Élet, halál, gyász, veszteség – mind kifogyhatatlan tárgyát képezi a tudományos kutatásoknak. És ahogyan az már lenni szokott, bizonyítottnak hitt tételek veszítik érvényüket és adják át helyüket az újaknak.
Az elszabaduló gyógyszerköltések következtében fellépő finanszírozási nyomást még az irigyelt nyugati egészségügyi rendszerek is egyre kevésbé bírják, nemhogy a számtalan egyéb problémával terhelt hátrányosabb társaik. Egyre-másra látnak napvilágot a rendszer hatékonyságát (értsd: a költségek csökkentését) megcélzó intézkedések: egyes esetekben csak a régóta meglévő anomáliák kapcsán felmerülő finomhangolást, másutt relevatív erejű rendszer-átalakítást vetítve előre…
Andrel Makine: Sorsszimfónia (Ab Ovo, 2002)
Andreď Makine könyvének központi témája az a paradoxon, ahogyan az orosz nép az elviselhetetlen csapásokat, az embertelen kiszolgáltatottságot, az élhetetlen körülményeket elviseli. Alekszandr Zinovjevet, az emigráns filozófust idézi, aki egyetlen rövid kifejezésben tudta definiálni kétszáznegyven-millió ember, a szovjet birodalom teljes lakosságának életét. A főhős sorsának elbeszélője, az író alteregója ezt a kifejezést („homo sovieticus”) ízlelgeti magában, amikor a kerettörténet során egy titokzatos férfival találkozik.
Kényszerűségből egy meg nem nevezett város vasútállomásán kell töltenie az éjszakát, valahol az Ural közepén. Hóvihar tombol, a moszkvai vonat bizonytalan ideig, talán még napokig nem indul. Zsúfolt, sötét és jeges a váróterem. A narrátor távolságtartóan és idegenkedve szemléli utastársait. Oszlopok árnyékában katonák húzzák meg a vodkásüveget, egy aggastyán a mocskos padlón újságokból ágyaz meg magának, egy prostituált kuncsaftok után kutat az összekucorodott testek között, kendőbe burkolózó asszony álmában riadtan könyörög valakinek. Egy történelmen kívüli ország metaforája ez: „Ezekben a civilizációtól ezer mérföldnyi távolságra lévő kisvárosokban az élet másból sem áll, mint várakozásból, belenyugvásból... Ez a vihar ostromolta pályaudvar nem más, mint az ország története dióhéjban. Alaptermészete. Ezek a puszták, amelyek minden cselekvési kísérletet lehetetlenné tesznek. A túlméretezett tér, amely elnyeli az időt, eltüntet időpontot, időtartamot, tervet. Az egy nap itt azt jelenti, talán majd egy napon, azon a napon, amikor a tér, a hó, a sors megengedi. A végzet...”
Ha egyetlen egészséges növényi olajat kellene megnevezni, a többség valószínűleg az olívaolajat említené. De mitől különleges – ha egyáltalán az – az olívaolaj?