A Semmelweis Egyetem az elmúlt években a magyar egészségügy egyik legfontosabb szereplőjévé vált. Országos intézetek kerültek az egyetemhez, jelentősen nőtt a betegellátási teljesítmény, miközben a Merkely Béla rektor által megfogalmazott cél továbbra is az, hogy a Semmelweis a világ vezető orvos-egészségtudományi egyetemei közé kerüljön.
A Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus kezdeményezésére indult matematikai, fizikai és informatikai tehetséggondozási program több képzési formában támogatja a diákokat.
Pósfai Mihály, az MTA elnöke és Tanács Zoltán tudományos-technológiai miniszter június 11-ére hívta össze azt a kerekasztalt, amelynek résztvevői az Akadémiától 2019-ben elcsatolt kutatóhálózat (HUN-REN) jövőjéről egyeztettek.
A diákhitel kamatstop és a babaváró hitel visszafizetési moratóriumának meghosszabbításáról és 3,6 milliárdos kórházi hűtésrekonstrukciós programról is döntött kormány. Módosították a szifiliszfertőzésekkel kapcsolatos adatkezelési szabályokat.
Magyarország továbbra is jelentős egészségügyi lemaradással küzd az EU más országaihoz képest – figyelmeztet az EB friss országjelentése az Economx szerint.
A Bethesda Gyermekkórház súlyos pszichés nehézségekkel küzdő serdülők számára kialakított terápiás rendszere nemzetközi szakmai elismerésben részesült.
A hormonális jelátvitel és a molekuláris szabályozási hálózatok kölcsönhatása alapvető szerepet játszik a posztmenopauzális nők kardiometabolikus egészségének alakulásában.