A nyájas olvasó alkalmasint tapasztalatból tudja, hogy a jó magyar krimi – mégoly körültekintően fogalmazva is – felettébb ritka: kulturális és történelmi klímánk tartósan nem kedvez a műfaj hazai szárba szökkenésének, s ilyesformán e termékből krimifaló nemzetünk állandó behozatalra szorul. Annál kellemesebb feladat olyan regénykönyvről számot adni, amely rácáfol sokszorosan beigazolt előítéletünkre, s amely a bűnügyi tematika és az izgalomgerjesztő rejtélyesség körében mozogva egyszusznyi olvasmányélményt kínál számunkra. Mert a Budapest noir ilyen könyv, némiképp megkésett leszármazottja a Raymond Chandler nevével jegyzett keményebb és életszagtól párálló detektívtörténet zsánerének. S akárcsak e vonulat külhoni műveinek, úgy ennek a regénynek a főszereplője is megátalkodott kívülálló, a törvényesség peremén billegő, ám annál elszántabb (ún. „hard boiled”) privát bűnvadász. Ez az illúziótlanul tisztességes és a mocskos játékszabályokat kiismerő magyar krimihős Gordon Zsigmond, az Est rendőrségi tudósítója, aki az 1936-os Budapest szövegkulisszái között mozogva próbálja kézre keríteni egy izraelita leányzó aljas gyilkosát.   A cselekmény kellemesen bonyodalmas, az elénk táruló világ pedig – a könyv címével összehangzó módon – éjfekete, s alighanem lelketlenség is lenne részletesebb ismertetés tárgyává tenni a regény főtémáját, amely virtiglin fanyar, minőségi krimivé avatja Kondor Vilmos első könyvét. Annál veszélytelenebb és ildomosabb vállalkozás a mű korfestő technikáiról szólnunk néhány őszinte szót. A szerző ugyanis – s ez dicséretes – történeti hitelességre tör, s elbeszélői tevékenysége során szertehinti mindazt, amit e baljós esztendőről a köztörténeti összefoglalásokból jobbára amúgy is ismerünk. Bár többször is utal főhősének politikai szkepszisére, azért figyelmesen kommentáltatja Gordon Zsigmonddal Gömbös miniszterelnök halotti szertartását, s átböngészteti a bűnügyi zsurnalisztával a hivatalba lépő Darányi-kormány összetételét. A hitelességet erősítendő az elbeszélő lépten-nyomon felmondja az 1936-as utcaneveket, s természetesen beszámol a korabeli sporteseményekről is. Ilyenkor persze könnyű megbotlani, s valóságos nemtelenség lenne egy krimi fejére olvasni a kisebb történeti bakikat, ám azt még így is kénytelenek vagyunk jelezni, hogy a regénybeli gyilkosság színhelye, azaz a Nagy Diófa utca nem a Terézvárosban található, hanem az Erzsébetvárosban, s ez annál kínosabb tévedés, mivel a fals helymeghatározás a kötet hátoldalára, s a mű reklámzanzájába is bekerült.   De félre a szűkkeblű oktondisággal, hiszen a Budapest noir így is tehetséges munka, s csak remélhetjük, hogy a regény szerzője, aki a könyv ismertetője szerint ötvenes éveiben járó gimnáziumi tanár, új nyomozásokba küldi majd hősét, Gordon Zsigmondot. Kémeri Ferencet mindenesetre már első kalandjával homályba burkolta. (Agave Kiadó, 2008, 193 oldal, 2480 Ft)

Március 15-e, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 160. évfordulója alkalmából állami kitüntetéseket és művészeti díjakat adott át a köztársasági elnök és Hiller István oktatási és kulturális miniszter.