Az ellátás során gyakran találkozhatunk olyan betegekkel, akik a jól ismert egészségügyi kockázatok ellenére sem szoknak le valamilyen okból a dohányzásról. Bár továbbra is a hagyományos cigaretta a legelterjedtebb, ezzel párhuzamosan egyre népszerűbbé válnak az alternatív, dohány- és/vagy nikotintartalmú termékek. Ebben a környezetben az egészségügyi tanácsadásban egyre fontosabb kérdés, hogy ezek az alternatívák valóban mérséklik-e a toxikus anyagoknak való kitettséget, és hogy a vonatkozó bizonyítékok miként kommunikálhatók felelősen az érintettek felé.
A HUNCHEST-2 során a kiemelt tüdőrákok mintegy 70 százaléka korai, műthető stádiumú volt – nyilatkozta lapunknak Bogos Krisztina, az OKPI főigazgatója.
Néhány egyszerű változtatással megoldható, hogy a nyári esték grillpartijain elkészített és elfogyasztott ételek kevesebb olyan anyagot tartalmazzanak, amelyekről már kiderült, hogy növelik a rák kialakulásának kockázatát - idézte a HealthDay című ismeretterjesztő portálra hivatkozva az MTI egy amerikai szakértő tanácsait.
A nagyvárosi szennyezett levegő miatt akár 30 százalékkal magasabb az itt élő nőknél a koraszülés kockázata – idézte amerikai kutatók megállapítását a The Daily Telegraph brit napilap online kiadása.
A légszennyezés árthat a fejlődő magzati agynak – első ízben találtak összefüggést a születés előtti környezetszennyezés és a gyerekek intelligenciahányadosa (IQ) között amerikai kutatók.
Megnövekszik az asztma kialakulásának kockázata a nagy forgalmú utak környékén született gyerekeknél, mert már az anyaméhben olyan szennyeződés éri őket, amely genetikai elváltozásokat okoz - közölték amerikai kutatók hétfőn.