Évtizedes tudományos vitát zárhat le, és új irányt adhat a célzott terápiák fejlesztésének az a felismerés, amely szerint az osteoarthritis nem több, egymástól elkülönülő kórforma összessége, hanem egyetlen betegség, amelyet közös, jól körülírható biológiai folyamatok irányítanak.
Úgy tűnik, a szakdolgozók egy része már nemcsak a rendszerben, hanem a saját kamarájában is csalódott: alternatív közösségek szerveződnek, a közösségi médiában egyre hangosabb a kritika. Balogh Zoltánnal, a MESZK elnökével bizalmi válságról, a kamara mozgásteréről, érdekérvényesítő erejéről és a betegbiztonság határairól beszélgettünk.
Jogerősen pert nyert az Átlátszó az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórházzal szemben, így végre megkapták, hogyan kezelik a védett személyek egészségügyi adatait.
A kormány fenntartja azt az elkötelezettségét, hogy Európa legjobb egészségügyi rendszerét szeretné létrehozni, mondta a belügyminiszter az Országgyűlés Népjóléti bizottságában tartott éves beszámolójában.