Több tagország is eurómilliárdokat, vagy -milliókat kapott a Next Generation EU keretében, hárman az egészségügyre is költhetik, írja az Economx.
Sulyok Tamás köztársasági elnök aláírta azt a salátatörvényt, amelynek hivatalos célja, hogy javítsa Magyarország versenyképességét, írja a 24.
Az MTA elnökének, főtitkárának és főtitkár-helyettesének állásfoglalása a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakításával kapcsolatos tervekről.
A kezeletlen cukorbetegség olyan súlyos szövődményekkel járhat, mint a látásromlás és annak akár elvesztése, szív-és érrendszeri betegségek vagy akár a végtagvesztés.
László Imre polgármester nyílt levélben szólította fel a belügyminisztert, hogy árulja el, mikor kezdheti meg működését az egynapos sebészet Újbudán.
Hepatitis B-vírussal, valamint szifilisszel fertőzött gyerekeket raktak be az egészségesek közé a nagykanizsai javítóintézetben – értesült a Népszava.
A Batthyány-Strattmann László Alapítványról kérdezte egy képviselő a hétfői interpellációk során a Parlamentben Rétvári Bence államtitkárt.
Lemondásra szólítja fel az Orvostechnikai Szövetség a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő ártámogatási főosztályának vezetőjét – írja a Népszava.
Február elején Donald Trump amerikai elnök számos tudományos kísérletet, illetve publikációt befagyasztott vagy betiltott, írja az Economx.
Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára az Economx-nak azt állítja, hogy nem minden kórház jut hozzá minden szükséges eszközhöz.