Hiller István oktatási és kulturális miniszter a nemzeti ünnep, augusztus 20. alkalmából állami kitüntetéseket adott át.

Március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából állami kitüntetéseket és művészeti díjakat adott át a köztársasági elnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter. 

Budapesti Tavaszi Fesztivál  Most még lehet, most még nincs késő: a Budapesti Tavaszi Fesztivál közel van ugyan (noha a tavasz még jó messze), de nem annyira, hogy már semmire ne lehessen jegyet kapni.  A zenei rendezvények körül máris nagy a tülekedés; hiába, megint jönnek a nagyok, nagyszerű muzsikusok. Zubin Mehta „saját” zenekarával, a Firenzei Maggio Musicaléval érkezik, s a Nemzeti Hangversenyteremben lépnek föl március 29-én és 30-án. Március 31-én ugyanott Pierre Boulez dirigálja a Chicagói Szimfonikus Zenekart egy remeknek ígérkező Bartók-koncerten, melyen Daniel Barenboim közreműködik zongorán; másnap viszont ő áll a karmesteri pulpituson Zenei csemegének ígérkezik a Singapore Chineese Orchestra Kodály- és Bartók-műveket is szerepeltető koncertje március 28-án a Művészetek Palotájában, akárcsak a Moszkvai Virtuózok Kamarazenekar föllépése Vlagyimir Szpivakov hegedűművész közreműködésével.  S ami engem illet: a világért ki nem hagynám a legendás I Musici di Roma Kamarazenekar föllépését március 23-án az Olasz Kultúrintézetben: a 12 tagú együttes minden muzsikusa virtuóza saját hangszerének, és szólistája saját zenekarának.

Beethoven-szonáták Arthur Schnabeltől Árulkodóak a füzetben közölt képek. Az egyiken, 1933-ban Schnabel szivarral a kezében áll, pocakja ha roppantnak nem is, mindenképpen jelentékenynek mondható, bajsza tömött, jól ápolt, mellényes öltönye makulátlan, jobb keze a nadrágzsebében; úgy tűnik, esze ágában sincs zongorázni, inkább úgy fest, hamarosan lerakja a dohányrudat, hogy aztán derekasan nekifeszüljön megszokott biliárdjátszmájának berlini törzskávéházában. A másik képen, 1939-ben már munka közben látjuk, valamely lemezstúdióban, de nem játszik most sem, elfordul a zongorától, és valami kamaszos hetykeséggel néz a kamerába. Igen, Arthur Schnabeltől (1882–1951) távol állt bármiféle zilált fürtű művészallűr; szigorúan a műre koncentrált, egy-két elavultabb megoldásától eltekintve talán ezért hat játéka ma is rendkívül modernnek; szinte minden mai zongorista adósa. A virtuózok, az improvizátorok korában ő kottahűségre törekedett, nem azon volt, hogy elbódítsa-elkápráztassa a hallgatót, hanem hogy ráébressze az egyszerű titokra, miszerint a művészet létkérdés. Előadásában minden szerkezeti elem matematikai világossággal ragyog, ám ettől a játék még megmarad spontánnak, frissnek, csakhogy ez a naivitás minden pillanatban ellenőrzött. Persze kár lenne hidegnek elgondolni ezt a művészetet! Ugyan ki játssza elbűvölőbben, varázslatosabban a sajnálatosan a repertoár peremére szorult Fisz-dúr szonátát (op. 78), mely állítólag Beethoven kedvence volt? És mikor hallani ilyen reggeli fényben a Waldstein-szonáta első tételét? Mindamellett még ezen a ragyogáson is túltesz a harmadik tétel főtémájának megszületése. Valóban a semmiből keletkezik ez a varázs, a témafejen még ott csillog a világ keletkezésének hajnali harmata, hogy aztán fénybe boruljon az egész világ.