Véget ért a könyvhét, könyvkiadóink legjelentősebb szemléje. A roppant kánikulában most elsősorban a strandon, víz mellett vagy lombok árnyékában olvasható kötetek között szemelgettünk. A fajsúlyos, de mégis könnyen olvasható, a szó jó értelmében szórakoztató darabokat ajánljuk a pihenő olvasó figyelmébe. A rekkenő hőségben a szó minden értelmében lehűti kedélyünket az a két, Arnaldur IndridŻason tollából származó bűnregény, mely a „Skandináv krimik” sorozatban jelent meg. Az izlandi szerző Vérvonal (Animus Kiadó, 2007, 239 oldal, 1980 Ft) című műve legelején – mintegy hangulatkeltésként – ezt olvashatjuk Erlendur felügyelő egyik estéjéről: „Erlendur este tíz tájban ért haza a lakásába, és egy tálca készételt tett be a mikrosütőbe. Csak állt, és figyelte az üveg mögött lassan forgó vacsoráját. Jobb mint a tévé, gondolta. Odakinn süvöltött a szél, esett, koromsötét volt.” Hát nem szívderítő mozzanat, mi tagadás. És ez a depressziós, nem pusztán a meteorológiai anomáliák által meghatározott hangulat az uralkodó a másik, Kihantolt bűnök (Animus Kiadó, 2007, 252 oldal, 1980 Ft) című krimijében is. IndridŻason nagy skandináv társa, a norvég Ibsen módjára bonyolítja regényeit, mindig valami régi, a messzi múltban elkövetett (bűn)tett az elindítója a cselekménynek, és a legfőbb tanúnak mindig a sír, illetve a benne még fellelhető maradványok bizonyulnak; az izlandi író regényeiben az exhumálás szinte menetrendszerűen következik be.   Megszólal a sírvilág,   mondhatnánk Passuth László híres címével. Ám a könyvek színterén, Izlandon ez több mint puszta poén vagy az olvasó idegeit borzoló öncélú horror – a társadalom szerkezetének egyik legfőbb jellemzője. A Vérvonal egyértelműen fogalmaz: „A Genetikai Kutatóközpont nemrég kezdett adatokat gyűjteni Izland minden élő és elhunyt lakójáról, hogy aztán a feldolgozott adatokból egy nagy bázist készítsenek, a nemzet egészségügyi információinak teljes tárházát. Ezt egy olyan adatbázissal kapcsolták össze, amely minden izlandi család geneológiáját követte, egészen a középkorig. Így kívánták követni az örökletes betegségek átszármazásának útját. A nemzet homogén volta, a vérkeveredés szinte teljes hiánya folytán Izland valóságos élő laboratórium a genetikai kutatás számára.” Ez az Európában páratlan helyzet teremti meg a bűnregények teljesen unikális világát. És így szinte természetes, hogy a múlt utáni nyomozás egyben a társadalom alakulását is feltárja. Ha eddig volt bármi illúziónk Izlanddal kapcsolatban, IndridŻason gondoskodik arról, hogy elveszítsük. Nemcsak a rettenetes tél, nemcsak a szinte folyamatos sötétség, hanem a morális napfogyatkozás is e világ jellemzője. A szakadó esőben drogosok tömegei támolyognak. A nemi erőszak a családon belül is mindennapos jelenség. Az alkoholizmus már senkinek nem okoz meglepetést. Depressziósok, magányukat szinte mániákusan őrző, szellemileg már-már kataton állapotban lévő emberek lakják e szigetet, és szigetszerű, a másikkal kapcsolatot találni nem képes hideg lelkek pokla ez. Erlendur felügyelő és társai, Sigurdur Óli és Elínborg éppoly magányosak és kietlen családi életet élnek, mint a bűnösök és áldozatok. Igen, a két könyv elolvasása után meglepődve tapasztaljuk, hogy a mesterien bonyolított kriminológiai szálak mellett mintegy bónuszként még két remekül megírt társadalmi regényt is kapunk az 1961-ben született izlandi mestertől.  Mint a Vérvonalban, egy megerőszakolás állt a Nobel-díjas J. M. Coetzee Szégyen című regényének középpontjában is. Rokonok abban is, hogy mindkettő egy számunkra ismeretlen világba visz, az 1999-ben írt Coetzee-regény Dél- Afrikában játszódik nem sokkal az apartheidkorszak lezárulta után. Persze amit állami eszközökkel, központilag lezártak, az a társadalomban egy csapásra még korántsem fejeződött be: továbbra is a fehérek és a feketék harca áll a szociális létezés centrumában. Szóval ismét a magánbűnök, közerkölcsök dialektikája a lényeg a főszereplő, David Lurie, fokvárosi irodalomprofesszor életében. Először egy tanítványa képében találkozik a problémával (Coetzee rendkívül leleményesen lebegteti, hogy a lány fehér-e avagy színes bőrű); elcsábítja, és amikor a hallgatónő feljelenti az egyetemen, mindent magára vállal, és védekezés nélkül hagyja, hogy kirúgják az állásából. Ekkor ideiglenesen a vidéken farmot vezető, egyedül élő lányához költözik, ám nyugalmat itt sem lel: három (fekete) férfi megtámadja őket, kirabolják a házat, a lányt pedig bestiálisan megerőszakolják. Lurie képtelen rávenni gyerekét, hogy költözzön el a farmról, sőt, a lány még abba is beletörődik, hogy szomszédja, a nemi erőszakot és a rablást megszervező és afféle törzsfőnökként fellépő fekete Petrus egyik ágyasává tegye, és a magáéhoz csatolja a birtokot. Szégyenben éli tovább reménytelen életét David és a lánya, Lucy, és a félelmetes szuggesztivitással megírt regény azt sugallja, hogy ettől nem is fognak megszabadulni soha. Az új rend, a feketék rendje megszilárdult, és noha a regény világában éppoly embertelen és zsarnoki, mint korábban a fehéreké volt, tisztességes ember nem léphet fel ellene, hacsak nem akarja magára zúdítani a fajgyűlölő vádját. Lurie egy opera megírásába menekül, de Coetzee kíméletlenül leplezi le, hogy ez a terv öncsalás, az egykori irodalmár nem elég tehetséges az alkotáshoz. Katartikus hatású, nagyszerű regény. (Fordította George Gábor. Alexandra/Art Nouveau, 2007, 351 oldal, 2699 Ft.) Manapság szinte nem is észleljük, hogy mindennapi gondolkodásunkban igen jelentős szerepet játszanak a  különféle összeesküvés-elméletek, ráadásul a bulvársajtó még rá is tesz minderre – nem is egy lapáttal. A jelenből jó példa erre a Zsanett- ügy, melynek szimpla bűnügyi hátterébe egyes médiumok már a Nemzetbiztonsági Hivatalt is odavizionálják. De akadnak örökzöldek is, így például a Kennedy-gyilkosság. Egy felmérés szerint az amerikai lakosság 56 százaléka még 1991-ben is úgy vélte, hogy az elnök meggyilkolásáért egy nemzetközi összeesküvés a felelős, és a gyilkos, Lee Harvey Oswald csak vak eszköz volt a szálakat ördögi ügyességgel mozgató konspirátorok kezében. A példa Daniel Pipes, a Columbia Egyetem professzora, az elismert Közel-Keletszakértő magyarul frissen kiadott (angolul 1977-ben megjelent) kötetéből származik; a tudós és remekül író (a fordítás Szécsi Noémi alapos munkája) szerző az összeesküvések történeti vizsgálatára tesz átfogó kísérletet. Ami nem egyszerű feladat, hiszen a komplottelméletek cáfolatát nehezíti, hogy kétségtelenül léteznek valódi összeesküvések is. Pipes megkülönbözteti a kisszerű és a világméretű konspirációkat, és ekként különíthetők el a kisszerű és globális összeesküvés- elméletek is. Az univerzális teóriák két fő célpontja a zsidók, illetve a titkos társaságok; utóbbiak közül eleinte a templomos lovagok, később pedig egyértelműen a szabadkőművesek játszották a fő szerepet – a legnagyobb szabású (és máig virulens) elméletek persze összekapcsolják a zsidókat a szabadkőművesekkel. Pipes leleményesen mutatja ki, hogy az összeesküvés-elméletek gyökerei a  francia forradalom idejére nyúlnak vissza, ami talán nem véletlen, hiszen e nagy fordulat hatására alakult ki a modern világ, melyet egyre inkább a globalizálódás jellemez – szerfölött kedvező talaj az egyetemes igényű elméletek számára (Agave könyvek, 2007, 316 oldal, 2680 Ft).    A francia forradalom egyik legfontosabb előzményének és kétségkívül komoly összeesküvésnek mondható XVI. Lajos feleségének, Mária Antóniának nyakláncügye. Számunkra a történet már Szerb Antal remek humorú, a második világháború alatt írt regényéből (A királyné nyaklánca) ismerős. A sztori legújabb feldolgozója, Evelyne Lever A nyakék-ügy című (franciául 2001-ben megjelent) kötetében többet is, kevesebbet is ad, mint egykori magyar pályatársa. Többet, hiszen az elmúlt ötven évben számtalan eddig ismeretlen dokumentum került elő a levéltárak homályából, amelyek ha alapjaiban nem is, ám részleteiben jelentősen színezték az eseményeket. Kevesebbet, mert írói erőben nem ér fel Szerb Antalhoz, aki bámulatos iróniával és nagyvonalúsággal idézte fel azt a történetet, amely még Goethe számára is átláthatatlan volt. De Lever kötete fontos dokumentumregény mindazoknak, akik mélyen érdeklődnek e fantasztikus sztori iránt. (Fordította Lőrinszky Ildikó, Európa Könyvkiadó, 2007, 560 oldal, 3000 Ft)    Valódi fantasztikus történet a scifi talán legmélyebb mesterének, Philip K. Dicknek magyarul újonnan megjelent regénye. 1981-ben vagyunk (ne feledjük, a regény első megjelenésekor, azaz 1965-ben ez még tudományos-fantasztikus jövő volt!), egy kaliforniai kisvárosban. Álmosító unalom, ám hamarosan bombák robbannak az égben, és csak kevesen élik túl a nukleáris katasztrófát. Az ő tengődésükről, teljes szellemi és testi elnyomorodásukról szól ez a pokolian sötét humorú, kietlen hangulatú regény. Hogy az alig pislákoló humanistát egy fekete bőrű férfi képviseli, az jól mutatja, hogy Dick képzelőereje még a moralitás terén is messze megelőzte a maga korát, és mintegy megjövendölte a politikai korrektség mai világszemléletét. (Fordította Pék Zoltán, Agave könyvek, 2007, 211 oldal, 2480 Ft)