A tüdőrák egyike a leggyakrabban előforduló rosszindulatú betegségeknek, incidenciája hazánkban nemzetközi viszonylatban is magas. Az utóbbi években a tüdőrák komplex kezelésében jelentős fejlődés volt tapasztalható. Ez főként a nem kissejtes tüdőrákra igaz, de a kissejtes forma esetében is figyelemre méltó az előrelépés.
A tüdőrákos betegségek kb. 80%-át a nem kissejtes tüdőrák (NSCLC) adja, aminek fele adenokarcinóma, egynegyede pedig laphámsejtes forma. Hazánkban az évente felfedezett tüdőrákos betegek száma 8000 körül van.
A legújabb klinikai vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a lokálisan előrehaladott kissejtes tüdőráknál a radiokemoterápia után alkalmazott immunterápia a klinikai gyakorlat részévé válhat.
A CTLA4-, PD1- és PDL1-gátlók egyre szélesebb körben alkalmazott immunellenőrzőpont-gátlók az onkológiában. Alkalmazásukkal igen tartós és kifejezett javulást tapasztalunk a túlélési mutatókban. Mellékhatásukként autoimmun betegségek is megjelenhetnek, melyek miatt a mellékhatás-menedzsmentben szemléletváltásra volt szükség.
Eddig tripla negatív emlőrákban szinte kizárólag citosztatikumokat tudtunk használni, ezért nagy áttörési lehetőség az immunterápia ebben a betegcsoportban.
A III. stádiumú nem kissejtes tüdőrák heterogén betegcsoport, amely különböző terápiás terveket és sorrendet igényel. Az irreszekábilis NSCLC-ben szenvedő betegeknél az elmúlt 6 évben paradigmaváltás következett be a PACIFIC trial hatására, új standard kezelés ajánlott az egész világon.
Mára egyre pontosabb képet kapunk a sugárkezelés immunrendszer-moduláló hatásáról, immunterápiával való kombinálhatóságáról, valamint a kezelés hatékonysága tekintetében szinergistának mondható hatásáról is.
A fertőzések átvészelése után tapasztalt, esetleges tumorregressziók leírása után William Bradley Coley („az immunterápia atyja”) munkásságára, a BCG sikeres alkalmazására, az interferonok és interleukinok felfedezésére térnek ki.