Szeptember 5-én, szombaton országszerte várják a véradókat, akik egy nap erejéig visszarepülhetnek a múltba, ahol a véradást retro zene, sör-virsli menü és ajándékok teszik különlegessé.
Holnap! – ezt írta a Halál az öregasszony házának szemöldökfájára, amikor amaz addig rimánkodott neki, hogy ne vigye még magával. Másnap aztán jött is megint a Halál, de az öregasszony csak rámutatott a feliratra: holnap. És a Halál jött rendre, majd továbbállt bosszankodva. Pont úgy maradt hoppon, mint lapunk olvasói, akik azt hallották a telefonban, amikor időpontot akartak foglalni valamely szakrendelésre, hogy „holnap”.
Tovább romlott a helyzet az állami ellátásban: a három leghosszabb várólistán már 35 623 beteg szerepel, ami közel 21 százalékos növekedést jelent egy év alatt, írja az Economx.
A rendszer nem működhet tovább úgy, hogy a döntésekből pont azok maradnak ki, akikről az egész szól – fogalmazott a MedicalOnline-nak Hegedűs Zsolt. Az új tárcavezető első miniszteri interjújában beszélt a parancsuralmi működés lebontásáról, a hálapénz „átalakult” rendszeréről és arról is, kiknek kell aggódniuk az egészségügyben induló transzparencia-leltár miatt.
Egyszerre kell kezelniük a tavaszi járványhullámokat és a társadalmi bizalom erózióját a házi gyermekorvosoknak – derült ki a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) sajtóbeszélgetésén.