A hosszú távú oxigénterápia (long term oxygen therapy; LTOT) megvalósítására ma már az oxigénpalackokon és a helyhez kötött oxigénkoncentrátorokon kívül egyéb megoldási lehetőségek is rendelkezésre állnak. A hordozható oxigénkoncentrátor (portable oxygen concentrator; POC) az LTOT legújabb technológiás megvalósítására kínál lehetőséget. A POC használatához – a palackos oxigénellátással és a helyhez kötött oxigénkoncentrátorokkal szemben – a vizsgálatok mind az egészségi állapotra gyakorolt hatást, mind a betegpreferenciákat, mind pedig a költséghatékonysági szempontokat tekintve legalább hasonló, számos esetben szignifikánsan kedvezőbb kimeneteket, eredményeket kötnek.
Az Alzheimer-kór egymillió embert érint betegként, illetve hozzátartozóként, ám az esetek 45 százaléka megelőzhető vagy jelentősen késleltethető lenne.
A Magyar Kórházszövetség idei kongresszusán átadták a szervezet elismeréseit a hazai egészségügy és kórházügy meghatározó szakembereinek, valamint a kiemelkedő szakmai és innovációs teljesítményt nyújtó tagkórházaknak.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter Stipsicz Andrást, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet főigazgatóját ajánlotta a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat ideiglenes elnökének.
Egy emlődaganatos beteg történetéből néhány hét alatt magán- és közellátási botrány, adatvédelmi ügy, intézményvezetési vita és politikai történet lett. Az Országos Onkológiai Intézet vezetése eddig jobbára csak közleményekben reagált. A MedicalOnline-nak most Dank Magdolna főigazgató és Mátrai Tamás orvosigazgató többórás beszélgetésben, dokumentumokat és hivatalos levelezéseket is bemutatva válaszolt az eredeti cikkben megfogalmazott állításokra.