A Magyar Nephrologiai Társaság (MANET) a Debreceni Egyetemen rendezi meg 41. nagygyűlését október 15-e és 17-e között. Lapunk dr. Kárpáti Istvánnal, a Magyar Nephrologiai Társaság elnökével készített interjút.
Semmelweis-nap alkalmából adott át elismeréseket Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter június 30-án a Szentháromság téri történelmi palota dísztermében tartott ünnepségen.
Pályatársak és mentoráltak mellett a hazai gyermeknefrológia szaktekintélyei mondtak köszöntőt a dr. Reusz György 70. születésnapja alkalmából rendezett tudományos tanácskozáson.
Az államalapítás ünnepe, augusztus 20-a alkalmából állami kitüntetéseket adott át Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.
A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából átadott legmagasabb állami és szakmai kitüntetések díjazottjai között ezúttal is számos egészségügyi szakember volt, az alábbiakat találtuk a hivatalos listákon.
Augusztus 26. és 31. között rendezik a 21. Budapesti Nephrológiai Iskolát, amelyen előad többek között Andrzej Wiecek, Francesco Locatelli, Giuseppe Remuzzi és Eberhard Ritz is.