A társadalmi párbeszéd jegyében konferenciát rendezett az MTA az életvégi döntések gyakorlati, etikai és jogi vonatkozásairól, írja a Népszava.
Állami elismeréseket és kitüntetéseket adott át Baka András köztársasági elnök, Magyar Péter miniszterelnök és Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából csütörtökön az Országházban.
A nők reproduktív egészségével és jogaival foglalkozó érdekvédelmi szervezetek részt vennének a szívhangrendeletről szóló vitában.
Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze kapta idén a nemzetközi elismerést, az Ebru Timtik-díjat.
A Strasbourgban kimondták: jogsértő az egészségügyi dolgozók megbízhatósági vizsgálatnak álcázott megfigyelése, írja a 444.hu.
Alapjogi jogsértésre hivatkozva perli a holland államot egy szervezet a mentális egészségügyi várólisták miatt.
A kritikusok szerint a jegyzőkönyv bizonyos feltételek mellett továbbra is utat enged a beleegyezés nélküli beavatkozásoknak, írja az eLitMed.
Végrehajtották az eutanáziát azon a 25 éves nőn, akiknek kérelmét az apja próbálta jogi úton megakadályozni mintegy két éven keresztül.
A végtagbénulásban szenvedő 25 éves spanyol nő eutanáziakérelmét édesapja próbálta megakadályozni jogi úton ez elmúlt másfél évben.
Az EP támogatta azt a polgári kezdeményezést, mely egy uniós finanszírozású, önkéntes szolidaritási mechanizmus létrehozását sürgeti.