A JAMA Network Open folyóiratban jelent meg az a vizsgálat, amelyben a kutatók azt elemezték, miként függ össze az objektíven mért fizikai fittség és az összes okból bekövetkező halálozás idősebb, 65 év feletti felnőttek körében.
A lakosság körében a szűrések elkerülése, a diagnózistól való félelem és a „majd elmúlik” attitűd jelenti a legnagyobb kockázatot, írja a Növekedés.hu.
A GLP-1 RA-k javallatát és támogatási körét több millió olyan emberre is ki kellene terjeszteni, akik a jelenlegi szabályozás miatt kiesnek az ellátásból.
A krónikus vesebetegség (CKD) napjaink egyik legjelentősebb, mégis súlyosan aluldiagnosztizált népbetegsége. A fenntartható egészségügyi ellátás érdekében a hangsúlynak a proaktív szűrésre és a korai kombinált terápiára kell áthelyeződnie.
Európa éppen most kapcsol magasabb fokozatba, a következő lépésekről pedig november 25-én a budapesti Digital Health Summit szakmai előadói is beszámolnak.
A GLP‑1 és a kettős GIP/GLP‑1 RA-kra adott terápiás válasz jelentős egyéni variabilitást mutat, ami felveti annak szükségességét, hogy jobban megértsük azokat a biológiai mechanizmusokat, amelyek meghatározzák, ki melyik gyógyszerre reagál kedvezően.
Az Alzheimer-kór egymillió embert érint betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne.
Az elemzés szerint minden egy Celsius-fokos átlaghőmérséklet-csökkenés átlagosan 1,4 százalékkal növelte a napi, kórházon kívüli szívmegállások számát.