A Gélisse és munkatársai által készített történeti áttekintés azt mutatja be, hogyan vált a Lennox–Gastaut-szindróma (LGS) egy kezdetben főként EEG-alapon azonosított jelenségből napjainkra jól körülírható, elektro-klinikai epilepszia-szindrómává. A szerzők hangsúlyozzák, hogy a súlyos, elesésekkel és fejlődési/kognitív romlással társuló gyermekkori epilepszia fogalma már a 18–19. századi klinikai leírásokban megjelent (pl. gyakori „drop attack”-szerű események), azonban az LGS valódi karakterizálását az EEG korszaka tette lehetővé.

A demenciaszindróma más tünetektől való elkülönítése mellett a degeneratív demenciák tüneti elkülönítése nehézséget jelent a klinikai gyakorlatban. A demencia ellátása interdiszciplináris feladat, a diagnosztikai kritériumrendszerek alkalmazása több szakma együttműködését igényli. A biomarkerek hozzáférése korlátozott, gyakran költségesek, emiatt különösen fontossá válik a kognitív, a neurológiai és a pszichiátriai tünetek pontos felmérése.

A demencia részben gyakorisága, részben krónikus volta mellett gondozói igénye miatt a XXI. század egyik legjelentősebb betegségcsoportja, „népbetegsége”. Prevalenciája a korral nő, 65 év felett 5 évente megduplázódik: 65 éves korban 1% körüli, 85 év felett 30%. Nőkben minden korcsoportban gyakoribb.

A 25 leggyakoribb pszichiátriai és neurológiai betegség, valamint 17 kognitív-viselkedéses fenotípus hátterében álló genetikai variációkat elemezte a téma eddigi legnagyobb vizsgálata.