett nagyobb abszolút rizikócsökkenést eredményez pitvarfibrillációval rendelkező, 2-es típusú diabéteszben szenvedő betegeknél.

Hatvan évesnél idősebb, traumás agykárosodást szenvedett betegek esetén a direkt alvadásgátlókkal végzett kezelés biztonságosabb, mint a K-vitamin antagonista kezelés.

Pitvarfibrilláció és szívelégtelenség együttes fennállása esetén különösen magas a tromboemboliás szövődmények kockázata, amelynek a tünetei súlyosabbak, és a prognózisa is rosszabb. Az új orális alvadásgátló szerek K-vitamin antagonistákkal szembeni előnyei, mint a fix dózis, széles terápiás ablak, tartósabb alvadásgátlás, egyre inkább arra késztetik a klinikusokat, hogy ezeket a szereket válasszák elsőként, szívelégtelenség és pitvarfibrilláció együttes fennállása esetén is.

Az, hogy a vérzéses szövődmények miatti hospitalizáció felfüggeszthető alvadásgátló kezelés mellett nem volt rövidebb, mint irreverzibilis alvadásgátlás mellett, felveti annak lehetőségét, hogy a klinikusok inkább fókuszálnak a hatás felfüggeszthetőségére, mint egy szer teljes biztonságossági profiljára.

Az új klinikai vizsgálati adatok tükrében, PCI-n áteső AF betegek antitrombotikus kezelésében a DOAC + P2Y12 gátló kettős kezelés a hagyományos, KVA alapú kezeléssel összehasonlítva csökkenti a vérzéses szövődmények kockázatát, miközben hasonló hatékonysággal előzi meg a tromboembóliás szövődményeket.

Az aritmiával jelentkező törékeny betegek esetén fennálló komplex klinikai állapot integrált, multidiszciplináris megközelítést igényel mind a ritmuszavarok kezelése, mind az implantálható eszközök alkalmazására hozott döntés terén.

Az idős betegek 25-65%-a nem kap alvadásgátló kezelést, mivel a kezelőorvos azt nem tartja biztonságosnak, azonban a DOAC kezelések megjelenése a K-vitamin antagonisták hatékony, és biztonságos alternatíváját jelentik ebben a populációban.

A gasztrointesztinális vérzés növeli a mortalitás kockázatát antikoagulált betegek esetén, ami kiemeli a prevenció fontosságát. A szerzők egy új modellt dolgoztak ki a vérzés kockázatának a stratifikálására, amely 5 tényező figyelembevételén alapul: PPI-kezelés hiánya, krónikus vesebetegség, krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD), peptikus fekély a kórelőzményben és májcirrhosis. Ez a prediktív modell jobbnak bizonyult, mint a HAS-BLED score.

Nem-valvuláris pitvarfibrillációban szenvedő betegek esetén a rivaroxaban kezelés szignifikánsan magasabb adherenciával társul, mint a többi orális antikoaguláns kezelés, ami a betegek jobb kimenetelével, és az egészségügyi kiadások csökkenésével járhat.

Coronari stentelésen áteső, pitvarfibrillációban szenvedő betegek esetén mind a napi 15 mg rivaroxaban + P2Y₁₂ gátló monoterápia, mind a napi 2x2,5 mg rivaroxaban és kettős trombocitaaggregáció gátló kezelés csökkentette az összhalálozás, vagy mellékhatások miatti ismételt kórházi kezelés kockázatát, összehasonlítva a kezelési standardnak számító DAPT plusz K-vitamin antagonista kezeléssel.

A mindennapi terápiás gyakorlatban a NOAC szerek dozírozása gyakran nem tükrözi az alkalmazási előiratba foglaltakat. Ez a terápiás gyakorlat a kezelés biztonságosságának a csökkenésével társulhat súlyos veseelégtelenségben, miközben a hatékonysága nem jobb, enyhe/középsúlyos vesebetegségben pedig csökkent hatékonysággal társulhat, biztonságossági előnyök nélkül az apixaban terápián levő betegek esetén.

A közlemény adatai szerint a gasztrointesztinális vérzéses szövődmények (GIB) előfordulása warfarin mellett több mint négyszerese annak, mint amit az új típusú orális antikoagulánsok (NOAC) mellett tapasztaltak. A GIB miatti transzfúzió szükségessége szintén gyakoribb volt warfarin kezelés esetén, és egyetlen beteg sem halt meg NOAC mellett GIB miatt. A korai beszámolókkal ellentétben a szerzők szerint ezek az adatok azt sugallják, hogy a GIB és szövődményeinek a kockázata jelentősen alacsonyabb NOAC kezelés mellett, összehasonlítva warfarinnal.

A vizsgálat eredményei azt sugallják, hogy napi 1x20 mg rivaroxaban mellett a trombinképződés magyobb fokú, és tartósabb gátlása figyelhető meg, mint napi 2x5 mg apixaban mellett.

A perifériás artériás betegség gyakori kórkép, ám jelentősen aluldiagnosztizált a klasszikus tünetek hiánya, valamint a minimális fizikális eltérések miatt. A fő kockázati tényezői a dohányzás, a diabetes mellitus, a 40 évesnél idősebb életkor, a hipertónia, a hyperlipidaemia és a hyperhomocysteinaemia. A perifériás artériás betegség a generalizált atherosclerosis jele, növeli a kardiovaszkuláris morbiditás és mortalitás kockázatát. 

A hármas antikoagulációs kezelés (TT) (kettős trombocita aggregáció gátlás [DAPT], és orális alvadásgátlás [OAC]) alapvető fontosságú pitvarfibrilláló (PF) betegek esetén percutan coronaria interventio (PCI) után, azonban emeli a vérzéses szövődmények kockázatát. A szerzők célkitűzése volt felmérni a TT modelleket, a vérzéses és tromboembóliás szövődmények előfordulását a kórházi kezelés alatt és után, valamint a kezelés módosításait az utánkövetés során. Az eredmények azt mutatják, hogy a TT magas mortalitással, és a vérzéses szövődmények kockázatának az emelkedésével társul, már relatíve rövid kezelési idő után. A TT bármely komponensének a felfüggesztése csökkentette a vérzéses szövődmények kockázatát, ugyanakkor nem emelte a tromboembóliás szövődmények előfordulását.

Korai beszámolók azt sugallták, hogy a gasztrointesztinális (GI) vérzés kockázata nem-K vitamin antagonista orális alvadásgátló (NOAC) kezelés mellett magasabb, mint warfarin mellett. A szerzők ezért a saját beteganyagukban összehasonlították a GI vérzés incidenciáját a NOAC és warfarin kezelés mellett. Azt találták, hogy warfarin kezelés esetén négyszer több GI vérzés fordult elő, mint NOAC terápián levő betegeknél. A vizsgálat eredményei tehát azt sugallják, hogy ellentétben a korai beszámolókkal NOAC kezelés mellett a GI vérzés kockázata lényegesen alacsonyabb, mint warfarin mellett.

A szerzők egy nemzetközi, kollaboratív, multicentrikus, összesített elemzésben összehasonlították a nem K-vitamin antagonista (NOAC), és K-vitamin antagonista (KVA) orális alvadásgátló kezelés mellett jelentkező koponyaűri vérzés (intracerebral hemorrhage, ICH) mortalitását, funkcionális kimenetelét, kiterjedését, és a hematoma expanziójának (HE) arányát. Azt találták, hogy az ICH kiindulási volumene, a hematoma expanziójának aránya, a 90 napos mortalitás, valamint a funkcionális kimenetel hasonló volt NOAC-ICH, és KVA-ICH esetén.

A veseműködés károsodása esetén a nem K-vitamin antagonista orális alvadásgátló szerek (NOAC) dózisának a csökkentése javasolt pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegek esetén. A dózis csökkentésének az elmulasztása súlyos vesebetegség esetén növelheti a vérzéses szövődmények rizikóját, míg a dózis határozott indikáció nélküli csökkentése csökkentheti a stroke prevenció hatékonyságát.

A svéd Auricola regiszter retrospektív eredményei szerint pitvarfibrillációban (PF) szenvedő betegek esetén a NOAC kezelés legalább olyan hatékony a stroke és a szisztémás tromboemboliás események megelőzésében, mint a jól beállított warfarin kezelés, azonban NOAC kezelés mellett szignifikánsan alacsonyabb a major vérzéses események, különösen a koponyaűri vérzés kockázata. Ezért a NOAC kezelést előnyben kell részesíteni a stroke prevenciójára PF betegek esetén, még a jól beállított warfarin kezeléssel szemben is.

Ebben a meta-analízisben, amelyben 15 obszervációs, és 1, a közelmúltban publikált randomizált vizsgálat adatait összesítették, 7400, pitvarfibrilláció miatt katéteres abláción áteső beteg esetén a rivaroxaban ugyanolyan hatékonyan előzte meg a tromboembóliás, és a vérzéses eseményeket a periprocedurális időszakban, mint a K-vitamin antagonista kezelés.

A nonvalvuláris pitvarfibrillációban szenvedő, orális alvadásgátlóval kezelt betegek számos társbetegséggel rendelkeznek, és magas a tromboembóliás kockázatuk. A betegek orális alvadásgátló kezeléssel szembeni elégedettsége, és a kezelés melletti életminősége magas, mindazonáltal mindkettő szempontjából az új típusú direkt orális antikoagulánsok jobbak, mint a hagyományos, K-vitamin antagonisták.

A direkt orális antikoaguláns (DOAC) kezelés károsodott vesefunkciójú betegek esetén a vizsgálati adatok kritikusabb szemléletű áttekintését igényli, mivel ezeknél a betegeknél magasabb lehet a vérzéses szövődmények kockázata. Az egyes DOAC készítmények között különbségek vannak a vesén át történő elimináció tekintetében, amit csökkent vesefunkciójú betegek esetén, az orális alvadásgátló terápia választásakor javasolt figyelembe venni.

Az előrehaladott rákban szenvedő betegek kezelési standardja az empirikus terápia felől a biomarker-vezette, a tumor molekuláris profilján alapuló célzott terápia irányába mozdult el. A genotipizálási technikák nagymértékű fejlődése ma már lehetővé teszi az egyes betegek rákgenomjának gyors és átfogó elemzését, akár nagyon kisméretű biopsziás anyagból is. A diagnosztikus biomarkerek segítenek a beteg számára legjobb célzott terápiák kiválasztásában.

Bár medulláris pajzsmirigyrákban gyakori a hormontúltermelés mint paraneopláziás jelenség, papilláris pajzsmirigyrákban ez sokkal ritkábban fordul elő. A szerzők egy olyan esetet mutatnak be, ahol a beteg a papilláris pajzsmirigyrák ß-hCG-t termelő, kribriform-moruláris variánsában szenvedett, és akinél a terhességi teszt pozitív lett, ismert terhesség hiányában.

A neuroendokrin hasnyálmirigy tumorok (PNET), más néven szigetsejt tumorok a neopláziák ritka csoportját képezik, amelyek a hasnyálmirigy endokrin szöveteiből indulnak ki. A PNET többsége (50-75%-a) nem funkcionális, azaz nem társul hozzájuk hormonális klinikai szindróma, mindazonáltal az esetek mintegy harmadában egy sor peptid hormont termelhetnek, mint az inzulin, gasztrin, glukagon, vazoaktív intesztinális peptid (VIP), szomatosztatin, és mások, ami ritka, de sajátos klinikai tüneteket eredményezhet.

Az utóbbi években szignifikáns előrelépések történtek az autoantitestek szerepének a megértésében a paraneopláziás szindrómák (PNS), és a kapcsolódó autoimmun neurológiai betegségek patogenezisében, diagnózisában és kezelésében. Mindazonáltal, a specificitás hiánya (átfedés más klinikai szindrómákkal és/vagy tumorokkal), valamint a hozzáférhetőség hiánya a hétköznapi laborokban nehézkessé teszi a megfelelő tesztek alkalmazhatóságát.

A membrán eredetű extracelluláris vezikulumok (EV) a sejtközi kommunikáció fontos elemei. Mind a normális, mind a malignus sejtek különböző méretű mikropartikulumokat juttatnak az őket körülvevő extracelluláris térbe, amelyek a bennük levő, biológiailag aktív anyagok révén befolyásolják a befogadó sejtek működését.

A kórházi kezeléshez társuló vénás tromboemboliás események (VTE) a korai halálozás, és a rokkantság egyik vezető okát jelentik világszerte. Az evidenciákon alapuló irányelvek alvadásgátló profilaktikus kezelést javasolnak a VTE kockázatának kitett betegek esetén a kórházi kezelés alatt, de nem javasolják ennek rutinszerű folytatását a kórházból történő távozás után. A MARINER egy randomizált, kettősvak, placebo-kontrollos vizsgálat, amely a kórházból történő elbocsátáskor elkezdett, és 45 napig folytatott rivaroxaban kezelés hatékonyságát és biztonságosságát méri fel a szimptomatikus VTE megelőzésében, nagy VTE kockázattal rendelkező belgyógyászati betegek körében.

Vénás tromboembóliás eseményen (VTE) átesett betegek esetén legalább 3 hónapig, vagy annál hosszabb ideig tartó alvadásgátló kezelést javasolnak. Az utóbbi években az új típusú orális antikoagulánsok (NOAC) a K-vitamin antagonista (VKA) kezelés vonzó alternatívájává váltak, mivel a vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a NOAC szerek hatékonysági és biztonságossági profilja hasonló a heparin/VKA kezeléséhez, fix dózisban alkalmazhatóak, és a használatuk nem igényli az INR rutinszerű monitorozását. Ez szignifikáns előrelépést jelent a hosszú távú alvadásgátló kezelés kivitelezésében, amit az is bizonyít, hogy az EINSTEIN vizsgálatokban a betegek dokumentáltan elégedettek voltak a rivaroxaban kezeléssel, ami jobb terápiás adherenciát, ezáltal a rekurrens VTE kockázatának a csökkenését jelentheti.

Az első vénás tromboembóliás esemény (VTE) utáni alvadásgátló kezelés időtartamát a rekurrencia becsült kockázata alapján kell megtervezni. Azoknál a betegeknél, akiknél a VTE oka átmeneti kockázati tényező volt, a kezelés időtartama 3-6 hónap. Akiknél a VTE hátterében malignus megbetegedés áll fenn, a rekurrencia kockázatát időközben újra fel kell becsülni, a betegség aktivitása, és a rákellenes kezelés alapján. Azoknál a betegeknél, akiknél a VTE-nek nem volt azonosított kiváltó oka, és alacsony a vérzéses szövődmények kockázata, meg kell fontolni a személyre szabott, határozatlan idejű alvadásgátlást. Nagy fázis 3-as vizsgálatok igazolták, hogy az új típusú orális antikoagulánsok (NOAC), a rivaroxaban, dabigatran és apixaban hatékonyak ebben az indikációban. Ezeknél a szereknél nincs szükség monitorozásra, és dózismódosításra, ezért a kiterjesztett alvadásgátló terápiát könnyebben kivitelezhetővé, és a betegek számára elfogadhatóbbá teszik

A poszttrombotikus (PTS) szindróma a mélyvénás trombózis (DVT) gyakori komplikációja. A K-vitamin antagonista (VKA) kezelés elégtelen minősége kockázati tényezőt jelent a PTS kialakulása szempontjából. Rivaroxaban kezelés mellett alacsonyabb a PTS előfordulása, mint enoxaparin/VKA kezelés mellett.

A Crohn-betegség mintegy 15%-ban 60 éves kor felett kezdődik, feltehetően inkább környezeti, mint genetikai tényezők hatására. Az első fellángolásra kisebb valószínűséggel jellemző a hasi fájdalom, a hasmenés és az anaemia. Gyakoribb a testsúlycsökkenés, a vérzés, a láz és a paradox székrekedés. A betegség enyhébb tünetekkel járhat, mint fiatal felnőttkorban. A diagnózis endoszkópiás, röntgen- és szövettani vizsgálatokon alapul. A terápiában a kortikoszteroidok, az 5-aminoszalicilsav, a metronidazol és ciprofloxacin, az azathioprin, 5-merkaptopurin, allopurinol és methotrexat mellett áttörést hoztak a biológiai szerek (infliximab, adalimumab, certolizumab, natalizumab). Az idősödő korú betegcsoportban jobbnak tűnik a fokozatosan felépített kezelés a gyógyszerkölcsönhatások és a nagy számú kísérőbetegség miatt.

Gyulladásos bélbetegségekben komplex kölcsönhatás mutatható ki a bélbaktériumok és az immunrendszer között. A szerző a kölcsönhatás betegségaktivitást befolyásoló szerepének értékelése érdekében a szakirodalom szisztematikus áttekintése révén nyert adatokkal randomhatás metaanalízist végeztek. Összesen három prospektív és hét keresztmetszeti vizsgálatból 231 Crohn- és 392 colitis ulcerosás beteg bélbaktérium-vizsgálatát használták fel. Az elemzés szerint mindkét betegségben kisebb egyes kommenzális bélbaktériumok aránya az aktív szakban, összehasonlítva a remisszióban lévő betegekével. Az eredmény megerősíti, hogy a dysbiosis szerepet játszhat a gyulladásos bélbetegségek aktivitásában.

A vankomicin módosítja a humán bélflóra összetételét, az amoxicillin viszont nem. A bélflóra 7 napos antibiotikus kezeléssel történő befolyásolása ugyanakkor nem befolyásolja a gazdaszervezet anyagcseréjét sem a kezelés alatt, sem 8 hetes utánkövetés után.

A bélflóra, az energia-homeosztázis valamint a gyulladásos folyamatok közötti összefüggés, valamint ennek szerepe az elhízáshoz köthető betegségek kialakulásában egyre inkább elismert. A bélbaktériumok számos mechanizmuson keresztül befolyásolhatják a gazdaszervezet anyagcseréjét, mint a fokozott energiafelvétel a táplálékból, károsodott zsírsav-anyagcsere, egyes bélpeptidek termelődésének modulálása, a lipopoliszacharid tengely aktiválódása, valamint az intesztinális barrier integritásának a károsítása.

A rendelkezésre álló evidenciák azt mutatják, hogy a bilasztin optimális kockázat-előny hányadossal rendelkezik, és minden követelményt teljesít ahhoz, hogy biztonságos kezelésnek nyilváníthassuk azon autóvezetők számára, akiknél antihisztamin kezelésre van szükség. 

Az allergiás rhinitis (AR) betegek általi percepciója független a tünetek súlyosságától, és perzisztenciájától. Ez megmagyarázhatja, miért aluldiagnosztizált, és alulkezelt a betegség, még a legsúlyosabb formái esetén is. Az öngondozási tervek kialakításánál figyelembe kell venni a betegek perspektíváját is, a sikeres kezelés érdekében.

A nem megfelelően kontrollált felnőttkori allergiás rhinitis (AR) gyakori, és az esetek többségében nem kontrollált tünetekkel, valamint több szer használatának a magas arányával társul. Az, hogy a tünetek kontrollját a jelenleg elsővonalbeli kezelésnek számító szerekkel sok esetben nem lehet elérni, azt sugallja, hogy új terápiás megközelítésekre van szükség az AR kezelésében.

A rhinitis gyakran az allergia első tünete, ennek ellenére gyakran figyelmen kívül hagyják, csak egy kellemetlen állapotnak tartják. A betegek általában nem fordulnak orvoshoz vele, csak akkor, amikor a tünetek elviselhetetlenné válnak. Mindazonáltal a rhinitis jelentős szocio-gazdasági terhet jelent világszerte, a betegek mindennapi életére, és munkaképességére gyakorolt hatása miatt. 

A mobil applikációk hasznos segítséget nyújthatnak a gyulladásos bélbetegségben szenvedők kezeléséhez. Mindazonáltal, a jelenleg elérhető applikációk többségénél hiányzik a professzionális egészségügyi közreműködés, és nem követik a jelenlegi nemzetközi konszenzus irányelveket. A jövőben ezeknek az applikációknak professzionális egészségügyi részvétellel kell készülni, követni kell az evidenciákon alapuló irányelveket, és olyan funkciókat kell tartalmazni, amelyek segítik a terápiás döntéshozatalt, és a betegek öngondozását.

Gyermekkori colitis ulcerosában a multimatrix mesalamin (5-aminoszalicilsav, 5-ASA), és a metabolitja, az acetil-5-ASA (Ac-5-ASA) hasonló farmakokinetikai profilt mutatott, mint felnőttek esetén. A multimatrix mesalamint valamennyi dózisban jól tolerálták minden életkori csoportban.

Új terápiás lehetőséget jelent a krónikus gyulladásos bélbetegség (IBD) kezelésében az új, könnyen adagolható orális szerek megjelenése. Ezeknek még egyelőre bizonyítani kell, hogy megvan a helyük az IBD terápiás fegyvertárában, azonban már most úgy tűnik, hogy helyük lesz az IBD kezelési algoritmusában.

Az 5-ASA dózisának a fenntartása mellett nagyobb a valószínűsége a remisszió fennmaradásának, attól függetlenül, hogy a nyálkahártya meggyógyult-e, vagy nem. Amennyiben az 5-ASA dózisát csökkenteni kell, ezt leginkább az után érdemes megtenni, amikor elértük a MES (Mayo endoscopic subscore) 0 értéket.

Az aminoszalicilátok (5-ASA) alapkezelésnek számítanak enyhe-középsúlyos colitis ulcerosában (CU). Egy sor orális, és helyi alkalmazású kiszerelési formát vizsgáltak aktív, és remisszióban levő, kiterjedt, és disztális CU-ban. Ez a közlemény áttekintette a különböző kiszerelési formákkal elért eredményeket, és a szerző arra a következtetésre jutott, hogy aktív betegség esetén valamennyi 5-ASA remissziót indukál, az alkalmazás módjától függetlenül. Remisszióban levő betegség esetén az orális 5-ASA hatékonyan előzi meg a relapszus kialakulását.

A gyulladásos bélbetegség (IBD) rendszerint a fogamzóképes korban érinti a nőket, ami számos problémát vet fel. Nagyon fontos a multidiszciplináris team által végzett, terhesség előtti tanácsadás. Fel kell világosítani a beteget annak fontosságáról, hogy a teherbe esés remissziós periódusban történjen, mivel aktív betegségben a fogamzás exacerbációt válthat ki a betegek kétharmadánál, ami anyai és magzati szövődményekhez vezethet. A gyógyszeres kezelés félelmet válthat ki a leendő anyából, de tudni kell, hogy az IBD kezelésére alkalmazott szerek többsége biztonságos, ezért fontos a kezelés folytatása a terhesség ideje alatt is. Fontos a teherbe esés előtt a megfelelő tápláltsági állapot elérése, és a dohányzás elhagyása. A beteg folyamatos követése segít eloszlatni a kezeléssel kapcsolatos félelmeit, és hozzásegíti a betegeket az optimális körülmények eléréséhez egy egészséges gyermek kihordásához.

Az ismert etiológiájú stroke egy jelentős hányadáért a pitvarfibrilláció tehető felelőssé, amely kóroki tényező lehet az ismeretlen eredetű (ún. kriptogén) stroke 25-40%-ában is. Az orális véralvadásgátló kezelés szignifikánsan hatékonyabb a thrombocyta aggregáció gátló kezelésnél a pitvarfibrillációhoz köthető stroke szekunder prevenciójában. A hatékony prevenciós lehetőségek indokolttá teszik az erőfeszítéseket olyan érzékenyebb megközelítések kidolgozására, amelyekkel jobban felderíthető a rejtett, paroxizmális pitvarfibrilláció.

Egy nemrég bevezetett új klinikai entitás a meghatározatlan eredetű embóliás stroke (ESUS), de nem határolták még megfelelően körül az ide tartozó betegpopulációt. Az Athén Stroke Regiszter 2735 betege közül 275-öt (10%) minősítettek ESUS-nak. A leggyakoribb rizikófaktorok ezeknél a betegeknél a hypertonia (64,7%), és a dyslipidaemia (50,9%) voltak. Az ESUS potenciális okai közül a leggyakoribb a rejtett pitvarfibrilláció (PF) volt.

Kriptogén stroke-ról beszélünk, amikor a stroke etiológiája nem ismert. Az ischaemiás stroke esetek 15-40%-a tartozik ebbe a kategóriába. Bár a kriptogén stroke gyakori, nincsenek olyan randomizált, kontrollos vizsgáltok, amelyek vezérelhetnék a hosszú távú kezelését.

A kriptogén stroke-on, vagy TIA-n átesett betegek körében a paroxizmális pitvarfibrilláció (PF) gyakori. A 30 napos, noninvazív, ambuláns EKG monitorozás szignifikánsan javította a PF felderítését a standard, rövid idejű monitorozáshoz képest. A tartós monitorozással több, mint ötször annyi PF-ót lehetett felfedezni, és ez csaknem kétszer annyi betegnél eredményezett OAC kezelést.

Az adatok azt igazolják, hogy az új típusú antikoagulánsokkal (NOAC), mint a rivaroxaban, a randomizált, kontrollos vizsgálatokban elért eredmények a mindennapi életben reprodukálhatóak, ami ezeket a szereket egyszerűen alkalmazható, hatékony terápiás opcióvá teszik a nagy kockázatú, vagy vénás tromboembóliában (VTE) szenvedő betegek széles köre számára.

Vénás tromboembólia (VTE) után jelentős heterogenitás figyelhető meg a szekunder prevenció céljából adott alvadásgátló kezelés időtartamában. Ugyanakkor az is megemlítendő, hogy a betegek egy jelentős része, különösen azok, akiknél a VTE esemény átmeneti rizikófaktorok miatt alakult ki, feleslegesen lehetnek kitéve az alvadásgátló kezelés miatt a vérzéses szövődmények veszélyének.

A hosszú távú alvadásgátló terápia esetén tapasztalt rossz terápiás együttműködés, és terápiahűség a rekurrens események magasabb kockázatával társul nagykockázatú betegek esetén.