Folytatás az 1. oldalról Mivel az alapellátás kulcskérdés, lényegbevágó a háziorvosok helyzetének felmérése. Az Egészségügyi Minisztérium és az Országos Alapellátási Intézet adatai szerint 2007- ben a praktizáló háziorvosok átlagéletkora 53, a házi gyermekorvosoké 54 év volt. A legszegényebb területeken szolgálnak a legidősebbek, és ezeken a helyeken a legmagasabb a betöltetlen praxisok száma. Az ország 33 kistérsége még az elmaradott régiók átlagánál is elkeserítőbb képet mutat, ami sajnálatos módon tovább növeli az esélyek egyenlőtlenségét. Medgyaszai Melinda, az Egészségügyi Minisztérium egészségpolitikai és nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkára kiemelte, hogy bár az orvosok hazánkban leginkább a nagyvárosokban és a fővárosban szeretnek dolgozni, a legtöbben mégis Budapestről kérik diplomájuk külföldi elismerését – az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) adatai szerint tavaly például több mint kétszázan. Válság ötvenhét országban A konferencián Gilles Dessault, a lisszaboni Új Egyetem munkatársa globális nézőpontba helyezte az egészségügyi emberi erőforrás helyzetét. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2006-os tanulmányának adatai alapján (Working together for health, http://www. who.int/whr/2006/en/index.html) jelenleg 57 ország van krízishelyzetben. Az unión belüli egyenlőtlenségeket jól szemlélteti az ezer főre jutó orvosok száma: ez a legmagasabb Belgiumban (4,5), a legalacsonyabb Romániában (1,9), míg hazánk ebből a szempontból a középmezőnyben helyezkedik el az ezer személyre jutó 3,3 orvossal. Az ezer főre jutó ápolónők száma Írországban a legmagasabb (15,2), Bulgáriában a legalacsonyabb (3,75). Magyarország a rosszabbul ellátott területek közé tartozik (8,5). Az esélyegyenlőség sérülésén kívül Gilles Dessault a tájékozott beleegyezés elvének sérülését tartja a legkártékonyabbnak, ugyanis sok országban nem tanítanak az orvosoknak hatékony kommunikációt, így legtöbbször nem közérthetően, hanem orvosi nyelven beszélnek a pácienshez. A szakember szerint sokszor az információs bázisok felépítése is hiányos, mégis meg kell értetni a kormányzatokkal az erőforrás-problémákat, az egészségügyi dolgozóknak pedig proaktívnak kell lenniük az egészségpolitika kialakításában, hogy azután hatékonyan részt vehessenek annak végrehajtásában is.   A több mint száz vezető egészségügyi szakember által összeállított, Emberi erőforrás az egészségügyben: A krízis legyőzése (Human resources for health: Overcoming the crisis) című, megoldási javaslatokat tartalmazó – az interneten is elérhető – tanulmány szerint az egyik legfontosabb teendő a hasonló gondokkal küzdő országok összefogása, valamint vegyes, komplementer stratégiák alkalmazása: a megfelelő képzésen kívül a dolgozók megtartása. Gilles Dessault a WHO idén májusban megjelent elemzésére is felhívta a figyelmet (Scaling up, Saving Lives, http://www.who.int/workforcealliance/ news/educationtaskforce- report/en/index.html). Az adatokból kiderül: 4,3 millió egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerből világszerte. Sok országban a szükségesnél jóval kevesebb orvost képeznek, így például a 75 milliós lakosságú Etiópiában évente csupán 200 orvos végez, míg a 60 milliós Egyesült Királyságban 6000, a 10 milliós Magyarországon 900. Önmagában természetesen a nagyobb volumenű képzés sem megoldás; ha a képzett munkaerő eltávozik az országból, a szegény ország szakembereivel a gazdagokat gazdagítja tovább. A közalkalmazotti lét alkonya? Kökény Mihály, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke a június 18-i konferencián úgy fogalmazott: a 2006–2007. évi reform maga alá temette az egészségügyi humánerőforrás kérdéseit, azonban a 2011-es magyar uniós elnökség alatt prioritás lesz az elvándorlás, azon belül is az egészségügyben dolgozók migrációjának kérdése. A volt miniszter azt is bejelentette, hogy a parlament megadta a felhatalmazást a humánerőforrásmonitoringrendszer létrehozására, ami az uniós erőforrások bevonásának feltétele. Kisebb vihart kavart a jelenlévők között Kökény Mihály azon megállapítása, miszerint „közeledik a közalkalmazotti lét alkonya”. Ugyanis elkerülhetetlen, hogy meghatározzák a kompetenciaszinteket, mérjék az ágazatban dolgozók teljesítményét. Ezzel viszont erősödhet a szabadfoglalkozású orvoslás iránti igény.   Szócska Miklós, a Menedzserképző Központ igazgatója felsorolt néhányat az erőforráshiány megoldását célzó javasalatok közül. Ezek: a piacra lépés, a különböző foglalkoztatási formák kialakítása, illetve az egyeztetési mechanizmusok kidolgozása. Benedek Zoltán, a kapuvári kórház igazgatója a kisvárosi kórházak alacsony presztízsét említette a gondok között, ami miatt nehéz szakorvosokat szerezniük, holott egy nagyobb kórházban például kisebb az orvosok önállósága. Nincs kríziskezelési stratégiánk Dr. Csidei Irén, a Zala Megyei Kórház főigazgatója szerint fontos lenne a szakmai minimumfeltételekkel foglalkozó jogszabály felülvizsgálata, a három műszakban dolgozó nővérek gyermekei számára a bölcsődék, óvodák biztosítása, az érdekképviseletek bevonása a döntésekbe már a kezdetektől. Korrigálni kellene a bulvármédiában megjelenő negatív képet is, az egészségügyben dolgozó becsületes többség bemutatásával. Dr. Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a jogszabály által előírt dolgozói létszám nem illeszkedik az igényekhez, hiszen például másra van szükség egy olyan belgyógyászaton, ahol műszeres vizsgálatokat végeznek, van endoszkópia vagy labor. Szükséges lesz azonban más jogszabályok módosítása is: a 2009-től korengedményesen nyugdíjba menő egészségügyi dolgozókat fel kellene menteni a tervezett minimálbéres foglalkoztatás alól, különben egyikőjük sem fog nyugdíj mellett dolgozni. Varga Ferenc úgy véli, Magyarország nem rendelkezik az egészségügyi erőforráskrízis kezelésére alkalmas stratégiával.   Mint arra dr. Varga Piroska, a Szent Imre Kórház főigazgató-helyettese, az ELTE Egészség-gazdaságtani Központjának munkatársa rámutatott, az országban az uniós csatlakozással az egészséggel kapcsolatosan is felerősödött a fogyasztói magatartás, és mind jobban elválnak egymástól a valós szükségletek, valamint a vágyak és igények. Nehezíti a munkaerőhelyzetet, hogy – ellentétben más területekkel – a technológia fejlődése az egészségügyben egyre képzettebb munkaerőt kíván. A magánintézmények megjelenése kontraszelekciót eredményezett a közintézményekben, de gondot jelent az is, hogy hazánkban különösen alacsony a női foglalkoztatottság, ami a hagyományosan női munkalehetőségeket kínáló egészségügyet még súlyosabban érinti. Brit intézkedések Nagy-Britanniában tíz év alatt jelentősen javítottak az erőforráshelyzeten. Tony Blair 1997-es választási kampányában az egyik központi ígéret a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (National Health Service, NHS) modernizálása, a hozzáférés javítása volt. Felmérték, miért hagyták ott a dolgozók az egészségügyet nagy számban (kevés pénz, sok munka, kiégés, a részmunkaidősök nyugdíjának megvonása, a munka és a család összeegyeztetésének nehézségei), majd nemzeti toborzási kampányt indítottak az iskolákban és a médiában, a szakmába visszatérőknek ingyenes képzéseket indítottak, gyermekelhelyező intézményt biztosítottak minden dolgozónak. A nyugdíjba menők számára lehetővé tették a részmunkát – mondta el Elizabeth Kidd, az Európai Bizottság Egészségügyi Igazgatóságának (DG Sanco) munkatársa az NHS-nél töltött évei tanulságait elemezve. Az intézkedések hatására 2006-ban először jelentek meg Angliában a munkanélküliek között nővérek, orvosok, és csökkent a hiányszakmák száma (ezek Angliában: neonatális és gyermekintenzív ellátás, illetve nukleáris medicina, míg Magyarországon az EEKH 2006-os adatai szerint: labor, patológia, pszichiátria, aneszteziológia és intenzív ellátás, háziorvostan, radiológia, igazságügyi orvostan, infektológia, neurológia, nukleáris medicina, mikrobiológia, transzfuziológia, csecsemőés gyermekgyógyászat). Elizabeth Kidd azt is kiemelte, hogy az Európai Unió egészségügyi stratégiája szerint a mobilitás jó dolog, ha a kormány el tudja érni, hogy a dolgozó hazatérjen, hiszen így ugyanis hasznos tapasztalatok kerülnek vissza az országba. Az unió fontos célja, hogy kidolgozza az etikus toborzás módszereit és ne rontsa tovább a fejlődő országok amúgy is rossz munkaerőhelyzetét. Az etikai kérdések összetettségét azonban jól jellemzi, hogy a szegény országokból történő agyelszívás anyagi eszközt juttat a szegény országoknak, hiszen sokan küldenek otthon maradt családtagjaik számára pénzt.