Miközben a dohányzás visszaszorulásával csökken a klasszikus fej-nyaki tumorok előfordulása, a HPV-asszociált oropharyngealis daganatok száma folyamatosan emelkedik. Számos országban a vírus már megelőzte a dohányzást mint vezető kockázati tényezőt ebben a daganattípusban.
Az új irányelvek kidolgozásában is szerepet vállalna a Magyar Orvosi Kamara Intenzív Terápiás és Aneszteziológiai Munkacsoportja, amelynek vezetőjével, Lovas Andrással a kórházi fertőzésekről is beszélgettünk.
Itt az ideje, hogy a gasztroenterológia önálló diszciplína legyen – mondja Molnár Tamás belgyógyász-gasztroenterológus, a Magyar Gasztroenterológiai Társaság korábbi elnöke.
Februártól sem akut, sem krónikus érbetegeket nem lát el a Péterfy Sándor utcai Kórház – értesült a MedicalOnline. Ezzel ismét jelentős túlterhelésre számíthatnak a fővárosi érsebészetek és érsebészek.
Budapesten már tragikus az érbeteg-ellátás helyzete; az összedőléssel fenyegetett rendszert a szakma tartja a hátán azzal, hogy a bér-, szakember-, és eszközhiány ellenére ellátja a pácienseket.
Dr. Káposztás Zsoltot, a kaposvári kórház főorvosát gyermekei hiánya hozta vissza Cardiffból, a kint szerzett tapasztalatait most a hazai daganatos betegek ellátásában kamatoztatja.