A Szegedi Tudományegyetemen a betegélelmezés ma lényegesen kevesebbe kerül, mintha külső cég főzne.  A 2026 első félévi adatok 25-30%-os különbséget mutatnak a piaci árakhoz képest. Nem az adagokat csökkentettük,  nem az alapanyagokon spórolunk, sőt! Visszavettük a korábban kiszervezett szolgáltatást, átvettük a dolgozókat, fejlesztjük a konyhát, és ismét mi döntünk a beszerzésekről és mi biztosítjuk a minőséget. Múlt héten egy interjúban beszéltem arról, milyen nyomás nehezedett az egyetemre, hogy politikai kapcsolatokra hivatkozó vállalkozások jussanak megbízásokhoz. Az élelmezés története mutatja, hogy a szakmaisághoz való ragaszkodás pénzben is megérte.

Köszönöm Dóczi Tamás professzor úr hozzászólását, amely fontos kiegészítése a radiológia ki- és visszaszervezéséről írt cikkemnek. A bemutatott pécsi modell ugyanis azt igazolja, hogy a szektorsemleges finanszírozás működőképes konstrukció.

Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja 2026. szeptember 28-án megjelent, „A radiológiai képesség ki- és visszaszervezése” című írásában lényegében harmincöt év magyar képalkotó-diagnosztikai történetét egy nagy ívű folyamatként írja le. A történet kiindulópontja a rendszerváltás utáni tőkehiány, ami miatt a CT-, MR- és más képalkotó technológiák gyors fejlődését az állami egészségügy beruházási lehetőségei nem tudták követni. Ebbe a résbe lépett be a magántőke. Fendler az első jelentős szereplőként a mai Affidea elődjét, a Nemzetközi Egészségügyi Központot, a NEK-et említi, amely 1991-ben nyitotta első képalkotó központját a budapesti MÁV Kórházban. A társaság mögött, Fendler leírása szerint, izraeli befektetők álltak. [1]

A magyar képalkotó diagnosztika kiszervezése rögtön a rendszerváltás után kezdődött, hiszen a  CT, MRI, és egyéb képalkotó technológiák rapid technológiai fejlődését az állami egészségügy beruházási lehetőségei nem tudták követni.

 „A beszállító magányossága” – megkapó cím. Bevallom, én is beleborzongtam ebbe a magányba. Nehéz lehet monopolhelyzetben beszállítani az állami egészségügy jelentős részének, különösen úgy, hogy ezt a helyzetet központi közbeszerzés teremti meg. A magány kétségtelen, a versenytársak hiánya valóban magányossá teheti az embert.

A kiszervezésről és visszaszervezésről szóló előző cikkemben azt mutattam meg, hogy ezekről a döntésekről nem ideológiai, hanem hatékonysági és minőségi alapon érdemes gondolkodni. A következő hetekben konkrét példákon folytatom a vizsgálatot. Felváltva kerül sor egy-egy funkcionális háttérszolgáltatásra és egy-egy szakmai területre. Elsőként a takarítást vesszük elő.

A kiszervezés Magyarországon hosszú időre politikai kérdéssé vált. A ’90-es és 2000-es években szakmai tevékenységek – dialízis, radiológia, labor, betegszállítás – kerültek külső szolgáltatókhoz, később funkcionális területek következtek, a takarítás, az őrzés-védelem, a mosatás, az élelmezés stb. Változtak az indokok is, előbb a piac felsőbbrendűségébe vetett hit, majd a konvergenciaprogram költségcsökkentési kényszere, később a központosítás és egyéb üzleti érdekek alakították a kiszervezéseket. Ideje lenne végre egyszerű szakmai kérdésként feltenni, hogy  mi éri meg a kórháznak és a finanszírozónak?

A parlament kedden megkezdte a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló törvény módosításának általános vitáját.

A modellváltásról, a KEF-rendszerrel kapcsolatos konfliktusokról, a radiológia és a meddőségi ellátás visszaszervezéséről, valamint a csúcstechnológiai beruházások és a népegészségügy kapcsolatáról is beszélgettünk Fendler Judittal, az SZTE kancellárjával.

Tüntetést szervezett a Szentesi Dr. Bugyi István Kórházért az aHang nevű civil szervezet kedden, az eseményről a Magyar Hang számolt be.