A tudósok különböző gyógyszerekkel régóta próbálják a radioaktív sugárzás szervezetre káros következményeit csökkenteni, ám igazán jó ellenszer nem nagyon akadt. Most talán esély nyílik erre, mert sikerült egy új, az ionizáló hatás káros következményeit kivédő szert előállítani.

Huszonhárom évvel ezelőtt, április 26-án egy ezer méter magas lángoszlop miatt korábban virradt Csernobilban. Az ukrán kisváros neve azóta fogalommá vált, megtanítva a világot, hogy van mitől félnünk. Az addig soha nem tapasztalt sugárterhelés egészségügyi hatásait vettük számba.

Nukleáris balesetek idején a klasszikus hematológia a vezető szakterület az ionizáló sugárzás okozta tünetek mérését és követését, valamint az esetleges kezelést illetően. A sugárterhelés ugyanis a bőr mellett elsődlegesen a vérképzést károsítja. Alekszandr Litvinyenko 2006. novemberében bekövetkezett halála kapcsán Csernobil után újra sokat hallhattunk a sugárbetegségről. Mostanra biztosan tudjuk, hogy az egykori orosz állambiztonsági tisztet 210-es polóniumizotóppal (210P) mérgezték meg, szándékosan. A nagy energiájú, ugyanakkor csak néhány milliméter hatótávolságú, radioaktív alfa-sugárzást kibocsátó, 138 nap felezési idejű, igen ritka és nehezen beszerezhető 210P izotóp néhány ezred grammnyi mennyisége is halálos az ember számára. A korábbi tapasztalatok alapvetően gondatlanságból bekövetkezett, ismertté vált balesetekből származtak. Kilenc olyan tragédiáról tudunk, amelyeknek következtében legalább hárman betegedtek meg. A legismertebb az 1986-os csernobili (Ukrajna) robbanás, amelynek következtében több mint tízféle gammasugárzó izotóp került a levegőbe, és több mint 200 embernél alakult ki különböző súlyosságú heveny sugárkárosodás. Az érintettek száma alapján a második legjelentősebb katasztrófa Goianában (Brazília) történt 1987-ben, ahol egy egészségügyi célokra szolgáló, használaton kívüli 137cézium gamma-sugárforrás került illetéktelen kezekbe, és az érintettek sokáig semmit sem tudtak a radioaktív sugárzásról. Visszafordíthatatlan károsodás A balesetek során összegyűlt élettani- kórélettani megfigyelésekből leszűrhető, hogy a sugárterhelés hatásának előrejelzésére a vérlemezkék, a granulociták és a limfociták számában bekövetkező változások követése a legalkalmasabb. A krízisintervenciós team a baleset után így képes rövid idő alatt, nagy hatékonysággal azonosítani a sugárfertőzötteket. Élettani körülmények között a három említett vérsejttípus eltérően reagál. A szervezet naponta körülbelül 150x10 vérlemezkét, 120x10 granulocitát és 20x109 limfocitát termel. A vérlemezkék életideje a keringésben 10, a granulocitáké pedig mindössze egy nap, ugyanakkor a limfocitáké két naptól akár évekig is terjedhet. További fontos körülmény, hogy a szervezetben jelentős, gyorsan mobilizálható, tartalék granulocitaállomány található a keringésen kívül. Halálos dózisú besugárzást (azaz irreverzibilis csontvelőkárosodást) követően az emberi szervezetben az első három nap folyamán – a tartalék állomány keringésbe kerülése miatt – kifejezett granulocitaszám-emelkedés észlelhető, míg a limfociták és a vérlemezkék száma folyamatosan csökken. A granulociták száma a 4–6. napon, a limfocitáké a 2., a vérlemezkéké pedig az 5–7. napon csökken nulla körüli értékre. Míg a granulociták és a vérlemezkék esetében a gyors apadás hátterében kizárólag az őssejtek károsodásából fakadó termeléskiesés áll, addig a limfociták esetében a recirkuláció is akadályozottá válik a nyirokszervekben. Reverzibilis hatások Kisebb sugárfertőzés, azaz reverzibilis csontvelő-károsodás esetén a vérsejtszám-változások eltérő mintázatúak: a legjellemzőbb különbség a sejtszámcsökkenés elnyújtottabb lefolyása és a kezdeti granulocitaszám-emelkedés hiánya. Irreverzibilis hemopoetikus őssejtkárosodás esetén a vérképzés csak a lehető leghamarabb elvégzett őssejt-transzplantációval állítható helyre. A rendelkezésre álló idő rövidsége ezt általában lehetetlenné teszi. A rendőrség és a mentőcsapatok különösen veszélyeztetett tagjai számára előre összegyűjtött és fagyasztva tárolt saját (autológ) őssejteket lehetne tartalékolni. A visszafordítható vérképzőszervi károsodást kiváltó sugárfertőzést követően a terápiás cél a sejthiányos időszak áthidalása antibiotikus kezeléssel, és szükség esetén vörösvérsejt-, illetve vérlemezketranszfúzióval.DR. TORDAI ATTILA